Potyautassal a kéken

Gyerekekkel a kéken

Szerző:
2018. október 2.

Keresztül-kasul bejártuk a Pilist a potyautasokkal

Hazaértünk! Befejeztük a Pilisi vándorlást, csodaszép tájakon jártunk és felejthetetlen élményeket szereztünk. Esztergomi gyerek lévén a végén igazán azt érezhettem, hogy hazaértem.

 

Dorog - Kesztölc (táv: 6 km, szint: +80/-25 m)


Nagyon rosszul indult a nap, rettenetes hírt kaptunk egy nagyon jó barátnőnktől, ami aztán rá is nyomta a bélyegét az aznapi hangulatunkra.

 


Dorogon találkoztam Bettivel, Mátéval, illetve Csillával és Flórával. A gyerekek a túra elején rögtön elaludtak. Az idő borongós volt, a szakaszt pedig már jól ismertük, mert végig a kék jelzésen vitt. Valójában semmi izgalmas nincsen benne, semmi emlékezetes, semmi magával ragadó. Rövid is.

 


Kicsit sétáltunk még Kesztölcön is, megnéztük a bányász emlékművet, itt egy picit hozzátettünk a megtett kilométerekhez és elmerengtem sárisápi nagypapámon is, aki bányászként ment nyugdíjba.

 


Kesztölc - Piliscsév (táv: 12,7 km, szint: +460/-480 m)


A kevésbé izgalmas Dorog-Kesztölc szakasz után csodaszép útvonal ígérkezett. Bella, Lóci és Veronika meg Viki tartottak velünk.

 


Vidáman vágtunk neki az útnak, és bár Veronikának voltak kétségei, hogy bírni fogja-e, biztosítottam róla, hogy ez mindjárt az elején ki fog derülni, hiszen hegymászással kezdtünk. Nagyon tetszett ez a rész már az OKT teljesítésekor is, és most sem kevésbé. Sőt, most még magasabbra kapaszkodtunk, hiszen a Fekete-hegyre kellett felmennünk. Izzadtunk, lihegtünk, de a csodás panoráma kárpótolt minket minden csepp verejtékért, és minden lépéssel lehetett fokozni. Veronikáék pedig nagyon jól bírták. Ebből az irányból jobban tetszett az út felfelé, mint Pilisszentlélek irányából, amikor a Pilisi Kilátások pecsét megszerzéséért hódítottuk meg a hegyet.

 


Egészen hamar felértünk a Fekete-hegyre, ahol a tervek szerint egy hosszabb pihenőt tartottunk. A gyerekek csúsztak-másztak, ismerkedtek egymással, lépcsőztünk, ettünk, etettünk, pelusoztunk, hintáztunk.
Ezután egy nyugodtabb szakasz következett: lankás lejtő a Pilis-nyeregig, a gyerekeket szépen elnyomta a friss erdei levegő, mi, felnőttek pedig jót tudtunk beszélgetni.

 


A Pilis-nyeregben pecsételés közben Barnus picit megébredt, így innen megint szépen nézelődött. Meredekebben ereszkedtünk lefelé Piliscsév pincesora felé. Az útvonalat már ismertem a Pilisi Kilátások bejárásáról. Nagyon jó hangulatú kirándulás volt, remekül éreztük magunkat.

 


Kétbükkfa-nyereg - Pilismarót (táv: 11,4 km, szint: +210/-658 m)


Erre a kirándulásra a „szokásos” pilisi vándorlós csapat jött össze: Gloria-Rajmi, Csilla-Flóra, Betti-Máté, Bella-Lóci, és ezúttal Bea és Fecó is velünk tartottak.

 


Már a reggel is gyönyörű volt: szép fények, kellemes meleg, jó hangulat. Így találkoztunk a Kétbükkfa-nyeregnél, és „legeltettük” kicsit a totyogóinkat, míg sikerült összeszedelőzködni a túrára.

 


Kellemes lankán ereszkedtünk lefelé Pilisszentlélekre. Útközben egy forrást is találtunk, az erdő pedig tele volt páfrányokkal, nagyon szép volt a környezet. Kicsit itt is megálltunk, Rajmi sétálni szeretett volna, és a jó hangulat megőrzése érdekében édesanyja eleget is tett a kérésnek. Hiába, a totyogók már csak ilyenek.

 


Pilisszentlélekre beérve belecseppentünk a Mi kis falunk forgatásába, így a pecsétért első körben be sem tudtunk menni a kocsmába, pont ott lebzselt az egész stáb. Így hát betértünk a Svejk kocsmába, ahol hosszabb időre le is pakoltunk. A gyerekek cukin bandáztak, mi pedig szusszantunk egyet.

 


Aztán mégiscsak meg kellett zavarnunk a stábot, mert pecsét nélkül nem állt szándékunkban elhagyni a falut. Beszélgettünk is röviden egy-egy stábtaggal. Aztán felpakoltunk, és nekivágtunk a nem túl hosszú, de annál fárasztóbb emelkedős szakasznak.

 


Utunk elvitt a Pálos kolostor romjai mellett, majd felkapaszkodtunk a Hirsch-oromhoz. Utóbbitól csodaszép volt a panoráma a Pilisre.

