MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

2017.03.22. 13:33,   Szöveg: Hidvégi Brigi,   Fotó: Gerhard Schwab / WWF, WWF Magyarország

Kilőnék őket, de fel lehetett volna készülni a hódproblémára

Majdnem kiirtottuk, aztán visszatelepítettük őket, elszaporodtak, most pedig ismét napirendre került a hódkérdés. A szaktárca engedné kilőni az állatokat, az Országos Környezetvédelmi Tanács tiltakozik, a WWF pedig már régen szólt, hogy baj lesz.

Néhány hete a Földművelésügyi Minisztérium törvénymódosítási javaslatot adott ki azzal a céllal, hogy nemcsak közérdekből, tehát árvízvédelmi indokok alapján, hanem az erdő- és mezőgazdaság, valamint a vízgazdálkodás kárainak megelőzése érdekében is riasztani, illetve gyéríteni lehessen az eurázsiai hód (Castor fiber) állományát. A minisztérium magyarázata alapján, mivel az állatnak hazánkban nincs természetes ellensége (egyébként a farkas vagy a medve lehetne az), a populáció várhatóan tovább növekszik majd a jövőben, a hódkárok pedig már így is súlyosak.

 

Fotó: WWF Magyarország


A javaslat megfogalmazása szerint, ha a kártétel bizonyítható, nincs más kielégítő megoldás és nem jár a természetes állomány tartós sérelmével, lehetővé válna a riasztás vagy gyérítés engedélyezése. Az egyébként védett állatként számon tartott hódokat élve fogó csapdával történő elkapás után vagy vadászlőfegyverrel pusztítanák el. A gyérítést csak megfelelő képesítéssel rendelkező személy végezhetné szeptember 1. és március 1. között, és a tetemek „származékát”, például az állat bundáját megtarthatná – korlátozott számú példányra kaphatna engedélyt, kereskednie pedig tilos lenne vele.

 

A természetvédők szóltak

 

A 19. században a hódot túlvadászták, így majdnem eltűnt Európából. Az állatnak nemcsak a bundáját hasznosították; fartőmirigyváladéka (kasztóreuma) gyógyszeralapanyagként szolgált, húsát pedig megették, beleértve a farkát is, ami igazi csemegének számított. Magyarországon a WWF foglalkozott az állatok újbóli meghonosításával, 1994-től 2008-ig. Ez idő alatt több mint 230 példányt engedtek szabadon Gemencen, a Hanságban, a Tisza mentén és a Drávánál.

 

Fotó: Gerhard Schwab / WWF


Az állomány kétségtelenül ma is folyamatosan növekszik. 2011-ben 700-900 egyedre becsülték a hazai hódok számát. Gruber Tamás, a WWF vizesélőhely-védelmi programvezetője arról tájékoztat, hogy a jelenlegi állapotról nem készült átfogó felmérés, az utóbbi években csak néhány kitüntetett helyszínen zajlott monitoring. Egyes becslések alapján most nagyjából 2500 példány élhet nálunk, míg mások 2000 alatti egyedszámot mondanak. A legnagyobb állomány a Szigetközben és a Hanságban él, de többek között Gemencen, a Duna, a Tisza, a Rába, az Ipoly, a Zagyva, a Dráva és a Mura mentén is megtalálhatóak a hódok, de ideiglenesen sok kisebb vízfolyás mellett is feltűnnek, például a Kerka pataknál.


Európában a vizesélőhelyek 90%-át tönkretette vagy átalakította az emberi tevékenység az elmúlt 100 évben. Szabályozták, gátak közé szorították a folyókat, lecsapolták, kiszárították a mocsarakat, lápokat. „Ebben az erősen átalakított és szabályozott környezetben a hódok visszatérése és tevékenysége olykor nehezen tolerálható és kezelhető. A hódok tudnak alkalmazkodni az új környezethez. Az itt élő emberek ugyanakkor elszoktak jelenlétüktől, és ezért ismét meg kell tanulniuk együtt élni velük” – utal a probléma gyökerére a WWF 2013-as kiadványa, amiben hódkezelési stratégiákra és a károk megelőzésére tesznek javaslatokat.

 

Ugyanazt a területet használnánk

 

Az előítéletekkel ellentétben a hódoknak számos pozitív hatása is van az ökoszisztémára nézve: jelenlétük elősegíti a vizek öntisztulását, a biodiverzitás növelését, sok esetben javítják az élőhelyek állapotát. Ahol hódok vannak, ott több biomassza kerül a vizekbe, annak nő a tápanyag- és szervesanyag-tartalma, és a hódtavakon jobban fejlődik a növényzet is – olvasható az említett kiadványban, ami egyúttal azt is leírja, hogy az állomány nagyságának szabályozására mindenképpen szükség van, ha az eléri a kritikus szintet.


