Velencei hegyek piros útján, avagy a gránittájtól a tópartig

Piros sáv jelzéssel jelölik a kiemelt jelentőségű túrautakat, amelyek legalább egy tájegységen átvezetnek. A dombtájnak ható Velencei-hegységnek is megvan a maga piros főútvonala, ami mindössze 20 km hosszú, kényelmesen járható, és ha nem is az összes, de jó pár helyi nevezetességet érint. Amit kihagy, azok a táj legismertebb, legfelkapottabb kuriózumai közé tartozó Pákozdi-ingókövek, melyek valóban fantasztikus sziklaalakzatokkal gyönyörködtetnek, ugyanakkor, ha ezeket már megcsodáltuk, a környék még számos értéket és lenyűgöző látnivalót is tartogat. A Pázmándot Pákozddal összekötő piros úton ezeket fűzi fel egy túrára, ami a Velencei-tó partján ér véget.

A hegység keleti oldalában fekvő Pázmánd a Velencei-tótól mindössze hat kilométerre található. Innen indul, avagy itt ér véget az a piros út, ami egy kényelmes, egy napi járással szeli át a tó északi partján húzódó szigetszerű hegyhátat. Pázmándon működő vízimalom és tájház kínál látnivalót, mielőtt a jelzéseket követve a település jellegzetes és panorámás kvarcitszikláit is megcsodálnánk.

A pazar sziklaalakzatok az eocén vulkáni földmozgásokat követő utóvulkáni tevékenység (30-40 millió éve) során alakultak ki, melyek legszebb példái a Zsidó-, illetve a Kálvária-hegyen figyelhetők meg, amit piros utunk is megmászik. Látni itt sziklahasadékot, kőfülkéhez hasonló képződményt és „szálban álló“ sziklaalakzatokat, valamint a népnyelv által csak rókaitatónak nevezett sziklalyukakat, melyek csapadékos időben megtelnek vízzel. A terület felszíni formái mellett a környező sziklagyep és a jellemző növénytársulásai is védettséget élveznek, amelyek botanikai különlegességeket rejtenek. A Zsidó-hegyről a kilátás sem utolsó. A mindössze 205 méter magas, ugyanakkor a meredek sziklafalakkal bíró hegy neve egy legenda szerint az egykoron itt élő jezsuita szerzeteshez köthető, aki meggyógyított egy zsidó lányt. Ez a lány hálából keresztet állított, és ha nem is az eredeti, de a kereszt még a mai napig is áll a hegytetőn.

A kaptatós kezdést fenyvesben vezető kényelmes lejtmenet követi, majd némi kanyargással a pázmándi szőlők mentén tartunk a velencei hegyek fő tömege felé. Hídon kelünk át a szőlődűlőt és a Cseket-hegyet szétválasztó Cibulka-patakon, majd aszfaltcsíkot követve a közeli Nadapot vesszük célba. Már látjuk a mutatós templommal bíró települést, amikor az utunkról leágazó piros háromszög jelzés a közeli Csúcsos-hegy panorámájához invitál.

Kilátás a Csúcsos-hegyről
A 268 méter magas Csúcsos-hegy Nadap szőlőhegye. Szoknyáján szőlők, zártkertek sorakoznak, feljebb bozótos, alacsony tölgyes borítja. A csúcson csodás panorámát élvezhetünk a környékre: rálátunk a Velencei-tó víztükrére, a jellegzetes kilátóval bíró Bence-hegyre, nyugat felé a Templom-, illetve a hegység legmagasabbja, a Meleg-hegy magasodik. Kelet felé fordulva Pázmánd látszik, a távolban a budai hegyek sorakoznak. A Csúcsos-hegyen kereszt is áll, történetét ráerősített kis tábla regéli:

Megéri az oda-vissza másfél kilométeres csúcskitérő, ugyanis hasonló kilátásban már csupán pákozdi végállomásunknál lesz részünk. Folytatva az utat, betérünk Nadapra. Rendezett portákkal kísérve a messziről látszó Palermói Szent Rozália-templom irányába vezetnek a jelek, de alig pár méterre a tekintélyes méretű neogótikus szentély előtt utunk elfordul Nadap talán legismertebb nevezetességéhez.

