Végig a Visegrádi „Pirosúton"

A Piliscsabai Természetjáró Egyesület (PI-TE) már nyolc jelvényszerző túramozgalmat indított útnak, köztük például a Pilisi kilátásokat vagy a Jó kilátások!-at a Visegrádi-hegységben, ezekhez jóval több idő és gyaloglás kell, a Visegrádi „Pirosút” viszont korai indulással télen is teljesíthető egy nap alatt. Ráadásul az útirányt sem nagyon lehet eltéveszteni, hisz végig csak a piros jelzést kell követni, közben pedig az élmények mellett hat pecsétet is begyűjthetünk.

Én Visegrádról indultam és az Apát-kúti-völgyön át Pilisszentlászló érintésével jutottam el Leányfalura, de a távot természetesen a másik irányba is lehet teljesíteni.

A mindig csodás Apát-kúti-völgy

Még esett, mikor hétfőn reggel Visegrádra értem, de úgy voltam vele, hogy az Apát-kúti-völgy ilyenkor is szép, téli hangulatához még illik is ez a komor idő. Persze nem bántam azért, amikor kicsivel később kis időre kisütött a nap.

A túra kiindulópontja és első begyűjtendő pecsétje a Visegrád és Nagymaros között közlekedő rév állomásánál van. A túra pecsétjei részben az Országos Kéktúra (OKT), részben pedig a PI-TE Pilisi vándorlások túrájához tartozó pecsétek.

Innen aztán az Apát-kúti-völgy felé vettem az irányt, ezen át vezet ugyanis a piros jelzés. A völgy bejáratánál találjuk a Bertényi Miklós Füvészkertet, ahol tavaly kora tavasszal jártam, és teljesen elbűvölt. Aki erre kirándul, mindenképpen ejtse útba ezt az eldugott kis arborétumot.

Az Apát-kúti-völgy ezen a hétfő délelőttön nagyon csendes volt, két túrázón és a völgy elején álló iskola diákjain kívül mással nem is nagyon találkoztam. Fotóznivaló itt aztán akad bőven, nem is tudtam megállni, hogy ne fényképezzem körbe sokadjára is az Ördög-malom vízesést, ne álljak meg minden mohos sziklánál, zöldellő fodorkánál, különös májmohánál, és persze a következő pecsétnél, ami a füvészkert bejáratánál elhelyezett kis fadobozban van.

A tavaszt már nem csak a madarak egyre élénkülő éneke jelzi ilyentájt, de a mogyoróbokrok is, amelyek már február közepén szélnek eresztik virágporukat.

Ahogy magam mögött hagytam a Pisztrángos-tavakat, a felhagyott bányák meredek sziklafalait, majd a Kaán Károly-forrást, a völgy egyre drámaibbá vált, ami ilyenkor télen, amikor a mohákon és a páfrányokon túl más zöld nincs, még hatványozottabban igaz. Az időjárás is kezdett idomulni ehhez a hangulathoz, és kis túlzással percről percre változott. A sötét felhőket pár perc múlva szikrázó napsütés váltotta, majd kisvártatva esni kezdett, az eső helyett azonban ezúttal hódara hullott az égből.

Az Alpár-forrás és felette tornyosuló sziklafal után szelídülni kezd a völgy, az út melletti már nem meredek falú, mély patakvölgy halad, sőt a „mellett” itt már nem is helytálló, hisz az ösvény és a patak sokszor keresztezi egymást. Az Apát-kúti-patak völgye itt Szent László-völgy néven fut, és a túrázónak ezen a szakaszon megszámlálhatatlanul sok gázlón kell átkelni a patak egyik oldaláról a másikra, majd a másikról ismét az egyikre, és így tovább.

A gázlók változatosak, hol egyszerűen csak át kell sétálni a keresztbe fektetett, „kézműves”, de stabil hídon, hol kényelmesen át kell csak lépdelni egyik kőről a másikra, de olyan gázló is van, ami elsőre bizony feladja a leckét, már ha, az ember száraz lábbal akar átkelni. Pár helyen én is lefuttattam az agyamon néhány átkelési lehetőséget, mire ténylegesen nekiindultam. Mindez nyáron persze nem probléma, sőt, élvezetes kaland, de télen inkább kihagynám az ilyesmit, persze egy jó bakancs sokat segít, és sokat bír, ezért, aki erre veszi az irányt, mindenképpen abban jöjjön. Ráadásul sár is van bőven, de februárban ez nyilván senkit nem lep meg.