„A hódok életmódja annyira kötődik a vízhez, hogy a vízparttól 15-20 méternél távolabbra nem nagyon merészkednek, elsősorban rágásnyomokkal is ezen a területen belül lehet találkozni” – mondja Gruber Tamás. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy néhány évvel ezelőtt a hódok Mosonmagyaróvár belterületén is felbukkantak, és a kertek gyümölcsfáit kezdték dézsmálni – a hódszakértők magyarázata szerint nem ritka, hogy a hódok lakott területen is felbukkannak, mert éjszakai állatok és az emberi jelenlét éjszaka nem zavarja őket. A másik ok, hogy itt is találkozhatunk nyomaikkal, hogy ha kevés az érintetlen vízpart, akkor a településeken lévő fákat is megrágcsálják. A legnagyobb konfliktusforrás azonban nem ez.

 

Fotó: Gerhard Schwab


„Sokszor nagyon közel vannak a vízhez azok a parcellák, ahol gazdálkodást folytatnak. A Szigetközben és a Hanságban ez a helyzet. A Murán és a Kerka patakon nem hallottak még ilyen konfliktusról, itt a vízpartokon kevesebb a gazdálkodói tevékenység. Leginkább akkor van probléma, ha magántulajdonban tesznek kárt a hódok.”


A védett állat köztulajdonnak számít, nem a hatóságé vagy az államé, ennek megfelelően az okozott kárt az ingatlan tulajdonosának kell viselnie; a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény szerint
ha a tulajdonos nem védekezik megfelelően, nem tehet panaszt.


A másik jellemző probléma, amikor árvíz idején a vízszint emelkedésével a kotorék víz alá kerül, és a hódok kénytelenek azt elhagyni, majd jobb híján az árvízvédelmi töltésben fúrnak maguknak újat. Ez több esetben is előfordult már itthon, ilyenkor jelenleg is fordulhatnak befogási kérelemmel a hatóságokhoz a vízügyi igazgatóságok.

 

A tulajdonos nem akar fizetni

 

Hazánkban korábban befogásra is csak egy-két alkalommal volt példa, akkor áttelepítették a hódokat. A folyamat nem egyszerű: csapdára van szükség és kompetens személyekre, akik megfelelő ismeretekkel rendelkeznek a hódok életmódjával kapcsolatban. Fontos kritérium, hogy a család valamennyi tagját megfogják, és időbe telik, míg ez megtörténik, addig pedig valahol tartani kell az állatokat – fejti ki a WWF szakértője.


„Már régen lehetett tudni, hogy a hódok terjedni fognak hazánkban, a folyamat nem egyik napról a másikra történt, erre lehetett készülni. Azzal kapcsolatban, hogyan lehetne korlátozni a terjedésüket, eddig nem keresték meg a külföldi tapasztalatokat ismerő szakembereket, általában csak akkor értek össze a szálak, amikor probléma történt.” A szervezet szerint a jövőben is a megelőzés lenne a legjobb megoldás. Azokon a helyeken, ahol terjednek a hódok, de még nem annyira erős az állomány, tájékoztatni kellene a tulajdonosokat, területgazdálkodókat arról, mi várható, majd az állománynövekedéssel összhangba hozni a gazdálkodást, például kihagyni a vízparti sávot.

 

Fotó: Gerhard Schwab


A hódproblémák kezelésével kapcsolatban jelenleg nem teljesen világosak a jogszabályi keretek – tudjuk meg Gruber Tamástól. A korábbi években, miután a WWF lezárta a monitorozási programot, több alkalommal hívtak össze egyeztető értekezleteket, amin a természetvédelmi hatóság munkatársai, nemzeti parki és erdészeti igazgatóságok szakemberei vettek részt. A cél az lett volna, hogy megbeszéljék, milyen módszereket lehet átültetni a külföldi gyakorlatból, de a találkozók végül nem zárultak teljes sikerrel. „A helyzetet sikerült többé-kevésbé megérteni, illetve beigazolódott, hogy nem beszélhetünk országos problémáról, csak egy-két olyan gócpont van, ahol kezelési terv kidolgozására lenne szükség, de ez nem történt meg. A WWF ennek igyekezett irányt adni, de azokkal, akik a konfliktust megélik, illetve akiknek a megelőzésben, távoltartásban szerepük lenne, nem volt annyira aktív az együttműködésünk, mint terveztük” – mondja Gruber. „A hódkezelési terv végrehajtásának költsége szintén a probléma összetevői közé tartozik, és ennek finanszírozása vitás pont. Külföldön, ahol működik hasonló, a költségek egy részét vagy teljes egészét a tulajdonosnak kell állnia.”

