Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2019. június 27.

A Soproni-hegységgel nem lehet betelni

Terepfutók között könnyű elcsábulni - és túrázóként is belefutni, kocogni. A SopronTrail pompás hangulata, nyüzsgése és forgataga magával ragadó és egészen különleges. Ehhez hozzájön a szuper ellátás, Brennbergbánya miliője, sok kedves ember - no és a Lövérek szépsége. 

A sok jelzetlen (de remekül kitáblázott-szalagozott) vadregényes ösvény még a Soproni-hegység ismerőinek is számos kellemes meglepetést tud okozni! A két évvel ezelőtti emlékek ismét ide vonzottak, és ezúttal is pompás élményeket szerezhettem.

 

 

Brennberg egyedülállóan különös kocsmatemploma előtt már nyolckor elrajtolok. Meglepően sok túratársat előzök a kezdő emelkedőkön, de egy fényképezés során engem is előz egy fehér pólós fiatal srác.

 

 

Az első ellenőrző pont (Vörös-híd) után komisz emelkedő következik: itt a futóknak külön szakaszverseny is van. Még itt is előzök néhány túratársat, fent pedig ámulhatok a gyönyörű kilátásban.

 

 

 

Sajnos a Poloskás-bérc tetején erre egy erdőirtás is „rásegít”. A Béke-kilátónál barátságos pontőrök mondják, hogy második vagyok. Ennek örömére fellépcsőzök további panoráma végett - és nem is bánom meg.

 

 

Szép erdők, kiváló terep: az előző napok esői inkább javítottak, mint rontottak a terepen. Mára is csapadék néz ki, dzseki a derekamon. Amit a második ellenőrző ponton (Matyi-pihenő) tervezek letenni időlegesen, hiszen ide visszatérünk még egyszer. Ám odaérkezésemkor (miközben válogatok a „terülj asztalkám” kínálatából) valami csepegni kezd. Marad hát a kabát. Nem sokkal később fel is veszem: szépen esik. De tényleg szépen: szinte üdítő, kellemes és olyan nyugodtan esik. Nem sokáig: talán 30-40 perc, ami alatt egyszer csak utolérem fehér pólós társamat, és egy hosszú lejtőn előzök is.

 

 

Ilyen hosszú lejtő több is akad errefelé - persze a hozzájuk tartozó hosszú emelkedőkkel. Néhol MTB-pálya jelzését látom, néha (ritkaság!) turistajelzés is akad. Nem különösebben figyelem őket: a szalagozás 100%-os biztonságot ad, mindvégig.

 

 

Füzes-árok és Pedagógus-forrás: pár fotó, egy futólagos mosakodás, és itt a Lövér Kalandpark - újabb ellenőrző pont. Hátrapillantok: megérkezett az első futó. És a fehér pólós srác. Uhhh. Gyorsan eszem-iszom, és jöhet a Hétbükkfa, meg a Ciklámen-tanösvény.

 

 

Sokadszorra is elvarázsol, lehetetlen vele betelni! De még így is készülök „A Nap Csúcspontjára”. Meg is érkezek a fenyveshez (jaj, de finom az illata!), és itt van, igen!

 

 

A Tolvaj-árok: Magyarország egyik legszebb szakasza. Kocogok a könnyű lejtőn, futók húznak el egyre többen, de újra meg újra meg kell állnom.

 

 

Fényképezek, gyönyörködök, szívom be a látványt, hangokat, illatokat. Ez itt a csoda, igen. A hegyek oldalai, az alant csobogó patak, a hidak és ösvények, a számtalan átkelés.

 

 

A Béla-forrás zárja ezt a szépséget. Megint bőség: eszem-iszom, a kis övtáskámhoz egész nap nem is nyúlok. Oldalra pillantva pedig: igen, a fehér pólós kolléga. Nagy levegőt veszek (talán ő is?), és indulunk, egymás után. Neki a siratófalnak: így hallottam nevezni az imént egy futótárstól. Nem sokat túloz: megszuszogtat rendesen. Persze benne lehet ebben a zsíros kenyér is (olívabogyóval, sós paradicsommal), meg a kóla is. De azért csak feljutunk. Nemsokára meg lejtők - ez már az Ultra környéke. Megint jókat futok, hosszú egyenesek, fotós lefényképez, pedig mondom, hogy én csak gyalogos vagyok. Seprűkötő-hegy, aztán megint ereszkedés, megint nagy futás: és nem látom a fehér pólót.

