Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Ilyen volt az idei Kinizsi 100

Turista Magazin 2016.06.04.

A Kinizsi-százas hazánk egyik legrégebbi teljesítménytúrája: 1981 óta minden évben megrendezik. Népszerűsége, ismertsége igen nagy. Már-már ikonikus esemény a hazai természetjárók körében. Két és fél évnyi teljesítménytúrázás, illetve a tavalyi sikeres részvételem után egy pillanatig sem volt kérdés, hogy ismét ott szeretnék lenni.

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Az idei Kinizsi-százas kihívása és nehézségei nem a rajtnál kezdődnek, hanem jóval korábban. Szerencsére sikerült elsőre leküzdeni minden akadályt: a márciusi regisztrációt, aztán a nevezést, a szállásfoglalást… A kálvária és az izgalmak aztán a rajtnál jutottak csúcspontra. Előzetesen rajtolási zónákat hirdettek meg, amelyek a gyakorlatban semmivé lettek. Sokan egy- vagy másfél órás - napon töltött - sorban állás után indulhattak el. Ehhez képest mi megúsztuk háromnegyed órával. Közben persze ismerősök itt is, ott is. Összefutottunk már túrán, de az is lehet, hogy csak valamelyik fórumon „találkoztunk”. Remek dolog üdvözölni egymást, váltani pár szót. A teljesítménytúrázás fontos része ez, igazi közösségek alakulnak itt ki. Végül 07.50-kor aztán csippan a készülék: gyerünk, kezdődik!

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Hamar elhagyjuk a várost, köves-sziklás utak jönnek, emelkedik is a terep. Nemsokára az Ezüst-hegy, majd a Nagy-Kevély oldaláról-tetejéről gyönyörködhetünk az elénk táruló panorámában. Itt még sok rövid távos (25 vagy 40 km-es) túratárs is egy nyomon halad velünk - azaz sok-sok előzésre van alkalom, sőt szükség. Az elején ugyanis meghúzzuk a tempót, ez volt a célunk az öcsémmel. Összeszokott, teljesen azonos tempót teljesítő páros vagyunk, sok száz együtt megtett kilométerrel. Az első ellenőrző pontra (Hosszú-hegy) oda is érkezünk négy perccel előbb, mint terveztük - remek, hajrá, hadd szóljon! A terep továbbra is változatos, de leginkább emelkedő. Közeledünk a Pilis tetejéhez, jön a szerpentin. A kilátás ennek az oldalában is lenyűgöző. Gyors fotózás, tovább, előre. Újabb ismerősök, jó utat! Aztán dél lesz, és már itt is a Pilis-nyereg, a második ellenőrző pont. Újabb négy perc nyereség, de nem állunk meg, tavaly igen sok időt pazaroltunk itt - döntjük el már előre. A sor azonban rövid, így egy gyors kóla belefér, és jöhet az ereszkedés. Nemcsak a hegyet, de egyúttal a tájegységet is elhagyjuk, a Kétágú-hegy és a Sziklák alatti dűlő már levisz bennünket a katlanba.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Hát igen, a katlan… sőt: a KATLAN! A túra igen fontos része - élet-halál múlik rajta. Na jó, az azért nem… „Csak” a teljesítés úszhat itt el. De az nagyon. Akár még úgy is, hogy majd csak órákkal később derül ki, hogy itt fogyott el az erő vagy a lendület. Vagy csak a víz. Kesztölcön és Dorogon ugyanis lehet még készleteket feltölteni, utána azonban már nem. És az az „utána” nem kevesebb, mint 12 km, általában (mint idén is) nagy melegben, kevés árnyékkal, de sok emelkedővel és több helyen kellemetlen, homokos tereppel.

