Rendhagyó természetfilm készül a Tisza-tóról

Három ismert természetfilmes összeállt, hogy megmutassák, milyen az élővilág az ország második legnagyobb tavánál. Az ember alkotta paradicsom forgatása a napokban elkezdődött, és a film előzetese is elkészült. A tervek szerint 2023-ban lesz a bemutatója.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Ember alkotta paradicsom Facebook
Forrás:
tiszatofilm Facebook-oldala
2022. február 4.

Három ismert természetfilmes összeállt, hogy megmutassák, milyen az élővilág az ország második legnagyobb tavánál. Az ember alkotta paradicsom forgatása a napokban elkezdődött, és a film előzetese is elkészült. A tervek szerint 2023-ban lesz a bemutatója.

Ez a filmet egy évig forgatják majd, és az alkotói szándék szerint a Tisza-tó élővilágáról, az ember, a vadvilág és a természet kapcsolatáról szól a megszokottól kicsit eltérő módon. A projekten három ismert természetfilmes dolgozik együtt. Íme, az alkotók:

Szendőfi Balázs: Halkutató és természetfilmes, többek között a Budapest halai, A szőke tó és az RSD – A marasztalt folyó című természetfilmek alkotója. 2010 óta a Magyar Haltani Társaság aktív tagja.

Ljasuk Dimitry: Elsősorban Tisza-tavi természet-, kalandfilmjeiről ismert filmes, A Tisza nevében film rendezője. Közgazdász, reklámszakember, szenvedélye a filmezés, küldetése a Tisza megóvása, környezetvédelme.

Fehér Zoltán: Kovács László- és Zsigmond Vilmos-díjas operatőr, természetfilmes. A WWF Magyarország ajánlásával bemutatott Vad víz: Aqua Hungarica című természetfilm rendezője.

Az alkotók létrehoztak egy Facebook-oldalt is, ahol – ahogy egy posztban írták – rendszeresen beszámolnak a munkájukról: „Ha kíváncsiak vagytok az elejétől a végéig egy természetfilm forgatására, ha érdekel benneteket, miként dolgozik és gondolkodik három különböző látásmódú filmes egy közös témán, ha érdekes történeteket olvasnátok, és gyönyörű fotókat néznétek, akkor kövessétek az oldalunkat.”

Fehér Zoltánnal készült interjúnkat itt, Szendőfi Balázzsal való beszélgetésünket pedig itt olvashatjátok el. Ljasuk Dimitry legutóbbi havas Tisza-tóról készített fotóit galériánkban ide kattintva nézheted meg.


Cikkajánló