Határközeli osztrák kétezresek
Az Alpok keleti oldalán is magasodik egy pár, a határtól gyorsan elérhető kétezres hegycsúcs. Kipipálva a
legismertebbeket, újabb célpontok után kutattunk. A Rax legmagasabb csúcsa és a Hohe Veitsch
felejthetetlen élmény volt.
Az osztrák-magyar határtól csak Ausztria második tartományáig kell utaznunk, ahhoz, hogy az Alpokban könnyen meghódítható kétezres csúcsélményt szerezzünk. Túl a legközelebbieken, mint a Hohe Wand, vagy a motorizáltan is megközelíthető Schneeberg és a Rax keleti oldala, jobban szétnézve újabb gyöngyszemekre bukkanhatunk. Stájerországban, ugyanezt a vonulatot követve, érdemes szétnézni a Rax-Schneeberg-csoport nyugati oldalán is, úgy, hogy közben kilométerben sem távolodunk sokkal többet. Ez a különleges mészkőmasszívum szolgál a két egymáshoz hasonlatos, mégis eltérő látványvilágú túrával.


A Rax-hegység és a Mürzstegi Alpok legmagasabb csúcsai, a Heukuppe (2007 m) és a Hohe Veitsch (1981 m) újabb elemei lettek magashegyi repertoárunknak.
A Rax hegység végeláthatatlan fennsíkját nyolc perc alatt felvonóval is könnyedén megközelíthetjük. Belecseppenve ebbe a páratlan környezetbe, igényeinknek megfelelően túrázhatunk, vagy hüttéről-hüttére ismerkedhetünk a helyi gasztronómiával.


A dolog nehezebb oldalát választva, ezúttal saját izmainkat megdolgoztatva kívántuk bevenni a hegyet. A kiválasztott legmagasabb csúcs a Preiner Gscheid hágótól a legegyszerűbben megközelíthető. Az itteni nagy parkolóba azt mondják viszonylag korán kell érkezni, mert szép időben hamar hoppon maradhatunk. Szeptember elején, még jó időben is elég volt a reggel kilenc óra.
A hét második felében nyitvatartó Edelweis hütte már előre vetíti, hogy a túra végeztével hol piheni ki az ember a fáradalmait. Az információs tábla tartalmát végigfutva lódultunk neki. Az irány eltéveszthetetlen, mindenki egyfelé indul. Északnyugat irányba kezdődik a kör, melynek elején egy szerpentinező, kényelmes murvás erdészeti utat vágtunk le. A sűrű fenyves meredek kapaszkodóján, az úgynevezett Zipperlingsteigen haladtunk egyre magasabbra.
1322 méteren a Kainradl forrás frissítő vizével tankolhatunk fel, desszertként pedig málnát és áfonyát falatozhatunk.
Újabb 100 métert emelkedve elágazóhoz érkezünk, melyen a bevállalósabbak nem a jobb oldali letérőt választják. Mi a kényelmesebb úton szintben gyalogoltunk tovább, és hamarosan ismét váltva, a bal oldali, kék (Raxenmauersteig) ösvényt szemeltük ki.


A keskeny, egy lépésnyi oldalazó járat hajaz kissé a mi Spartacusunkra, csak annál nagyobb léptékben. A csúcs felé közeledve a magasabb fenyőket a törpe változatuk váltotta, a panoráma pedig egyre szélesedett. A szikla alján természetesen a növényzet is kopik, utunk pedig egyre izgalmasabbá válik. Ugyan ezt az útvonalat nevezik a legkönnyebbnek a csúcsra vezetők közül, de a kezünket jócskán használnunk kell. Néhol drótkötél szolgálja a biztonságot, de igazi kitettségről nem beszélhetünk. A túrabotot is el kell felejteni, mind a négy végtagunkat be kell vetni a kapaszkodáshoz.


Ha átlendülünk ezen a neccesebb szakaszon, akkor már egyszerű az élet. Az újabb útjelző táblák már jelzik a Karl Ludwig házat. Még egy nekirugaszkodás, és fent is vagyunk a fennsíkon. A látvány pazar, az összes fáradtságunk elszállt. A platón a menedékház és a Raxkirche kis temploma emelkedik. Az utóbbit választottuk pihenőpontnak. A szokásos csúcscsoki hamarabb elfogyott, de az utolsó etaphoz kellett az energia.