 

Kesztölcöt egyharmad távnál érjük el. Üdítő oázis a sivatagban: előbb Hotdogman fogad bennünket, aztán nyomókútnak örülhetünk, míg a falu központjában a helyiek jóvoltából pazar fogadtatásban lehet részünk. Népviseletbe öltözött lányok és fiúk levendulaszörppel, fröccsel és friss pogácsával várják a megfáradtakat. Nagyon köszönjük, tényleg jólesett! A kihelyezett mosdó (sőt, tükör) már csak hab a tortán… A kedves családot, akik évről évre slaggal-vízzel fogadják a mezőnyt, ki is hagyjuk.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

A katlan végén Mogyorósbánya vár majd, előbb azonban megmásszuk a Nagy-Mumust, akarom mondani a Nagy-Getét, ahonnan remek a kilátás, és nem mellesleg egy ellenőrző pont is van. Ezután technikás ereszkedés következik, semmivel nem könnyebb vagy gyorsabb lefelé, mint felfelé. Aztán kicsit letérünk az Országos Kéktúra (OKT) vonaláról, és - rövid K+ után - a Hegyes-kő és a tokodi pincék környékén gyönyörködhetünk újra a látványban. Pompás gabonamezők között haladva egészen a Dunáig és Esztergomig ellátunk. Tokodnál élünk a lehetőséggel, és egy pincehideg fröccsel ajándékozzuk meg magunkat. Jól jön a frissítés, mert újabb kaptató fogad, de az után már ott lesz Mogyorósbánya.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Ez is egy „vízválasztó”: vége a Katlannak, itt a 4. ellenőrző pont, a Kakukk söröző (remek zöldséglevessel), és itt a féltáv! Evés-ivás, nyújtás, zoknicsere… Fél hat van, megérdemlünk egy kis szusszanást. Főleg, hogy a tervezett időnkhöz képest (amit 21 órás teljesítéssel kalkuláltunk) 35 perc előnnyel bírunk már. És ez egyúttal kéktúra-pecsételőhely is: élünk vele, mert innentől két hiányzó szakaszt is teljesíthetünk. Aztán nekivágunk a folytatásnak, az Öreg-kői-pihenő következik (idén itt a meglepetés-ellenőrzőpont), majd Péliföldszentkereszt tárul a szemeink elé. Már vártuk a forrást, nagyon finom vizével és mosakodási lehetőséggel (mert még mindig meleg van). Kicsit odébb a 13. századi templom és a szaléziak épületei láthatók, de az OKT-pecsét is itt van, sőt, ingyen üdítőkkel is kedveskednek a K100 résztvevőinek. Nagyon köszönjük, jólesett!

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

Mezők és erdők között folytatjuk, kaptatókkal és lejtőkkel. Elhagyjuk a Bika-völgyet. Itt is egy meglepetéscsippantás (és újra hot dog), aztán bozótos emelkedő és… Pusztamarót! Negyed tíz van; sikerült idáig jutni világosban, de itt már előkeressük a fejlámpákat, és elcsomagoljuk az OKT-füzetet. A következő szakaszok rendben megvannak. Innen már a Gerecse 50-ről is ismerős az út, sziklás, technikás emelkedő következik a Gerecse üdülőig, majd kellemes, beszélgetős szakasz a Bánya-hegyig. Ez az ötödik ellenőrző pont. Finom, forró teával kínálnak kedves kislányok, újabb ismerősök itt is, ott is. Rövid szusszanás, de a gulyást és a leülést kihagyjuk, mert tapasztalataink szerint gyilkos tud lenni mindkettő. Az idővel szépen állunk, megcsodáljuk Vértestolna távoli fényeit, és a Pes-kő környéki mélyútban szaladunk egy jót. Kellemes egy kis változatosság.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

És már itt van előttünk Koldusszállás! Közben átléptünk a vasárnapba, lassan egy óra lesz, és 82 km-nél járunk. Itt is teázunk, majd elköszönünk a pontőröktől és a Kéktől is, innen már sárga sáv mindvégig. Emelkedő jön. Nem különösebben erős, de makacs, hosszú, és kellemetlen vörös kövekkel fogad. Szenvedtünk vele tavasszal az Iszkirin és a Gerecsén is, most valamivel talán jobb, de a talpakban is több a kilométer. DéjĂ  vu érzés tavalyról: most is rengeteget előzünk, bennünket meg senki, Zoli, igen jók leszünk! Aztán az utolsó ellenőrző pont a körtemplom romjainál. Vége a köveknek, és innen már lejtő mindvégig.

