Hazánk jelenlegi területén két őshonos előfordulását ismerjük a tiszafának. Az egyik a Bükkben, Ómassa és Lillafüred fölötti részek sziklás területén található, viszont itt alig néhány példány él. A híresebb, gazdagabb állománnyal rendelkező a Déli-Bakonyban, Szentgál és Bánd határában található a dolomit peremhegy, a Miklós Pál-hegy (486 m) oldalában.

A tiszafást egy 3900 méteres, 9 állomásos tanösvény járja be. Ezek felkeresésével betekintést nyerhetünk a fafaj életébe, megismerkedhetünk az itt található lágyszárú növényekkel (pl. boroszlán, bükksás), és azt is megtanulhatjuk, miért van kerítés. Természetvédelmi területté 1951-ben nyilvánították. A környék erdőgazdálkodója, a VERGA Zrt., viszont a tiszafás a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében áll.

Kapcsolódó cikkek

Romvár és mesés tiszafás a Bakonyban

Tovább

Kalandozás a Bakony őserdejében – Burok-völgy

Tovább

A területen 1975-ben még 120 000 egyedet mértek fel, ami mára alig 13 000 példányra csökkent. Ennek a lehangoló adatnak a létrejöttében az éghajlatváltozás, a szélsőségesen száraz és meleg időszakok kitolódása, az erdőgazdálkodási tevékenység és a vadkárok játszanak szerepet. Ma a mikroklímát fenntartó bükkök oltalmában próbálnak meg életben maradni az egyedek. A tiszafás legegyszerűbben Bánd község felől, jelölt turistaúton közelíthető meg.

A tiszafáshoz tett túránkat Bándon kezdtük, a központban lévő Szent Anna- templomnál. A környéken a római korból származó leletek is előkerültek, tehát már akkor lakottnak tekinthető. Első írásos említése a 13. század elején történik, ekkor az Atyusz nemzettség Bánd nevű tagjának volt a birtoka. A falu középkori sorsa szorosan összefügg a várhegyen található Essegváréval. A török hordák megjelenésével a falu elnéptelenedik, és csak az 1760-as években hívnak a terület tulajdonosai új telepeseket Németországból.

1 / 21

Fotó: Soós Margit

Az új lakók szívós, nehéz munkával építettek fel egy új települést, melyet több tragédia (pestisjárvány, tűzvész) is sújtott. Az országban itt alakult meg elsők közt a „Hangya Szövetkezet”, mely igazi sikertörténet volt a falu életében. A II. világháborúban súlyos harcok zajlottak a környéken, ezt a falu is megszenvedte. Aztán jött az új rémálom, a német ajkúak üldözése, kitelepítése. Ennek következtében a falu német lakossága megfogyatkozott, több családot telepítettek a helyükre a Felvidékről. De a szorgos lakók ezt is átvészelték, és a település ma is virágzik.

2 / 21

Fotó: Soós Margit

A községben a Séd patak melletti mészkőszirten állnak Essegvár romjai. A vár valószínűleg 1279–1309 között épülhetett. Első említésekor a Lőrinte nembéli Essegvári család birtokaként említik. A vár a birtokos család lakhelye és birtokközpontja is volt egyben. Innen indultak és tértek vissza környékbeli portyáikról. 1341-ben a vár megosztásra kerül az Igmándi és Lőrinte nemzetség között.

Az árok déli részén egy vastag palánk és egy másfél méter széles kőfal épült. Várak hasonló kettéosztására kevés példát ismerünk a Magyar Királyság korából.

5 / 21

Fotó: Soós Margit

A vár birtoklásáért több vita és háborúskodás is zajlott a 14. században, e korból jegyezték fel két ismert ostromát is. 1401 után királyi vár is volt rövid ideig, majd Zsigmond király -enyhítendő állandó pénzzavarát-, elzálogosította Rozgonyi István bakonyi ispánnak. Ekkortól a tulajdonosok az Essegvári és a Rozgonyi család. 1472-ben Essegvári György visszaszerezte a vár egészét a családnak, majd miután 1499-ben házasság révén megszerezte Döbrönte várát, ide tette át a székhelyét. Ezzel megkezdődött Essegvár lassú hanyatlása. A vár feltehetően 1552-ben, Veszprém első török ostromakor pusztul el, 1541-ben már romként említik.

