Tudod, miért található annyi Makovecz-épület Visegrádon?

Az éppen munka nélkül lévő építészt dr. Madas László, az 1969-ben létrejött Pilisi Állami Parkerdőgazdaság első, legendás hírű igazgatója hívta meg.

Szerző:
Szigeti Ferenc Albert
Fotó:
Kisida András / Magyar Természetjáró Szövetség
2022. május 13.

Az éppen munka nélkül lévő építészt dr. Madas László, az 1969-ben létrejött Pilisi Állami Parkerdőgazdaság első, legendás hírű igazgatója hívta meg.

Dr. Madas László világszerte elismert erdész volt, ő álmodta meg az Erdei Művelődés Házát, az ország (és egyben Közép-Európa) legrégebbi erdei iskoláját, vezetése alatt lett a terület bioszféra rezervátum, s ő hozta létre az ország egyik első olyan erdőrészét, ahol örökerdő gazdálkodásba fogtak.

Fő célkitűzése az volt, hogy a parkerdő területére látogató emberek tudatosan kapcsolatba léphessenek a természettel. A magyar organikus építészet megteremtője így lett 1977 és 1981 között a Pilisi Parkerdőgazdaság főépítésze. Többek között az ő keze munkáját dicsérik Visegrádon a szállásépületek, a Madas László Erdészeti Erdei Iskola (benne az Erdei Művelődés Házával), a Mogyoró-hegyi kemping főépülete, a Mogyoróhegy Étterem, vagy éppen a Mócsai-tanya jelenleg erdészházként használt épülete, amely a Fellegvár projekt keretében megépülő ökoturisztikai park központja lesz hamarosan.
A Makovecz Imrét Madas László így jellemezte:

Tudta, hogy az erdő maga a templom és az emberi alkotások csak mellékoltárok lehetnek benne. A gyermekek számára hívogató, barátságos fészkeket teremtett, mert meggyőződése, hogy amelyik gyermek jól érzi magát az erdőben, és a füvek, a fák, az állatok jó barátai, abból emberséges felnőtt lesz.

Cikkajánló