MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya
2019.01.14. 12:30,   Szöveg: Tóth Judit,   Fotó: Tóth Judit, Fortepan, Petőfi Irodalmi Múzeum

Az Ördög-oromtól az Apáthy-szikláig, avagy fehérben a zöld

Az elmúlt években ritkán volt szerencsénk ilyen gyönyörű, havas télhez, ráadásul ezen a januári napon még a verőfényes napsütés is a szabadba csábított. Minden adott volt hát egy kellemes túrához a Budai-hegyekben.

Túrám kiindulópontja az Ördög-orom volt, ahová az Edvi Illés utca elejéről egy kisebb mászással lehet feljutni. Ilyen havas viszonyok között kicsit nehézkes rátalálni az ösvényre, még szerencse, hogy előttem épp egy terepfutó lány igyekezett felfelé, az ő nyomait követve már sokkal könnyebb volt haladni.


A behavazott Ördög-orom


Az Ördög-orom Budapest egyik legszebb és legismertebb sziklaképződménye, melynek legmagasabb pontja a 317 méter magas Ördög-szószék. A védett terület központi részén egykor köszörűkő bánya működött, ennek nyomai ma is láthatók. Az orom legmagasabb részéről remek kilátás nyílik a városra. Alattunk a Farkas-völgy húzódik, melynek túloldalán a Széchenyi-hegy magasodik. A dolomittömb gyomrában egy óvóhely labirintus húzódik, amit valószínűleg a II. világháború elején a németek építettek ki légoltalmi célokra. Bent kacskaringós folyosókat alakítottak ki, hogy a bedobott kézigránát vagy a belövések ne veszélyeztessék a bent lévőket. A járatokat ma már vasajtók zárják el a külvilágtól.

 

Fotó: Tóth Judit

Az Ördög-orom tetején


Az orom tövében, az Edvi Illés utca elején működött a sokáig igen népszerűnek számító Ördögorom csárda, amit 1924-ben alapította Gruber Emil. A vendéglő a 30-as években élte virágkorát, amikor a Farkasrét is hivatalosan is üdülőhely lett. A csárdát a 90-es években bezárták, majd az épület leégett, így ma már nyomát sem nagyon látni.

 

Fotó: Fortepan

Az Ördögorom csárda és vendégei 1928-ban Forrás: Fortepan


Kápolna az erdőben


A Nőszirom utcánál tovább haladtam a zöld háromszög jelzésen, közben némi nehézséget okozott egy eltévedt bolgár kamion, melynek vezetője, a helyiek segítségével, kétségbeesetten próbált kikecmeregni valahogy a szorult helyzetből, miközben a lejtős kereszteződésben rekedve minden lehetséges irányban akadályozta a továbbhaladást. Elképzelni sem tudom, hová akart eljutni, és hogy keveredett ide, az biztos, hogy GPS-e nagyon félrevezette.

 

Fotó: Tóth Judit

Az Úti Madonna-kápolna a Széchenyi-hegy oldalában


Miután sikerült átpréselnem magam a kamion eleje és egy drótkerítés között, leereszkedtem a Farkas-völgybe. Hogy a név pontosan honnan jön, nem tudni. Talán az egykor itt élt farkasok nyomán jött, de az is lehet, hogy az itt nagy területen előforduló farkasalma nevű növényből ered.

 

Fotó: Tóth Judit

Ma is sokan keresik fel a kis erdei kápolnát


A völgyből ismét emelkedni kezdett az út, fel a Széchenyi-hegyre. Első megállóm az Úti Madonna-kápolna volt. A kedves faragott erdei kápolna az 1880-as évek óta áll itt. Berger János teológus, egyetemi tanár építtette, abban bízva, hogy a kis kápolna a hozzá hasonló erdőjáró hívők örömére szolgál majd. Az épület tornyát a 2. világháború után orosz katonák döntötték le, majd vandálok pusztítottak, a kápolnát végül, sok évtizedes hányattatás után, 1998-ban állították helyre, azóta minden októberben misével ünneplik ezt meg.

 

Ahogy felértem a szerpentinező ösvényről az Apáca-réten lyukadtam ki, melynek neve minden bizonnyal az egykor itt élő Isteni Szeretet Leányai apácarendre utal. A 19. század közepén, Bécsben alapított rend célja az árvák és szegény gyermekek nevelése volt. A rend budai központját 1927-ben szentelték fel. 1950-ben az itt élő nővéreket deportálták, az épületbe az Államvédelmi Hatóság költözött, ma a Rendőrtiszti Főiskola működik itt.


Jókai és azok a svábhegyi telek


A Széchenyi-hegyen hosszan el lehet nézelődni, most azonban szerettem volna egy kis kitérőt tenni a Svábhegy egyik legnyugalmasabb szeglete, a Jókai-kert felé. Hogy milyen lehetett az élet Jókai Mór egykori birtokán, arra ma már csak a híres író elbeszéléseiből következtethetünk, ugyanis az itt álló épületekből mára már csak egy maradt meg, az egykori présház, ahol a Petőfi Irodalmi Múzeum kicsi, de annál érdekesebb kiállítását lehet megnézni.

