Hírek

Tollas misszió - Interjú

A Hortobágyi Madárkórház nem csupán egy egyszerű állatklinika; Dr. Déri János és kollégái hosszú évek alatt, saját tapasztalataikra építve dolgozták ki azokat a speciális módszereket, amelyek világviszonylatban is egyedülállóvá teszik az intézményt. Itt ugyanis arra fordítják a legnagyobb gondot, hogy a madarak - visszakerülve a természetbe - biztosan megállják a helyüket, és teljes életet élhessenek, szabadon. A gyógyulási folyamat így nemcsak a törött szárnyak és az áramütések kezeléséből áll: az állatokat pszichésen is trenírozzák. Dr. Déri Jánossal beszélgettünk a Madárkórház nem mindennapi küldetéséről.

Szerző:
Hidvégi Brigi
Fotó:
Beleznay Ferenc
Hortobágyi Madárpark
2015. február 7.

A Hortobágyi Madárkórház nem csupán egy egyszerű állatklinika; Dr. Déri János és kollégái hosszú évek alatt, saját tapasztalataikra építve dolgozták ki azokat a speciális módszereket, amelyek világviszonylatban is egyedülállóvá teszik az intézményt. Itt ugyanis arra fordítják a legnagyobb gondot, hogy a madarak - visszakerülve a természetbe - biztosan megállják a helyüket, és teljes életet élhessenek, szabadon. A gyógyulási folyamat így nemcsak a törött szárnyak és az áramütések kezeléséből áll: az állatokat pszichésen is trenírozzák. Dr. Déri Jánossal beszélgettünk a Madárkórház nem mindennapi küldetéséről.

TM: Mikor és milyen céllal alapították a kórházat?


Dr. Déri János: Az intézmény, illetve az azt működtető alapítvány 1999-ben jött létre. Ez a munka azonban nemcsak azóta folyik: más szervezeti körülmények között, más néven igazából 1991 óta létezik. Én magam már 30 éve dolgozom itt, a Hortobágyon. Az emberek tudták, hogy hozzám lehet fordulni, ha vadon élő, sérült madarakról van szó. Amikor a tevékenység kinőtte a rendelkezésre álló kereteket, és a saját lakásomban, a padlásomon, a melléképületben felhalmozódtak a madarak, a Hortobágyi Nemzeti Park felkért, hogy legyek a Górés-tanyán létrehozott repatriáló állomás állatorvosa. Az intézmény intenzív osztálya később szintén a lakásomban működött, ‘99-re ismét élhetetlen körülmények alakultak ki, így elhatároztam, hogy megveszem a szomszéd épületet erre a célra. Megszereztük a szükséges engedélyeket és kialakítottuk a kórházat.

 

TM: Hányan dolgoznak most a Madárkórházban?


Dr. Déri János: Nyolc állandó dolgozónk és több száz önkéntesünk van. Tavasztól őszig reggeltől estig műtünk, esetenként éjjel 2-kor is. Rengeteg fészekből kiesett kismadár érkezik be. Mivel ezeket félóránként meg kell etetni, ilyenkor 10-15-en is dolgoznak az intézményben az orvosok mellett. Nagyobb rendezvények alkalmával, amilyen például a Hortobágyi hídi vásár, a látogatókat szintén önkéntesek kalauzolják, akár 25-en is. Vannak visszajáró, több éve itt tevékenykedő önkénteseink, ők segítenek az újak betanításában.

 

TM: Évente hány madár kerül be az intézménybe?


Dr. Déri János: Átlagosan 400-600. A 2014-es év kiemelkedő volt ebből a szempontból, mert több mint 900 sérült madár érkezett. Egyszerre 200-300 madarat tudunk befogadni.

 

Fiókák a Hortobágyi Madárkórházban

 

TM: Az ország egész területéről kerülnek Önökhöz madarak?


