A Méhész-tetőn felépült Bábonyi-kilátóból remek panoráma nyílik a tokaji Kopasz-hegyre, a Sajó-völgyére és a Bükkre, sőt, tiszta időben a Magas-Tátra havas csúcsait is láthatjuk.
Június 23-án adták át Sajóbábony új kilátóját a Méhész-hegyen. A kilátóhoz egy egy kilométer hosszú tanösvényt is kialakítottak, a településről ezen keresztül sétálhatunk fel a 200 méter magasan lévő kilátóhoz.


A Méhész-tető egyébként már csak azért is izgalmas hely, mert pár éve több tízezer éves őskori leletek is előkerültek innen, de már a neandervölgyi emberek is kedvelték ezt a vidéket.
A Bábonyi-kilátó 12,88 méter magas és 48 lépcsőn lehet feljutni a legfelsőbb szintjére.
A Sajóbábonyra nyíló pazar kilátás mellett délnyugat felé a Bükk vonulatait láthatjuk, kelet felé a tokaji Kopasz-hegyet, észak felé pedig a Tátra vonulata is feltűnhet. Ha pedig alaposabban is végigfürkésznénk a tájat, azt egy panorámatávcsővel tehetjük meg.
A kilátó mellé napelemes világítással ellátott pihenőhelyet alakítottak ki, ahol egy szelfi-pontot is találunk. Sajóbábonyból a Kilátó tanösvényen juthatunk fel, amelynek hat állomásán elhelyezett tábláiról többek közt a település történetéről és látnivalóiról, a terület állat- és növényvilágáról, valamint a környék régészeti érdekességeiről olvashatunk.

A Bükk a Bábony-kilátóból

A tanösvény mellett más utakon is eljuthatunk a kilátóhoz, Miskolc vagy a Keresztúri-pincesor felől, a Sajó-völgyéből (a 26-os út túloldaláról) több helyen is rá lehet csatlakozni a felvezető útra gyalog és kerékpárral is. Az egyik átvisz a szomszédos Pitypalatty-völgybe, Sajószentpéter határában álló a Pipiskekilátóhoz is, ahonnan gyalog vagy kerékpárral végig lehet túrázni a völgyön a Varbói-tóig, vagy tovább a Fónagyságra, Andó-kútig, és onnan még tovább, azaz a Bükk népszerű útvonalaival is összeköthetjük a Bábonyi-kilátó meglátogatását.