 

Fotó: Tóth Judit

A behavazott Jókai-kert, melyen ma már a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület osztozik, de a park mindenki előtt nyitva áll


A havas kertben nem volt nagy mozgás, csak az énekesmadarak röpködtek az etetőkre. Jókai csak Szibériának hívta a Svábhegyet, ahol „a hideg szelek még a csukott ablakon át is elfújták a gyertyákat.” Épp ezért feleségével, Laborfalvi Rózával a teleket rendszerint Pesten töltötték, de már kora tavasszal jöttek is vissza, és belevetették magukat a birtok körüli teendőkbe. Jókai nem csak afféle hobbi kertész volt, komoly szaktudásra tett szert, tapasztalatairól könyvet is írt. A kert szomszédságában még ma is áll, Steindl Imre családjának egykori villája. Az 1840-es években épült nyaraló ma már sajnos nagyon rossz állapotban van, és nem tűnik úgy, hogy ebben a közeljövőben bármi változás állna be.

 

Fotó: Petőfi Irodalmi Múzeum

Jókai, a kertész imádott svábhegyi birtokán

Forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum

 


Mátyás király nyomában

 

Fotó: Tóth Judit

Sízők a Normafánál – végre remek a hó, a panoráma pedig pazar, ahogy mindig


A Jókai-kertből felkaptattam a Normafához, ahol a Csillag-völgy lejtőjén sízők és snowboardosok élvezték a szokatlanul remek hóviszonyokat. Egy meleg leves és némi pihenő után még volt pár órám a sötétedésig, gondoltam most már elgyalogolok az Apáthy-szikláig, annál is inkább, mert a közelben vártak este vacsorára. Most már végig a zöldet kellett követnem. Elhaladtam az egykori Disznófő étterem és a hajdan híresen bővizű Disznófő-forrás mellett, melynek vizéből állítólag még Mátyás király is ivott zugliget vadkan vadászatai alkalmával. A klasszicizáló forrásházat ma egy kerítés választja el az erdőtől, így a túrázóktól is. Hogy miért, és meddig marad így, az egy külön cikk témája lehetne. A Tündér-szikla alatt megálltam kicsit nézelődni, a nevezetes szikla egészen más képet mutat így alulról, de nem kevésbé érdekes a szemközti Hunyad-orom téli arca is.

 

Fotó: Tóth Judit

 Lefelé a zöldön, ami ezúttal hófehérbe öltözött

 

A városba visszaérve szeretettem volna még a megnézni az egykori Nyéki-templom és vadászkastély romjait, amelyeket eddig valahogy elkerültem. Ahogy térképemet nézegettem, ketten is megálltak, és megkérdezték, segíthetnek-e. Ennek köszönhettem, hogy megtudtam azt is, hogy a Tárogató utca egyik szecessziós villaépületében lakott Fekete István író 1945-től 1970-ben bekövetkezett haláláig. Különös társbérletben, ugyanis a villa másik részében egy kis kápolna működött, és működik ma is.

 

Egy utcával lejjebb láthatóak a középkori nyéki várkastély romjai. A Zsigmond által emelt vadászházat Mátyás bővítette tovább, majd II. Ulászló alakította ki a vadászkastély végső formáját. A közelben álló 13. századi templomot a 15. században építették át gótikus stílusban. A közeli hatalmas királyi vadaskertben nemcsak helyi vadak éltek, de a feljegyzések szerint tevéket és oroszlánt is tartottak itt. A nyéki romokat csak előzetes egyeztetés után lehet megnézni, így most meg kellett elégednem a kerítésen kívüli szemlélődéssel.

 

Fotó: Tóth Judit

 A nyéki várkastély romjai a Hűvösvölgyi út és a Fekete István utca között

 

Hiába szaporáztam a lépteimet, az Apáthy-szikláról már nem tudtam napfényes képeket készíteni, mert mire felértem a megfelelő helyre, már lebukott a nap a János-hegy mögött. Így már nem siettem annyira, inkább kerültem még egy kicsit a Napraforgó utca felé, hogy a főváros egyik legszebb utcáját is megnézzem. Az 1931-ben épült kísérleti lakótelep a magyar Bauhaus kiemelkedő emléke. A kor legnevesebb építészei viszonylag kicsi területen 22 kertes családi házat álmodtak meg, a kísérlet pedig arról szólt, hogy vajon a száz négyszögöles telkekre lehet-e lakható villaépületeket tervezni. Lehetett, nem is akármilyeneket.

 

Fotó: Tóth Judit

Pillantás az Apáthy-szikláról


Túrám végpontján, az Apáthy-sziklán hosszan álldogáltam, annak ellenére is, hogy egyre hidegebb és sötétebb lett. Jó volt nézni a nyüzsgő várost, a szemközti Széchenyi-hegyet és a Normafát, ahonnan órákkal korábban még épp ezt az oldalt kémleltem ugyanígy. Közhelyes, tudom, de az ilyen túrák végén mindig megállapítom magamban, hogy irtó szerencsések vagyunk mi, akik Budapesten lakunk, hogy a várost sem kell elhagynunk ahhoz, hogy remek túrákat tehessünk. Különösen ilyen szép hóban, amikor még a jól ismert helyek is egészen más arcukat mutatják.

 

 

Kapcsolódó cikkek:

Budapest tele van természeti kincsekkel

A budai bor nyomában

Időutazás a Svábhegyen

 






HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2019. augusztus
Czigány Dávid:
Tornyosuló
38. Gerecse 50
38. alkalommal rendezték meg a Gerecse 50 teljesítménytúrát 2019. április 27-én, közel 6500-an...