6 / 21

Fotó: Soós Margit

Falai egy torony és egy falmaradvány kivételével elpusztulnak, köveit a betelepülő sváb lakók házaik építéséhez elhordják. A vár területén 1997-ben, 2005 és 2007 között került sor kisebb-nagyobb feltárásra, majd újabb széles körű ásatások 2019-ben kezdődtek, melyek ma is tartanak. 2003-tól folyamatos állagmegóvási munkák folynak, melyek lehetővé tették a ma látható formát.

7 / 21

Fotó: Soós Margit

Miután megismerkedtünk a település központjával, szó szerint felrongyoltunk a Várhegyen lévő Essegvárhoz, ahol kitűnő fényviszonyok mellett kattintgathattunk.

3 / 21

Fotó: Soós Margit

Megfogott a Kálváriától látható panoráma, aznap innen először vehettük szemügyre a Papod csúcsán álló kilátót, amely egész nap uralta a látképeket.

A Séd mellékágán, egy keskeny gyaloghídon keltünk át, a gépesített járművek itt egy gázlót kénytelenek használni, amolyan "Jósvafős feeling" fogott el. A „nagy” Séden már egy hangulatos kőhídon trappoltunk át, majd földúton szívtuk a minket előző autók által felkavart port. Hiába, no, van, aki egyre közelebb akar kerülni a mézes bödönhöz. Újabb patakátkelés következett, ezúttal a Cinca-patak fölött, és máris elértük a természetvédelmi terület kerítését és az első kaput.

4 / 21

Fotó: Soós Margit

No, itt kisebb perpatvar keveredett állandó túratársam (aki történetesen az első feleségem) és köztem. Kedvesem meglátva a hegyre vezető lépcsőket, nekik akart rontani, hiába mondtam, hogy ne olyan hűbelebalázs módjára, adjuk meg a módját. A kerítés mellett menjünk el a piros sávig a Cinca völgyében, és közben hangolódjunk rá hegyre. Szívjuk magunkba a tiszafa és a medvehagyma illatát, csodáljuk a hatalmas sziklákat, bükköket. Minden diplomáciai érzékemre és meggyőző képességre szükségem volt, hogy felülkerekedjek... De már tudtam, hogy lesz ennek böjtje.

8 / 21

Fotó: Soós Margit

A piros sáv jelzésű regionális túraútvonal Városlőd és Paloznak között villantja fel a Déli-Bakony ezen részének rejtett kincseit. Mi is érintettük a túrán, több helyen, és meg is jött a kedvünk, hogy egyszer lejárjuk. A völgytalpból a kerítés mellett emelkedik a túraút a kapuig. Ez mindössze 230 méter, de micsoda 230 méter. A sziklagöröngyös úton 30 méter a szintemelkedés. No, kedvesem itt turbót nyomott, én meg fogcsikorgatva utána. Egy szuszra nyomtuk le, mikor a kapunál utolértem, kérdi, „Mi van, érzed a tüdődet?” Én meg csak szuszogtam jó fél percig, szólni sem tudtam. Egál.

9 / 21

Fotó: Soós Margit

Miután újból rendesen lélegeztem, kiriglizem a kaput, és beléptünk a csodák birodalmába. Először csak elegyes erdőben vezetett a keskeny ösvény, a tölgyek, bükkök alatt itt még csak elvétve lehetett tiszafát felfedezni, de a kerítés hatása már itt is éreztette hatását. A fákon itt nem lehet látni rágás nyomokat, nincsenek letaposva, lelegelve a lágyszárúak, magoncok, csemeték. A kerítés megítélése még az erdészek között sem egyértelmű, vannak, akik ellenzik az ilyen fokú beavatkozást a természet rendjébe.

10 / 21

Fotó: Soós Margit

A Miklós Pál-hegy nyugati felén oldalaztunk enyhén emelkedő és jól járható ösvényen, amikor a gondolatainkból egy piros csúcs jelzés zökkentett ki. Ez a letérés Tóni bácsi kunyhójához vezet fel, ahol egy tisztáson pazar kilátást mellett fújhatjuk ki magunkat. A menedékházhoz egy rövid, de erős emelkedőn át jutottunk fel. Itt csak jelképesen végeztük el a szokásos szeánszot, mivel rövid volt a túratáv, így snapszról szó sem lehetett. Kis pihenő következett, és folytattuk utunkat az egyre vadregényesebbé váló tiszafás erdőben. De ez már egy másik történet, amivel hamarosan jelentkezünk.

11 / 21

Fotó: Soós Margit