Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szöveg és fotó:
2021. március 5.

Évezredek történelméről regélnek Visegrád rejtett kincsei

Fellegvár, bazárok, bobpálya. Sokáig számomra is csak ennyit jelentett Visegrád. Aztán bakancsot húztam, és egy rövid körtúrával felfedeztem egy római castrumot és az első visegrádi várat, megnéztem a végveszélybe került Salamon-tornyot, majd felkerestem a kissé elfeledett Viktorin-emlékművet, és a visegrádi vár erdő mélyén meglapuló rejtélyes falmaradványait is.

Évszázadokon át rejtegette titkait a visegrádi várhegy mellett csupán szerény kis buckának tűnő, 176 méter magas Sibrik-domb. Először Rómer Flóris hívta fel a figyelmet a 19. század közepe táján az itt rejtőző romokra, feltáró ásatásokra azonban csak jóval később, csupán a 20. század derekán került először sor.

Pone Navata, avagy az első visegrádi vár romjai a Sibrik-dombon
Az évtizedek óta kisebb-nagyobb megszakításokkal zajló kutatások során egy római castrum maradványaira épült kora középkori vár romjai kerültek elő a föld mélyéről, ez volt Visegrád első vára, az úgynevezett ispánsági vár. A IV. században épült castrum Pone Navata néven a Pannónia provinciát védő Duna menti limes egyik legfontosabb erődítménye volt, melynek jól megépített falait a honfoglalás során benyomuló magyar törzsek még viszonylagos épségben találták.

Géza fejedelem idején erős kővár épült a római erőd alapjaira, melyhez később palotaszárnyat, és a közelben egy templomot is emeltek, első írásos említése 1009-ből, egy adománylevélből ismert.

Érdekesség, hogy valójában ebben a várban raboskodott 1083-ban Salamon király, a róla elnevezett, közeli Salamon-torony ugyanis ekkor még nem létezett.

A történetírások a tatárjárást követően már nem tesznek említést a Sibrik-domb erődítményéről, jelentősége megszűnt, falai romba dőltek, emléke feledésbe merült, szerepét a hegytetőre épült, ma is jól ismert visegrádi fellegvár vette át.

A rogyadozó Salamon-toronytól a Viktorin-emlékműig
A római és honfoglalás kori emlékek körbejárása után a Sibrik-domb mellett kialakított tágas autós parkolóból kezdtem meg a túrát. Egy keskeny erdészeti aszfaltúton nagyokat lépdelve, gyors ereszkedéssel értem el a visegrádi alsóvár legjellegzetesebb építményét, a Salamon-tornyot. Sajnos nem tudok úgy ránézni erre a jobb sorsra érdemes építményre, hogy ne jusson eszembe a 60-as évek Velencei Chartán alapuló téves építészeti felfogása, amely azt eredményezte, hogy a betonnal visszaépített torony bizony szinte roskadozik a középkori falakra nehezedő sűrű, modern beton súlya alatt, veszélybe sodorva ezzel az építmény puszta létét is.

Szakmai körökben régóta kongatják a vészharangot, mivel a lakótorony, amely viszonylagos épségben vészelte át a középkort és az azt követő időket, az elmúlt évszázad során elkövetett sorozatos építészeti baklövések miatt elvesztette rengeteg eredeti, jellegzetes motívumát, majd a betonozást követő évtizedekben állapota vészesen leromlott. Ránézni sem szeretek, nagyon bízom benne, hogy hamarosan megoldást találnak a torony megóvására.

A kisváros központja felé kanyargó keskeny, macskaköves utcán szinte érezni a mindent belengő, évszázadokról regélő autentikus történelmi hangulatot. Bal kéz felől ódon villák sorakoznak a hegyoldalban, jobbról a kerteken túl a Duna szalagja kéklik. Kövek, régi épületek, történelmi emlékek mindenfelé, még a neve is beszédes: Salamontorony utca.

Zsitvay Tibor, Visegrád díszpolgára a vérzivataros 20. század egyik példaképe volt. Igazságügyminiszter, képviselőházi elnök, a Magyar Turista Szövetség elnöke, majd védnök-elnöke, az 1938-as Szent István Vándorlás elindítója, mindemellett egy igaz ember, a szegények védelmezője, az üldözöttek pártfogója, a kisváros közéletének jelentős alakja, aki tevékenyen részt vett Visegrád fejlesztésében.

Nevét a Nagy-Villámon álló Zsitvay-kilátó, és a Salamontorony utca végén, a Fő utca torkolatánál álló nyaralóvillájának falán egy emléktábla őrzi.

A Zsitvay-villa előtt hosszan elidőzök, majd a szinte teljesen kihalt Fő utcán a Visegrádi Királyi Palota zárva tartó épületei mellett elhaladva érem el a Nagy Lajos király utcát. Itt mellém szegődik a Duna túlpartjáról, a Börzsöny hegyei közül érkező országos kék jelzés, melyet kalauzul fogadva nekivágok a fellegvár felé tartó hosszú emelkedőnek.

