Tudtad, hogy mi ösztönözte a Bory-vár megépítését?

Mindenki tudja, hogy a Bory-vár a hitvesi szerelemnek állít emléket, és hogy Bory Jenő a saját két kezével építette fel. De mi inspirálhatta még?

Szöveg:
2023. május 24.

Mindenki tudja, hogy a Bory-vár a hitvesi szerelemnek állít emléket, és hogy Bory Jenő a saját két kezével építette fel. De mi inspirálhatta még?

Hiszen mindannyian voltunk már szerelmesek, mégsem építettünk várat, mondhatnánk. Bory Jenőnek (1879-1959) azonban annyi előnye volt hozzánk képest, hogy szobrász- és festőművészként, illetve építészmérnökként tevékenykedett, és egy időben hatalmas volumenű megbízásokat kapott.

Ilyen volt, amikor Ferenc Ferdinánd osztrák főherceg meggyilkolása után azt a feladatott kapta, hogy tervezzen az emlékére egy monumentális templomot, mellé pedig egy otthont, amit Zsófiáról, a feleségéről neveztek volna el. A Monarchia szétesése miatt a projekt végül meghiúsult, Bory azonban már rákészült a nagy műre. „Benne volt a kezében a nagy volumenű alkotás” – fogalmazott dédunokája ottjártunkkor. Valószínűleg ezt az alkotóenergiát fektette valami másba, így belekezdett a Székesfehérvári „Taj Mahal” megépítésébe.

Ha még több titkot szeretnél megtudni a Bory-várról, kattints ide!

A cikk 2022 májusában jelent meg először.

Cikkajánló