Varjakat mérgeztek meg Miskolcon, már folyik a nyomozás

Rövid idő alatt több vetési varjút találtak Miskolcon, melyek a mérgezés jeleit mutatták. A kilencből hatnak sajnos nem sikerült megmenteni az életét, háromnak viszont igen. A rendőrség vizsgálatot indított.

Szerző:
Mályi Madármentő Állomás
Turista Magazin
Fotó:
Mályi Madármentő Állomás
2021. február 10.

Rövid idő alatt több vetési varjút találtak Miskolcon, melyek a mérgezés jeleit mutatták. A kilencből hatnak sajnos nem sikerült megmenteni az életét, háromnak viszont igen. A rendőrség vizsgálatot indított.

Február 8-án fiatalok értesítették a mályi madármentőket, hogy Miskolcon négy rossz állapotban lévő varjút találtak. Majd azt követően egy férfi is hívta őket hasonló hírekkel. „Mire odaértünk a fiatalok találtak még 3 varjút, illetve egy kutyasétáltató hölgy jelezte, hogy ő is látott a közelben még egy varjút” – olvasható a madármentők Facebook-bejegyzésében.

Mint írják, hiába volt minden igyekezet, sorra pusztultak el a varjak, „az elszomorító végeredmény 6 halott 3 élő vetési varjú”. A helyszínre kiérkező hatósági állatorvos szerint „gyorsan lefolyó méreg állhat a tömeges, egy helyre koncentrált, lényegében 1–2 óra alatt lezajló pusztulás mögött”. A bejegyzésben köszönetet mondanak a bejelentő fiataloknak és a mentésben résztvevő miskolciaknak.

Egy másik posztban már arról számolnak be, hogy mind a három mentett varjú életét sikerült megmenteni. „Kettejük már a tegnapi napon jobban volt, de az egyik varjút nagyon rossz állapotban vettük át a megtalálóktól. Állatorvos, infúzió, aztán éjszaka még folyadékpótlás több alkalommal.” Reggelre azonban mind a három jobban volt, és állapotuk stabilnak mondható. A madármentők bíznak benne, ha minden jól megy, mihamarabb visszakaphatják szabadságukat.

Évtizedekkel ezelőtt a vetési varjakra mezőgazdasági kártevőként tekintettek, és kíméletlenül irtották azokat. Míg 1980-ban közel 255 000 pár költött Magyarország területén, napjainkban 30 000 pár körül van a fészkelő állomány. Ezért is lett 2001-ben a vetési varjú védett. Természetvédelmi értéke 50 000 Ft.

Forrás: Mályi Madármentő Állomás Facebook-oldal

Cikkajánló