 

 

Matyi-pihenő, másodszor! Derűs a személyzet, még mindig - sőt, ezúttal rozéfröccsel is kínálnak. Hú, jól esik - de balra tekintek, mert valaki érkezik: és fehér pólója van. Aú. Rövidtávos-túrázók jönnek még mindig, őket előzöm - és várom, hogy most minjárt, engem is. Tényleg így lesz, de egy futó az, és fehér pólója van. Hoppá! Hátranézve sem látom alkalmi útitársamat - mosolygok, hiszen egy játék az egész, semmi több.

 

 

Pompás kilátás jobbra, Brennberg felé, fényképért kiált. Aztán gyűrt terep, dimb-dombok sűrűn, komoly (bár rövid) szintekkel. A futónép hátsó traktusa még mindig érkezik, velük kocogok többször is - ezt a tempót már-már én is tudom. Profik nagyon, például az előzéseknél. Itt még mindig sok a rövid távos, és a futók „árnyékában” remekül átvágok én is ezen a mezőnyön. Utolsó ellenőrző pont, műanyag edényekben víz és… Mik ezek, szivacsok?? - Ezek?! Ez maga az Élet, barátom! - mosolyog egy futótárs, és mossa az arcát. És igen, tényleg igen jó érzés a felfrissülés; élek vele én is.

 

 

Aztán lejtők, mélyút, és már tudom: mindjárt itt a kis bányászfalu. Az egyedi haranglábtól meg már látszik is a cél. És a templom - hamarosan oda érkezünk le alkalmi futótársaimmal. Szalagok és kapu, fotósok és tapsolók. Uhhh, gáz, én csak túrázó vagyok! De ez itt, most nem is számít. És jó ez így.

 

 

Hát sikerül: elsőként érkezem be a fiúkhoz! Méghozzá négy órán belül a 26 kilométer: nagyon örülök. Megkapom a díjazást (kitűző és emléklap), egy gyümölcssör és egy póló társaságában. Meg egy ebédjegy, amire halászlé jár! Kifejezetten jól esik - kellemes zárásaként a szuper napnak.

 

 

Szöveg és fotók: Gombos Kálmán

 

Kapcsolódó cikkeink:

Soproni-hegység újratöltve

Ismét remek volt a Lövérekben túrázni

Teljesítménytúra kilátók és bányászati emlékek között

Bakancsos túra gombákkal és szelídgesztenyével

Sopron - Tűztoronytól a bánfalvi kolostorig

 

Végtelen nyugalom a Nyírség kies homokvidékén

Végtelen nyugalom a Nyírség kies homokvidékén

2022.11.22.

Ritkán adatik meg az Országos Kékkörön, hogy körtúrában tegyünk meg egy etapot, és végig a kéken tudjunk haladni. Nos, ennek is eljött az ideje, hisz Létavértes környékén egy nagy kanyart tesz meg az Alföldi Kéktúra, melynek során kiindulási pontunkra fogunk visszaérni, miközben csodás réteket, lápokat, erdei szakaszokat érintünk, és persze mindenhol a hatalmas homokmezők.

→ Tovább
Észak-alföldi túra, amely „nyomokban tavakat is tartalmaz”

Észak-alföldi túra, amely „nyomokban tavakat is tartalmaz”

2022.11.15.

Úgy döntöttünk, ezúttal a Halápi csárdától a Vekeri-tóig megyünk az Alföldi Kéktúrán. Ugyanis ha ránézünk bármilyen térképre, bizony mindenhol kéklik a környék, ami csodás vízi világot ígér. Igen ám, de az elmúlt esztendők aszályai kivétel nélkül kiszárították a Debrecen környéki tavakat, víztározókat, idén utolsó mohikánként a Vekeri-tóból is eltűnt a víz. A környéken manapság az a szállóige járja, hogy: „nyomokban tavat tartalmaz”.

→ Tovább