A Borjúfő kora tavasszal is lenyűgöző
A Visegrád közelében található Borjúfő sziklaorra pazar panorámát kínál a Dunakanyarra. Minden évszakban remek kirándulóhely, az ébredező tavasz pedig még azokat is kirándulásra sarkallja, akik a hosszú telet leginkább a négy fal között töltötték.
Visegrád zsúfoltságára számítva túránkat a pilisszentlászlói Hegy-tető parkolójából indítottuk. Az Árpád-házi királyaink kedvenc vadászterületén fekvő falut előzőleg már több alkalommal meglátogattuk, ezért nem bántuk, hogy ez alkalommal nem érintettük.

A Pilisi Parkerdő Zrt. fejlesztésének köszönhetően több olyan, személygépkocsival is könnyen megközelíthető kiindulópontot építettek ki, mely a Parkolj és bringázz-akció keretében a kerékpárosoknak is kedvez. A Hegy-tető parkoló ennek a rendszernek a neves állomása. Az ismertető tábla különböző hosszúságú túratippekkel szolgál a bringások számára. Az innen alig három kilométernyire fekvő Pap-rétig tehát jól járható, aszfaltos út is vezet, míg az erdei ösvényeken két jelzést váltunk. A zöld kereszt a Szekrényes-követ megkerülve csatlakozik a Szentlászlóról érkező Kékhez.

A Pap-réten található kellemes piknikezőhelyet könnyű megközelíthetősége miatt többek is kihasználják, a két keréken érkezőkön kívül a babakocsis, kisgyermekes családok is élvezhetik. Az erdészház melletti útkereszteződést átszelve, a tisztás túloldalán tértünk be ismét a fák közé. Néhány perces sétát követően újabb füves terület, a Pálócki-rét közelében találjuk körtúránk kiinduló pontját. Az eddig velünk tartott piros sáv marad a földúton, a Kék és a kereszt pedig önálló ösvényeken indul tovább balra.

A főként bükkösön átvezető - kék - erdei úton hamarosan megérkeztünk az Urak-asztala meredeken leszakadó keleti oldalára, ahol régebben tábla is figyelmeztetett az útviszonyokra. A hegyoldalt harántoló ösvényen járva Spartacus-feelingünk támadt. Megértik ezt azok, akik jártak már a Visegrádi-hegység csodálatos panorámájú, római gladiátorról elnevezett útján. A hasonlóság annyira ugyan nem kísérteties, de itt is érdemes a lábunk elé nézni, mert a keskeny vágás egy embernek is elég szűkös.

Később javul a helyzet, és szélesebb teraszon haladhatunk. Érdemes balra tekinteni, mert a ritkán álló fák között a Naszály sebe is könnyen kivehető. A legenda szerint az Urak asztala nevét az erre vadászgató nemes urak étkező-pihenő helyéről kapta, de valószínűbb, hogy a név a tető hatalmas sziklatömbjére utal. A hegy tetején lévő főváros környéki, egykori légvédelmi rakétabázis a Pap-rétről közelíthető meg.

Kényelmes séta után a Vízverés nyergének tisztásán találtuk magunkat. 2011-ben, Dr. Madas László erdőmérnök tiszteletére avattak itt emléktáblát. A megalakuló Pilisi Állami Parkerdőgazdaság igazgatója sokat dolgozott az erdő és az ember kapcsolatának javításán. Igyekezett a rábízott természet jövedelmező kiaknázása mellett szem előtt tartani annak maximális védelmét. Felismerte, hogy az erdőgazdaságoknak alapfeladata az emberi rekreáció szolgálata is, így az erdei infrastruktúra megalkotását többek között a természetvédelem kérdéseivel összehangoltan tervezte meg. A Pilisben napjainkban is ezen vezérfonal mentén gazdálkodnak, aminek számtalan kilátó, menedékház, vagy éppen a Pilis Bike köszönheti a létét. Az emléktáblát viselő andezit kőtömb Madas kedvenc helyéről származik.

Miután kigyönyörködtük magunkat az avarban pompázó hóvirágcsokrokban, a kerítésen átívelő falépcsőn átmászva vetettük bele magunkat újfent az erdő sűrűjébe. Felkapaszkodtunk az Őr-hegy nyugati, fakitermeléstől hangos gerincére, ahol egy újabb létra után hagytuk magunk mögött a vadvédelmi kerítést. A Hajlékos-bérc északi oldalán leereszkedve szintben haladhattunk tovább. Az egyre keskenyedő gerincen a Moli-pihenőt közelítettük meg.