Dr. Déri János: Igen. Járjuk az országot, így aki nem tud hozzánk eljutni, mert messze van, vagy nem ismer minket, ahhoz mi megyünk el. Utazási és mezőgazdasági kiállításokon, vadászkamarai rendezvényeken is részt veszünk. Találkoznak velünk, megismernek minket. Van egyfajta riadólánc, az egyik önkéntesünk elviszi a másiknak a madarat, vagy elutaztatja hozzánk. Megállapodást kötöttünk a Volánnal, és a MÁV-val is folyamatban van egy egyezség: valaki felrakja a vonatra a madarat a Nyugati pályaudvaron, Debrecenben leszedik, bekerül a forgalmi irodába, később egy önkéntesünk felteszi a buszra, ami megáll itt a Madárpark előtt, ahol mi átvesszük. Ez egy jól működő rendszer, amennyiben a madár állapota megengedi. Ha azonnali beavatkozást igényel, körülbelül 100 km-es körzetben mi megyünk érte, de országszerte vannak gyűjtőhelyek is. Emellett nagyon sokat segítenek a nemzeti park igazgatóságok és az MME aktivistái.

 

TM: Miért egyedülálló az Önök intézménye?


Dr. Déri János: Azt mondhatom, európai szinten, de akár világviszonylatban is egyedülállóak vagyunk. Ha a hőskortól kezdem: mikor én az Állatorvosi Egyetemen folytattam a tanulmányaimat, semmiféle szakmai oktatási anyag nem létezett ezzel kapcsolatban. Tehát egyéb állatorvosi ismereteink, praxisunk, tapasztalataink alapján alakítottuk ki a most is alkalmazott módszereinket. Célunk, hogy visszaadjuk a természetnek, ami a természeté, minden tevékenységünket ennek érdekében végezzük. Ha bekerül hozzánk egy sérült madár, nem szelídítjük meg. Teljesen másképp kezeljük, mint egy normál állatkórházban, vagy ahogy az az ismeretterjesztő filmekben látható. A madárnak nem szabad jótevőjeként gondolnia az emberre; az a legrosszabb, ha elhitetjük vele azt, hogy az ember jó. Miután elengedjük, találkozhat olyannal, aki bánthatja. Lehet, hogy segíteni akar, csak rosszul; nem tudja, mit csinál. Nálunk a fehér köpenyes orvos megragadja, megszurkálja, lefogják közben, rögzítik, és ez neki természetesen nem tetszik. Betesszük egy detektív üveggel ellátott kórterembe, ahonnan nem lát semmit, csak a saját tükörképét, mi viszont látjuk őt. Így a gyógyító orvos nyomon tudja követni a madár viselkedését az állat tudta nélkül. Az úgynevezett látványkórház másik célja, hogy a látogatóink is megnézhessék a madarakat és a beavatkozásokat. A véres műtétekkel kapcsolatban semmiféle visszatetszést nem tapasztaltunk. Mindenki nagy érdeklődéssel nézi ezeket, akár óvodás gyerekek is végigállnak másfél órás műtéteket, és értik is, mi történik. Szembesítjük az embereket az általuk okozott problémákkal: az áramütés, az országúti baleset, a lelövések, a mérgezések, az épületek tükröződő ablakfelületével való ütközés mind a civilizáció következményei. Így a látogató szemlélete is megváltozik. Megszereti a madarakat, empatikussá válik, jobban odafigyel a környezetére és másokra is igyekszik hatni.

 

img_6483.jpg

 

A kültéri röpde

 

TM: Hogyan szoktatják vissza a madarakat a természetbe?