Amilyen kihalt volt a Fő utca, legalább olyan szűknek bizonyult az Országos Kéktúra ösvénye a visegrádi kálvária közelében. Családok, gyerekek, kutyák mindenfelé, mindenki a szabadba igyekszik ezen a szép, kora tavaszi napon. Egy francia diákcsoporttal kerülgetjük egymást a hegynek felfelé, hol ők kerülnek ki engem, amíg levegőért kapkodok, hol én hagyom ott őket, miközben ámulva nézik a kálvária stációi mellől a Dunakanyarra nyíló, egyre táguló, csodaszép panorámát.

A visegrádi várhegy északnyugat felé meredeken leszakadó, sziklás oldalában egy érdekes, ám kissé elfeledett alkotás áll, a Viktorin-emlékmű.

Viktorin József egy tettre kész, szlovák származású plébános volt, aki látva, hogy a lakosság mily buzgón hordja el a visegrádi vár köveit, elhatározta, hogy megpróbálja megmenteni ezt a szép műemléket.

Ennek érdekében elkészítette az ország legelső turistaútját, amely a kálvárián át a fellegvár romjaihoz vezetett.

A turistaút mentén 1869-ben a szerencsétlen sorsú Zách Klára emlékére egy hatalmas keresztet állított, melynek felavatására, és egyben Visegrád népszerűsítésére egy több száz fős országos ünnepséget szervezett. Az ünnepség és Viktorin József önfeláldozó munkásságának emlékére a száz éves évfordulón 1969-ben a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság egy egyszerű vonalvezetésű emlékművet állított fel ugyanitt, ez a ma is látható Viktorin-emlékmű, melynek sziklájáról pazar kilátás nyílik Visegrádra és a környező tájra.

Elfeledett várfalak az erdő mélyén
A visegrádi fellegvárat és az alsóvár védműveit a középkorban egy igen látványos, úgynevezett völgyzáró fal kötötte össze. A bástyákkal megerősített várfal a Duna partjától indult, majd a Salamon-torony mellett a meredek hegyoldalban kapaszkodott fel a hegytetőre, egészen a fellegvárig, ezzel teljesen lezárva a Duna völgyének jobb partját.

A Viktorin-emlékműtől a kék jelzésre visszatérve a fellegvár érintésével kezdtem meg az ereszkedést a visegrádi várhegy meredeken lejtő, keleti oldalában. A kék kereszt jelzésen a Magyar Nemzeti Bank egykor szebb napokat látott üdülője mellett elhaladva hamarosan romos várfalak körvonalai tűntek fel az erdő sűrűjében. Az egykori völgyzáró fal maradványai bozóttal körbenőve, ám meglepő épségben lapulnak az erdő mélyén. Szeretem nézegetni, kutatgatni az ilyen rejtett emlékeket.

A meredek hegyoldalban, jelzetlen csapásokon, lépésről lépésre harcolva a bozótossal valósággal felfedezőnek érezheti magát az ember.

A romos falak mellől az ágak közt kukucskálva olykor feltűnik a Salamon-torony tetejének sziluettje, kissé távolabb pedig a Börzsöny komor hegyeinek lábánál kanyargó Duna kékeszöld szalagja is.

Bár a falmaradványok csupán alig száz méterre vannak a jelzett turistaúttól, azért felfedezésük a görgeteges, csúszós, meredek hegyoldalban nem teljesen veszélytelen, így csak nagyon elszántaknak ajánlom, nagy körültekintéssel és óvatossággal.

Ha teljes képet szeretnénk kapni arról, hogy hogyan is nézhetett ki az egykori visegrádi völgyzáró fal, akkor érdemes öt percet rászánni, és visszasétálni a Salamon-torony felé. A fal alsó, mintegy 150 méteres szakasza az erdőhatárig szépen vissza van építve, így a közeli parkolóban, alig öt percnyi sétára várakozó autónk felé ballagva némi fantáziával magunk elé képzelhetjük a meredek várhegy sziklás oldalában kanyargó teljes erődrendszert, melyet, ha visszaépítenének, akár a visegrádi vár egyik leglátványosabb attrakciója lehetne.


A tanúhegyek királynője, a Badacsony

A tanúhegyek királynője, a Badacsony

2021.04.15.

A Balaton-felvidék bazaltsipkás tanúhegyeinek királynője lágyan lefutó, zamatos bort adó szőlőparcelláival, pazar kilátópontjaival, történelmi emlékeivel, káprázatos környezetével mindig elvarázsolja az embert. Éppen ezért választottuk idén is ezt a gyönyörű bazalthegyet első, egész napos tavaszi túránk célpontjául.

→ Tovább
Túra piramissal a piros úton a Palotai-Bakonyban

Túra piramissal a piros úton a Palotai-Bakonyban

2021.04.14.

Egyre kijjebb érünk szeretett Bakony-erdőnkből a Közép-dunántúli Piros túramozgalom teljesítése során. Az utóbbi pár túránkon a Palotai-Bakonyban barangoltunk, ahol rengeteg kevésbé ismert csodába botlottunk, azonban a tájegység fő attrakciója még várat magára. De már most is elmondható, hogy a Gaja-szurdok és a Burok-völgy nélkül is felveszi a versenyt hazánk sok, jóval felkapottabb természeti és épített látnivalójával.

→ Tovább