Mielőtt Pilisszentlászlón megkerestem a következő pecsételőhelyet a falu központjában található kocsma falán, még felmentem a barokk templomhoz, amely az 1770-es években épült. Századokkal korábban azonban ezen a helyen egy királyi vadászlak állt, amit a 13. század végén a pálos rend kapott meg rendházként. A török ezt elpusztította, de később a pálosok régi templomuk alapfalain újat építettek.

Hangulatos utak és szép kilátás

Pilisszentlászlótól a piros jelzés sokáig a kékkel együtt halad. Következő pecsételőhely az innen 4,5 km-re lévő Pap-réten van, ahová részben aszfaltút visz, hangulatos rétek mellett, öreg vadkörte fákkal. Mivel az OKT-nak ezen a szakaszán nem jártam még, így kellett egy kis idő és némi segítség a bélyegző megtalálásához. Szerencsére egy srác pont a Visegrádi Pirosutat járta be ezen a napon, és velem ellentétben, ő tudta, hol a bélyegző.

Innen újabb szűk egy óra a Vörös-kő kilátóhelye, ahonnan elképesztően jó a panoráma. Belátjuk szinte az egész Szentendrei-szigetet, szemben a megsebzett Naszály, a Duna mentén pedig ott sorakoznak sorban a települések, Váctól Dunakesziig, Dunabogdánytól Szentendréig. Alattunk nem is olyan távol pedig ott vár Leányfalu, a túra célpontja.

„A 2. világháborúban német lőállás volt, később a szovjet parancsra emelt emlékmű miatt „zarándokhellyé" lett: a rendszerváltásig minden április 4-ét követő vasárnapon megkoszorúzták az obeliszket, és szervezett túrák keretében kirándulók sokasága látogatott ide” – olvashatjuk a Természetjáró.hu-n az emlékmű történetéről. Korábban Szentendre és Visegrád között Horthy Miklós vadászterülete húzódott, akkoriban nem is látták szívesen errefelé a természetjárókat.

A Vörös-kőtől Leányfaluba a piros és a piros kereszt is levisz, de ahogy eddig is, én továbbra is maradtam a piros jelzésen. A cél előtt még tettem egy pár perces kis kitérőt, a település szélén található Gyulai Pál emlékhelyhez. A neves irodalomtörténész, költő, kritikus, tanár sok időt töltött itt, nemcsak írással, de kertészkedéssel is, és napirendjének rendszeres programja volt, hogy nagy sétákat tett a környéken. Szívesen üldögélt ott is, ahol ma az emlékhelyet találjuk. Bár akkoriban ő még élvezhette a dunai panorámát, mi már ebből semmit nem látunk, az egykori szőlőhegyen ugyanis mára felnőttek a fák, és eltakarják a kilátást.

Ahogy a faluba bevezető Gyulai Pál utcára értem, egy meglepően korán ébredő rovar, egy nünüke sétált elém. A piros jelzés a Gyulai Pál utca elegáns, régi villái között vezet le a Duna-partra. A villák magánkézben vannak, de több épület előtt kis táblák mesélnek azok múltjáról. Leányfalut a 19. század második felében kezdték felfedezni a fővárosiak, akik aztán a felvásárolták a hegyoldalban álló régi présházakat és nyaralóvá alakították azokat. Leányfalu múltjáról és település látnivalóiról ebben a cikkben olvashattok hosszabban.

Mire leértem a Duna-partra a nap kezdett lebukni a hegyek mögé, a révállomásnál megtaláltam az utolsó pecsétet, aminek örültem, de egyúttal sajnáltam is, hogy véget ért ez a minden szempontból nagyszerű túra.

A Visegrádi "Pirosút" jelvényszerző túrát jó szívvel ajánlom mindenkinek, egyben vagy két részletben, oda vagy vissza, egyedül vagy társakkal, kezdőknek és fekete öves túrázóknak, korán kelőknek és későn ébredőknek. Bár ez utóbbi csoportnak azt javaslom, ha egyben akarják lejárni a távot, inkább várják meg nyarat, amikor még este nyolckor is világosban érnek le.

A cikk 2022 februárjában jelent meg először.