Dr. Déri János:
Fel kell készíteni őket arra, hogy teljes értékű tagjai lehessenek az életközösségnek. Ha egy madár sokáig itt van, elszokik a természetben való kötelező éberségtől. Csoportosan tartjuk őket, a betegek is bizonyos hierarchia szerint helyezkednek el a kórteremben. Minél magasabb ülőfára telepszik a madár, annál előkelőbb helyet képvisel a rangsorban. Mikor érkezik egy új állat, a domináns szerepet próbálja kiharcolni magának. Ha sikerül, áttesszük egy olyan csoportba, amelyben újra megküzdhet a vezető pozícióért. Végül csak ezeket a madarakat engedjük el. Mert lehet, hogy meggyógyul fizikailag, de ha a természetbe visszakerülve nem tudja kiharcolni magának a saját területet, éhen fog pusztulni, elsősorban a saját fajtársai fogják őt háttérbe szorítani. A rangsor végén álló egyedeket olyanokkal tesszük párba, amelyeket könnyebben le tudnak győzni, hogy ráébredjenek arra, érdemes küzdeni valamiért, eredménnyel jár. Van egy vadító röpdénk, amelynek körülbelül az egyharmadánál egy kilátótorony található. A madarak a legmagasabb ponton szeretnek ülni, viszont ha az emberek felmennek oda, azzal elzavarják őket. Ilyenkor lép életbe a csoporthatás, ami nemcsak azért jó, mert fenntartja a küzdőképességet; a madarak ilyenkor egymástól tanulnak. A vadabb egyedek, akik már félnek az embertől, elrepülnek. A szelídebbek pedig követik őket, és eltanulják a többiektől, hogy ha az ember jön, akkor el kell repülni. A pszichológiai, mentális képzést mi irányítottan, nagyon komoly szakmai odafigyeléssel végezzük. Minden madarat igyekszünk felhozni a megfelelő szintre. Ez ugyancsak egyedinek mondható, nem tudok arról, hogy létezne még ilyen a világon.

 

Gyógyult madarak szabadon engedése

 

TM: Mitől függ, hogy sikerül-e visszaengedni a madarat a természetbe?


Dr. Déri János: Minden az időtényezőn múlik. Ha találnak egy madarat áramütéssel a villanyoszlop alatt, és azonnal behozzák a még élő, de esetleg eszméletlen állapotú állatot, annak nagy esélye van arra, hogy visszakerüljön a természetbe. Ha a madár magától kikeveredik az áramütés után ebből a komatózus állapotból és elrepül, akkor egy-másfél hét múlva lassan lecsökken a vérkeringés az áramütött lábban vagy szárnyban, ami elhalásnak indul, és az állat saját maga kezdi lecsipkedni. Ha már leevett olyan izomrészeket, amelyeket nem lehet pótolni, akkor sajnos tartósan sérült, nyomorék madár lesz. Mi ezeket sem altatjuk el, ebben is különbözünk más intézményektől. Tartósan itt maradnak nálunk, megszelídítjük őket. Testközelbe kerülnek, simogathatóak, fényképezkedni lehet velük, ha tudnak repülni, akkor solymászbemutatókon is részt vesznek. Az országot járva elvisszük iskolákba, kiállításokra, rendezvényekre, bemutatjuk, hogy az áramütés, az ember ezt okozza, és bizony meg lehetne előzni. Ők virtuálisan, vagy akár fizikailag is örökbefogadhatók. Ez szintén egyfajta küldetés.

 

TM: Mit tehetünk, ha sérült madarat találunk?


Dr. Déri János: Én azt kérném, hogy ne e-mailben vagy Facebookon jelentsék be a madarat. Telefonáljanak, mert ilyenkor azonnali intézkedésre van szükség! Az elérhetőségeink megtalálhatók a honlapunkon, térképpel és megyékre lebontott címlistával. (http://madarpark.hu/serult-madar-bejelentese/) A madarat akkor és ott kell megfogni, ahol megtalálták, különben nem lesz több esély. Egy beteg madár, ha például áramütést szenvedett, magához térhet és elrepülhet, és akkor már nem lesz lehetőség segíteni rajta. Ha egy madár megfogható, akkor meg kell fogni. Vagy túl szelíd, és az a baj, mert akkor valaki hazaviszi és megeszi, megfogja egy kutya, macska, elüti egy autó. Ha egy madár nem tud elrepülni, akkor a szárnyával van a baj - ez a leggyakoribb - és ebben az esetben azonnal meg kell műteni, nincs olyan, hogy holnapután. Adott esetben már annyira le van gyengülve, hogy jártányi ereje sincs. Az állat ösztönösen menekülne - ha nem teszi, akkor azonnali kezelést igényel, és lehet, hogy már csak percei vannak hátra. Azonnal meg kell fogni, és berakni egy papírdobozba. Aztán felhívni minket.


A magyarországi madármentési tevékenységről februári lapszámunkban olvashatsz bővebben!

madarkorhaz_logo1.gif

Cikkajánló