 

Fotó: Gombos Kálmán
Fotó: Gombos Kálmán

 

A baji kálvária stációi mentén leereszkedünk a köves-technikás szakadékon, és most inkább óvatosak, mint gyorsak vagyunk. A szőlőknél megint lehet gyorsítani, innen már csak aszfalt, át a falun, ott villog a fénysorompó, az ott már Tóvároskert, az ott már Tata! Uram Atyám, még mindig sötét van! És be is érkezünk a sötétben, hihetetlen, adják a jelvényt, adják az oklevelet, forró a kézfogás, őszinte a gratuláció. Hát megcsináltuk! Húsz óra három perc alatt, 4,99-es átlaggal, 12.01-es ezrekkel - ha a kerek számok bűvöletében élnék, most biztosan keseregnék. De így nem. Majdnem két és fél órát javítottunk a tavalyi időnkön, a 139-140. helyen végeztünk az 1409 induló közül, és kiválóan érezzük magunkat. A levest jóízűen bekanalazzuk, és közben a jövő évi stratégiát beszéljük meg.

 

Írta és fotók: Gombos Kálmán 

 

 

Ezt kell tudnod a Kinizsi Százasról

A teljesítménytúrát 1981 óta rendezik meg minden évben. A legelső alkalommal csupán egy maroknyi természetjáró vett részt a szervezésben, a túrán akkor 191-en indultak, ebből 83 érkezett be a célba szintidőn belül. A Kinizsi Természetbarát Egyesület által rendezett túra mára annyira népszerűvé vált, hogy 2014-ben korlátozni kellett a résztvevők létszámát, azóta legfeljebb 1300 fő indulhat. Útvonala, ami kismértékben, de többször is változott az évek során, 100 km-en keresztül kanyarogva vezet a Pilisben és a Gerecsében, jelenleg Budapestről indulva és Tatára érkezve, amit 24 órán belül kell végigjárni. A szintemelkedés a tájékoztató füzet adatai szerint 3126 méter. A túrát 2015-ig összesen 9137-en teljesítették, a legtöbbször - 33 alkalommal - Corradi Surd, a leggyorsabban pedig - futva, 8 óra 52 perc alatt - Németh Csaba terepfutó.

 
 

 

 

A Keleti-Mátra legszebb sziklakilátója: a Sas-kő

A Keleti-Mátra legszebb sziklakilátója: a Sas-kő

2020.07.03.

A Kékest mindenki ismeri. A legtöbben felmennek autóval, körülnéznek, és már indulnak is haza, abban a hitben, hogy látták a Mátrát, pedig szinte semmit sem láttak. Ha vennék a bátorságot és belépnének a Kékes évszázados bükkerdejébe, akkor egy kellemes sétával felfedezhetnék a Mátra igazi arcát, az egyik legszebb sziklabércét, a magashegységeket idéző Sas-kőt.

→ Tovább
Belecsöppentünk A Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozatba

Belecsöppentünk A Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozatba

2020.06.29.

A Cserhát és a Göcsej nagyon sokban hasonlítanak egymásra. Itt is ott hegyre föl, hegyre le caplatunk, miközben rendszerint nem ússzuk meg dagonyázás nélkül. Csak a méretek mások, a Cserhátban nagyobbak, sokkal nagyobbak. A vendégszerető emberek is nagyban hasonlítanak egymásra, hagyományaikat tisztelik, ápolják, büszkék rájuk.

→ Tovább