Országos szintezési alappont
Sokak számára ismert tény, hogy Nadapon található Magyarország legfőbb térképészeti és építészeti viszonyítópontja, az 1888-ban létrehozott nadapi szintezési ősjegy. A tengerszint feletti magasság meghatározására használt alappont (173,16 m) nem véletlenül itt lett kialakítva, ugyanis hazánk geológiai értelemben legidősebb és egyben legstabilabb területe a Velencei-hegység. A közel 300 millió éves múltra visszatekintő kőzet a vulkanikus tevékenység során lassú kihűléssel gránittá szilárdult, szilícium-dioxidban gazdag magmának köszönheti létrejöttét.

A szintezési ősjegytől a János (Magos)-hegy oldalában követjük az ösvényt, miközben a növényzet helyenként visszatekintést enged a megkapó környezetű Nadapra. Rövid időre újfent aszfalton, illetve kertek mentén gyalogolunk, mígnem befordulva a Kövecses-hegy fenyvesébe. Néhol a szálkőzetig kikopott széles utunk enyhe emelkedéssel tör a hegység platójára. Nemsokára elhaladunk a mindössze 352 méteres Meleg-hegy oldalában, amely a Velencei-hegység legmagasabb pontja. Ettől a magaslattól nem messze, nyugati irányban találjuk a Likas-követ, amelynek látványos, valóban likas képződményét a piros háromszög jelzésű kitérőn lehet elérni. Ne legyünk restek megtenni ezt a pár száz métert, mert látványos sziklaszoborról fogunk lemaradni.

Síkok és szurdokok
Miután visszatértünk a Likas-kőtől, nyugatnak tartó utunk átkel a Nagy-legelőnek nevezett, főként elegyes csalitossal, fiatalossal, olykor öreg tölgyekkel szegélyezett hangulatos sík szakaszon. Ezzel a tájképpel érjük el az Angelika-forrás leharcolt pihenőjét, ahol ma aligha tudjuk megtölteni a kulacsunkat. (A forrás foglalása már ledőlt.) Innentől gyökeresen megváltozik a minket körülvevő környezet. Az eddig szelídnek ható táj vadregényes formát ölt: mélyen bevágódott, sziklafalas kanyonban folytatjuk az utat. Persze, ez nem egy Rám-szakadék, de az eddig látott velencei tájhoz képest mindenképp vadonszerűnek hat a megkapó miliő.

Ez már a Bodza-völgy, melynek mohos sziklás hangulatát később a Hurka-völgyben fogjuk tovább élvezni. A partfalon oldalazó ösvény kényelmes haladást és rálátást ad az alattunk csörgedező patakra, illetve a völgyet övező sziklamonstrumokra. Enyhe ereszkedés közben egy piros barlangjelzésre figyelhetünk fel, ami pár méter meredek letérővel a Pákozdvári-barlanghoz vezet, amit a hegység egyetlen barlangjaként szoktak emlegetni. Az igazság az, hogy ez egy mesterséges üreg, aminek feltehetően az anno itt álló bronzkori földvárhoz lehetett köze, de keletkezésével kapcsolatban semmi biztosat nem tudunk. A kutatók mázas cseréptöredékeket találtak a bejárat után több ágra szétváló alagútban, amit csak kúszva lehet megtekinteni. Ezt természetesen a balesetveszély miatt senkinek sem ajánljuk.

A barlangjelzéssel együtt egy várjelzés is leágazik a piros útról. Pákozdvár földsáncaihoz vezet az út, ami legfőképp a történelem szerelmeseinek nyújt felfedezőélményt, a többségnek azonban csak egyszerű földhalmoknak tűnhetnek az egykori erősség nyomai.

Látszólag ugyanabban a kanyonban haladunk tovább, mint eddig, de az alsó részt már Hurka-völgynek nevezik, aminek patakmedres árka voltaképpen jobbról érkezve szegődik hozzánk. Ezen a szakaszon is viszonylag tagoltnak hat az egyébként csekély szintkülönbséget tartogató vidék. Pompás sziklák, kőszobrok magasodnak körülöttünk, egyik-másik formája könnyen beindítja az ember fantáziáját.

