Bringás expresszjárat a Tisza-tóhoz

Kifejezetten a kerékpáros turisták fognak örülni az újra zakatoló Tisza-tó expressznek, hiszen a Budapest-Tiszafüred közvetlen járat a tavalyihoz képest már kétszer annyi bringát lesz képes a tóhoz elszállítani.

Szerző:
Turista Magazin
Forrás:
www.mavcsoport.hu
2022. március 11.

Kifejezetten a kerékpáros turisták fognak örülni az újra zakatoló Tisza-tó expressznek, hiszen a Budapest-Tiszafüred közvetlen járat a tavalyihoz képest már kétszer annyi bringát lesz képes a tóhoz elszállítani.

Nagy sikere volt tavaly a Tisza-tóra közlekedő közvetlen járatnak, amelyet 2021-ben 12 ezren vettek igénybe, így a MÁV-Volán-csoport idén is elindítja a Tisza-tó expressz járatát.

A Tisza-tó expressz a Keleti pályaudvar és Tiszafüred között március 12-től május 22-ig hétvégén és ünnepnapokon, majd nyár végéig naponta közlekedik.

Ráadásul a kapacitását is megnövelték, a tavalyihoz képest kétszer annyi, összesen 63 kerékpár szállítására lesz alkalmas.

A Tisza-tó expressz 7:55-kor indul a Keleti pályaudvarról és 10:12-re érkezik Tiszafüredre, visszafelé pedig 17:49-kor indul Tiszafüredről és 20:05-re érkezik Budapestre. Az expressz elindulása mellett Kisújszállás–Abádszalók–Kisköre között egy plusz vonat jár, és a vonalon közlekedő járatok többsége március 12-től minden nap nagy kapacitású kerékpárszállító mellékkocsival közlekedik. A Debrecen és Balmazújváros között zajló pályafelújítási munkák miatt jelenleg Debrecenből a Tisza-tó csak Karcagon vagy Kisújszálláson keresztül érhető el átszállással.

Az expresszvonatra a menetjegy és helyjegy mellé kerékpárjegy is szükséges. A térség vasútvonalain oda-vissza útra érvényes Tisza-tavi kerékpárjegy kedvező áron, 420 forintért vásárolható meg, a MÁV applikáción vásárolt jegyekre pedig további 10 százalék kedvezmény kapható.

Cikkajánló