Raxkirche

A Heukuppe 2007 méteres csúcsa innen csak egy kis buckaként mutatkozik, de azért össze kellett kaparni magunkat a feljutáshoz. Az időjárás ebben a magasságban könnyen változik, a köd, vagy a felhők ahogy jönnek, úgy távoznak is. Piros jelzésű oszlopok mutatják az utat a kopár hegyen, mígnem elérjük a jellegzetes emlékművet. A páratlan körpanoráma magával ragadó, szép időben végigpásztázhatjuk a környező hegyeket. Lefelé a Törl hágóból morzsalékony ösvény szerpentinezik.


A Hohe Veitsch pár kilométerrel odébb magasodik, itt is kényelmes parkoló fogad. A Scheikl hegyi fogadó ugyan nem volt nyitva, de környezete feltartóztat. Az útvonal kezdete itt is combos, szerintem a sípálya, amin kapaszkodtunk, feketének mondható. Egyre nagyobb a rálátás az előttünk magasodó sziklalegyezőre, kilátásba helyezve a túra nehézségét.


A Lahnboden legelőjénél a Sonnkogel nyereg irányát válasszuk. Az útvonal egyértelmű, eltévedni valószínűleg nem is lehet. Néhol a legelésző tehenekkel kellett osztozni az úton, de ezeket az állatokat már nem zavarja a turista jelenléte. A felfelé vezető út kissé egyhangúbb, és erősebb, mint a Rax esetén, de senki ne gondolja, hogy mindezt nem csodálattal tettük meg. A sziklafal szélére felérve, hallatszik a mulatozó tömeg a Graf Meran menedékház teraszáról. Elkerülhetetlen volt, hogy ebből a hangulatból mi is kivegyük a részünk, ezért kólával ünnepeltük meg az út idáig megtett részét.

Graf Meran Haus

A csúcstámadás vonalát itt is pirossal jelölt oszlopok szegélyezik, de a tetőn már rendes csúcskereszt fogad. A tömeg ellenére könnyedén ellőttük a fotókat, majd a sziklaperem tetején sziesztáztunk egyet. A metsző szél hamar indulásra késztetett, ezért indulni kényszerültünk.


Lefelé menet nem érdemes kihagyni a déli oldal nyugati sziklaletörését, ahol a füves, majd fenyves régióban csodálhatjuk az érdekes sziklaalakzatokat.


Fokozatosan, változatos tájon ereszkedtünk a következő vendégcsalogató hüttéig, aminek teraszán itt is többek kóstolgatták a helyi ízeket. Túránk utolsó szakasza egy kényelmes erdészeti úton vezetett vissza a parkolóba.

Meglátogattuk az andocsi Szűzanyát
Hazánk egyik legismertebb Mária-kegyhelye a külső-somogyi dombok ölelésében megbúvó Andocson található. Évente több búcsút, zarándoklatot tartanak a Szűzanya tiszteletére. Az andocsi Szűzanya legfőbb ismertetőjegye a több száz díszesebbnél díszesebb ruhája, melyekbe jeles napokon naponta, egyébként miden pénteken átöltöztetik a szakavatott kezek.
→ Tovább
Túra a Vlegyászára, Vigyázóra és a Kalota-havasra - egyszerre
Román neve Vlegyásza, magyarul Vigyázó, de régebben Kalota-havasként emlegették. És valóban találó mindegyik magyar neve, mert a csodás Kalotaszeget vigyázza hatalmas tömbjével.
→ Tovább
Barangolás Mezőföld szívében
Ha valaki azt mondja fél évvel ezelőtt, hogy augusztus második szombatján teljesítménytűrázunk, hát finoman szólva is furcsa pillantásokat vetek rá. Aztán ha azt is hozzáteszi, hogy Mezőföld közepén fogjuk rugdalni a port és homokot ingerszegény környezetben és több mint 30 fokban, minimum körberöhögöm, de lehet, hogy az illető szellemi képességeit is kétségbe vonom.
→ Tovább