Idővel véget ér a szurdoktúra és kiérünk a Kulcsár-dűlő elnyúló lapályára. Egyik oldalon akácos, a másikon szántók szegélyezik Pákozd felé tartó földutunk, és immáron az eddigiekkel ellenben egy teljesen más hangulatú vidéken járunk. Elhaladunk a Külső-hegy lábánál fekvő Lics Pincészet szőlőbirodalma mellett, és innentől már szinte egyenesen a Velencei-tó felé baktatunk. Korábban sem volt tőlünk távol a civilizáció, de itt már a közeli autópálya morajlása végleg szertefoszlatja a velencei hegyek vadonillúzióját.

Programot kínáló pákozdi látnivalók
Először a Sukorót Pákozddal összekötő országutat keresztezzük, majd tovább folytatva a piros jel követését az M7-es alatt is elhaladunk. Túránk záróakkordja a Pákozdhoz tartozó Szúnyog-sziget lesz, de még mielőtt elérnénk a vízi világával gyönyörködtető tavat, a Mészeg-hegy oldalában kialakított Pákozdi Pagony Vadaspark és Arborétum hívogat kitérőre. A tanösvényt, kilátót, interaktív kiállítást, játszóteret és állat- és növényritkaságokat felvonultató hely jószerével egész napos családi programot jelent, de gyakorlatilag ugyanez elmondható az utunk által közvetlenül is érintett nemzeti emlékhelyről, a Pákozdi Katonai Emlékparkról is.

Pákozd neve hallatán az 1848–49-es szabadságharc egyik legfontosabb csatája jut eszünkbe, azonban a Mészeg-hegyen kialakított park nem csak e fontos történelmi eseménynek állít emléket. A csata helyszínén emelt obeliszk környezetében létesült a Katonai Emlékpark, amely az 1848-as eseményektől napjainkig mutatja be nemzetünk hadtörténelmét. Láthatunk itt tankot, löveget, berendezett I. világháborús barakkot, eredeti, II. világháborús lövészárkot, egy barikád pedig felidézi az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit. Megismerkedhetünk a sorkatonaság tárgyi emlékeivel, továbbá a magyar békefenntartás történetével is.

A Velencei-tó nádvilága
A pákozdi embereknek hajdanán a halászat és a nád biztosított megélhetést, a tetőfedésre szánt növény ma viszont elsősorban az itt található védett élővilágot szolgálja. A Duna–Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozó madárrezervátum páratlan fészkelőmadár-faunával bír. Nagykócsag, kanalasgém rendszeresen jelen vannak az öreg nádasban, de a barna rétihéja is itt költ. A nyílt víz lakója a búbosvöcsök, a sekély vizeknek a kis vöcsök, de szép számmal vannak jelen nyári ludak is. A védett területen ma is fellelhetők az eredeti lápi vegetáció maradványai, az úgynevezett úszólápok, melyek különlegességei közt megtaláljuk az Európa-szerte ritka hagymaburok nevű lápi orchideafajt, valamint a szintén nem mindennapi tengermelléki káka példányait.

Néhány száz métert követően elérjük a Szúnyog-sziget hajóállomását, ezzel együtt Velence nádasokkal tarkított víztükrét. Itt a márciustól októberig tartó szezonban csárda és a Gárdonyba tartó menetrend szerinti hajójárat várja a turistákat. Akkor is érdemes ide kijönni, amikor a szolgáltatások épp szünetelnek, mert a tó csendes környezete önmagában is kellemes élményt ígér.

Piros tematikánk a Szúnyog-szigetig 20 km hosszú, de innen további 2,5 km-et kell még visszagyalogolnunk a legközelebbi buszjárathoz, amennyiben nem tudjuk vagy akarjuk hajóval folytatni az élményszerzést. A buszra – a korábban már érintett (Pákozd, Honvéd Emlékmű) megállónál tudunk felszállni a Sukorót Pákozddal összekötő országúton, ami a Szúnyog-szigetre tartó bekötőút tőszomszédságában található.