 

A végső megoldással kezdenénk

 

Az osztrák és bajorországi tapasztalatok alapján az áthelyezés nem elég hatékony módszer, ugyanis hamar megjelenik a következő hódcsalád az alkalmas élőhelyen. Inkább a távoltartás a célszerű: a fák körbekerítésével a hódok nem jutnak táplálékhoz és odébb állnak, ha pedig kerítést vagy földbe süllyesztett dróthálót helyeznek el a vízparton, nem tudnak gátat építeni, kotorékot ásni.


„Bizonyos helyeken, ahol lokálisan problémát okoznak az állatok, indokolt lehet a befogásuk, eltávolításuk. Ezeknek a legutolsó megoldásnak kellene lenniük, pedig jelenleg ez világlik ki a törvénymódosítási javaslatból” – mondja Gruber. A szakember azt is hozzáteszi, hogy a tervezet alapján nem egyértelmű, ki számít „a módszer végzésére megfelelő képesítéssel rendelkező személynek”, jelenleg ugyanis nem létezik konkrétan ilyen minősítés. A korábbi esetekben, ha csapdázásra került a sor, osztrák kollégáik segítettek a befogásban.

 

Fotó: Gerhard Schwab


A WWF szerint a vadászat azért sem biztos, hogy jó megoldást jelentene, mert az állatok a kora esti órákban bújnak elő a rejtekhelyükről, amikor már igen nehéz őket észrevenni. Abban az esetben, ha a vadász nem jól találja el a hódot, az berohan a vízbe, és ott vagy az üregében pusztul el, ez pedig vadászetikai és természetvédelmi szempontból is aggályos.

 

Veszélyes precedenst teremthet az új törvény

 

Az Országos Környezetvédelmi Tanács (OKT) részletes állásfoglalást adott ki a törvénymódosítási javaslattal kapcsolatban. Szerintük a meglévő szabályozás elegendő a hódállomány kordában tartására, árvízvédelmi közérdek esetén ugyanis most is gyéríthető a populáció, az elpusztított egyedek származékainak hasznosítása pedig „természetvédelmi érdekekkel nehezen magyarázható”. Arra az esetre, ha a törvénymódosítás mégis életbe lép, több kiegészítést is javasolnak, többek között, hogy csak akkor lehessen a riasztani, gyéríteni az állományt, ha előzetesen a hódok távoltartására kísérletet tettek. Az OKT úgy véli, érdemes lenne tisztázni a javaslatban szereplő „súlyos károk” kifejezés definícióját, mert attól tartanak, anélkül szubjektív mérlegelés alá kerülhet a károk mértékének megállapítása.

 

Fotó: WWF Magyarország


Fontosnak tartják, hogy a kilövésre ítélt példányok számának meghatározása monitoringadatokon alapuljon, és javasolják kíméleti területek kialakítását, ahol a faj zavartalanul élhet és szaporodhat. A szaporodási időszak kikerülése érdekében úgy látják, érdemesebb március 1. helyett február 15-ét kitűzni a vadászhatóság időszakának végeként. Véleményük összecseng a WWF-ével: az egyedek távoltartása és a gazdálkodói gyakorlat átalakítása egyaránt szükséges ahhoz, hogy csökkenthessék a konfliktusokat a közvetlen vízparti területeken. „A tervezet egyben veszélyes precedenst teremt, azáltal, hogy egy nem kellően alátámasztott igényt próbál kielégíteni egy védett faj státuszának megváltoztatásával” – írják.

 

Még nem kell temetni a hódokat

 

A törvénymódosítási javaslathoz március 3-ig várták a véleményeket, a jogalkotási folyamat jelenleg még zajlik. A dokumentumban leszögezik, hogy az előterjesztés koncepcionális kérdései, valamennyi tartalmi és formai eleme módosulhat.


Kapcsolódó cikkeink:

Költöztetik a hódokat Komáromban

Hadd hódítsanak a hódok

Lépj a ritkán látott állatok nyomába

Már 600 hódunk van





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. június
Majoros Ildikó:
Kéken is az égig
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...