Keresés eredménye

Végig a Visegrádi „Pirosúton"

A Visegrád és Leányfalu között vezető piros jelzésű turistaút gyönyörű tájakon kanyarog, számos érdekes látnivalót érint, ráadásul a 21 km körüli táv egy nap alatt teljesíthető.

2024.02.14.
Utolérhetetlen kilátás a Vörös-kőről

Utolérhetetlen kilátás a Vörös-kőről

A Pilis keleti oldalán, a Dunakanyar partján elhelyezkedő Leányfalu fölött magasodik a Vörös-kő, ahonnan páratlan látvány tárul elénk. A település festői szépsége már nagy eleinket is megihlette. Nem véletlenül írta róla az egykori nyaralótulajdonos, Karinthy Ferenc (Karinthy Frigyes fia), hogy „az ismert világegyetem középpontja”.

Tovább

„Zsigám, gyere ki, tiszta Svájc!” – Múltidéző séta Leányfalun

Nagyon szeretem a helytörténeti sétákat, különösen, ha annak helyszíne egy olyan mozgalmas múltú, szép fekvésű település, mint Leányfalu. Hol élt Móricz Zsigmond, hová tett sétát délelőttönként Gyulai Pál, és mit jelentett a „hölgyóra” a folyó partján? Aki végigjárja a helytörténeti tanösvényt, többek között ezekre a kérdésekre is választ kap.

2022.07.02.

Szigetkerülés a Szentendrei-Dunán

Kilépsz a nagyváros forgatagából, leérsz a Római-partra, és megváltozik körülötted a világ. A Szentendrei-sziget csúcsa felfedezésre hívogat. Ahogy ellököd a hajód a parttól, egy szempillantás alatt a természet ölelésébe kerülsz. Még el sem hagyod Budapest határát, máris rabul ejt a természet és a civilizáció ütemes váltakozása a Szentendrei-Duna teljes hosszában. Bármeddig evezel fel rajta, élményekkel telítődve érsz vissza.

2018.09.09.