A nyugat felé váratlanul feltáruló panoráma jelezte, hogy a Barát-halomra érkeztünk. Letekintve a Dunakanyar látható, ahogy a folyó a Szent Mihály-hegyet kerüli meg. A kőpad kellemes pihenőhelyül szolgál, remek kilátópont a napsütötte hegyoldalon. A Vörös Meteor Természetbarát Egyesület 1975-ben Molnár Lajos emlékére jelölte meg a padot, azóta a térképeken is Moli néven találjuk. Az internetet böngészve a magyar hegymászás és turizmus arcképcsarnokában Molnár néven egyetlen személyt találtam, aki az 1900-as évek elején az óbudai fotószakosztály vezetője volt.

Rövid uzsonnaszünet után meredek lejtő állt előttünk. A legalább száz méter szintkülönbségű szakasz alján háromszög jelöléssel újabb csoda várt ránk. A vulkanikus köveken, öreg tölgyek és szép szál bükkfák között értünk ki a Borjúfő szikla kiszögellésére. Már a Dunakanyar középső, egy szélesebb szelete is feltűnik, Visegrád és a Dömösi-szoros, szemben pedig Nagymaros. Azt, hogy hogyan és mikor került Wass Albert emléke az oromra, nem sikerült kideríteni, de régebbi képeken a kék háromszög jelzés felfestése tette még látványosabbá az ikonikus fotótémát.

A jelzett út másik ágán tértünk vissza a kék sáv gyalogútjára, mely a Visegrádi kapu nyergéig vezet. A Fellegvár felől érkezők itt indulhatnak vissza, de a mi utunk a kék keresztre kanyarodva vált körré. A lefelé vezető út is rétekkel tarkított, melynek első képviselője a Mester-rét. Némi tanakodásra adott okot a helyes irány kiválasztása, az erdőjárók örök igazsága, hogy nem az utat, hanem a jelzést kell követni, ha célba akarunk érni. Néhol pár fenyőfa zöldje tarkította a képet, de sokáig épített látnivaló híján bandukoltunk. A zöld sáv csatlakozása végre kicsit felrázta a monoton menetelést, sőt az Etető-rét forrása felfrissülést is hozott.


A József-forrás, azaz Disznós-kút pihenőjéről olyannyira kevés információ található a világhálón, mint a közeli gerendafa kulcsosházról, mely talán Mihály névre hallgat. Itt egy újabb andezittömb őrzi bizonyos Lencz György nevét, akiről némi információt a Nimród vadászmagazin hasábjain olvashatunk. Az ismeretlen emlékköve zárja a látnivalók sorát, mert a kék kereszt hamarosan a Pálócki-rétre ér.

A hely népszerűségét példázza, hogy a sötétedéshez közeli órákban is sok kiránduló, kerékpáros társaságában tettük meg a Hegy-tetőig vezető utat, ahol még több parkoló autó várta túrázó, erdőjáró gazdáját.

Szöveg és fotók: dr. Kocsis Tünde
Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!

Leülök, hogy a lelkem is utolérjen, avagy ilyen volt az Everest Base Camp trekking
Az őrült jó kalandokat tartalmazó pakliból most az 5364 magasan fekvő Everest Base Camp (EBC) gyalogtúrát húztam. Tizenegy nap gyaloglás Nepálban, a hegyek országában, egészen Csomolungma, a Föld istenasszonya lábához, vagy ahogyan a nepáliak nevezik, Sagarmantha, a mennyország csúcsának kezdetéig.
→ Tovább
Tíz dolog, amit nem tudtál a cserkésztáborokról
Avagy: hogyan lehet rávenni egy csapat kamaszt, hogy 10 napot töltsön az erdőben áram és telefon nélkül?
→ Tovább
A Somló: egy hegy, ami több, mint egy hegy
Ami a Japánoknak a Fuji, a görögöknek az Olimposz, az nekem a Somló. Hiszem, hogy itt is istenek laknak. Ha nem is a felhőkben, talán nem is a ligetekben, de a hegy levében biztosan. Régóta vallom, hogy túráink során nemcsak a tájat, a benne lakó embereket kell megismerni, de az ottaniak étkét és italát is. Így kerülhet sor a borra.
→ Tovább