 


Az út vége leginkább egy erdei akadálypályára hasonlított: helyenként kidőlt fákat kerülgettünk, máshol pedig akkora dagonyák voltak, hogy a fejünket vakargattuk, merre kerüljünk, vagy éppen süllyedjünk-e el bennük. Nem Csilla napja volt a mai, mert először sikerült egy hatalmas fenékre esést bemutatnia, utána pedig térdig süllyedt az egyik dagonyában. De legalább a kedve jó volt - inkább csak nevetett saját magán.

 


A túra vége kicsit sietősre sikeredett, mert szerettük volna elérni a Szentendrére közlekedő buszt, így az utolsó 1-2 km-t futólépésben tettük meg. A buszt elértük, cserébe a hátunkon a kipihent zsák bolhákat nem győztük egyhelyben tartani egészen Szentendréig. Nem is volt túl rövid út. Szentendrén hévre szálltunk, itt már egyszerűbb volt őket kordában tartani, mint a túlzsúfolt sárga buszon. Nagyon cukik voltak, ahogy a héven ültek egymás mellett! A fiúk. Az egyetlen lány, Flóra pedig túltett az összes fiún, ahogy a kapaszkodókon próbált felmászni, több-kevesebb sikerrel.

 


Pilismarót-Esztergom (táv: 16,7 km, szint: +555/-590)


A Pilisi Vándorlás befejezését úgy terveztem, hogy ne kelljen rohanni. Így Nimródka nagyiéknál volt az oviszünetben, és Esztergomba érkeztünk meg a túráról, ahol számíthattam a szüleim segítségére. Így kellőképpen nyugisan vágtam neki az útnak Pilismarótra. Az eszembe sem jutott, hogy Esztergomban hagyjam a kocsit, és én is buszozzak Marótra, pedig simán belefért volna az időbe.

 

Marótra persze én értem oda először. Míg vártam a többiekre, találtam egy óriási, mozdulatlan varangyot a templomkertben. Valószínűleg nem aludt. Vagyis igen, örökre. Barnust próbáltam távol tartani tőle.

 

Aztán megérkezett Gloria és Rajmi, valamint Csilla és Flóra is. Teljes volt az aznapi csapat. Bementünk a kisboltba még egy-két dologért, én pedig magamba töltöttem az elmaradhatatlan jegeskávét is.

 


Maróton geoláda-kereséssel kezdtünk: Csillának ez is hobbija, így felmentünk a templomhoz - ha a túrában nem lenne elég szint, így még sikerült hozzátenni. A kilátás szép volt, a láda meglett.

 

Aztán bevetettük magunkat az erdőbe, és közeledtünk Búbánatvölgy, illetve a Kerek-tó felé. Flóra kicsit megmakacsolta magát, így egy rövid időre megálltunk az úton. Az erdő csodaszép volt, az első hegyet meg is másztuk.

 

 

A Kerek-tónál hosszabb pihenést terveztünk, így a Pilisi Vándorlás szűk értelemben vett útvonaláról le is tértünk, hogy lássuk a tavat, és esetleg együnk a büfében valamit. Gyerekkoromban gyakran jártunk ide, hol biciklivel, hogy gyalog otthonról. A szomszédunk volt a halőr a tavon. Télen pedig, amint befagytak a tavak, jöttünk is édesapámmal korcsolyázni. Szép emlékek köthetők ehhez a helyhez.

 


Csak úgy ráérősen piknikeztünk, ettünk egy-egy hamburgert, mert láttuk, hogy ebédre már nem leszünk fent a Vaskapuban. A gyerekek találtak egy üres csónakot, ami remek játéknak bizonyult egészen addig, amíg meg nem látták a műanyag fűnyírót. Utána felváltva tologatták.

 


A tó nagyon szép volt, nehéz volt otthagyni, de nagyon eltelt az idő, így menni kellett tovább. Az útvonal további része is egy csoda volt! Búbánatvölgyben láttunk szép lovas tanyát, nomád tábort, majd meredeken emelkedni kezdett az út felfelé, a hegyre. Mindenki csendes magányában haladt, itt nem volt szusz arra, hogy beszélgessünk is. A hegyről csodálatos panoráma tárult elénk. A Duna kanyarulata, Tát irányában. A menedékháztól pedig már az esztergomi bazilika is látszott.

 


A menedékház pihenésre csábított minket, így leültünk egy limonádéra, kávéra. A Potyautasok kedvükre rosszcsontkodhattak. Megnéztük a kecskéket, pecsételtünk, majd megkezdtük az ereszkedést Esztergomba. Elmentünk a Hármas-szikla mellett, ide is gyakran ellátogattunk gyermekkoromban. Megmutattam a többieknek az északi és déli lejtőt, ahova szánkózni jártunk régen, a Sípoló-hegyet, ahol számháborúztunk általánosban. Végül egy pincesoron találtuk magunkat, ahol viszont még életemben nem jártam, esztergomi létemre.

 


A vasútállomáson egy kis időbe telt, mire megtaláltuk a pecsétet - a szemközti kocsma kerítésén kívülről. Közben apukám lejött értünk a városba kocsival, kimentünk Marótra a kocsinkért, és mentünk haza édesanyámhoz, aki finom vacsorával várt minket. Bejártuk a Pilis Vándorlás 164 km-ét, és hazaértünk.

 

 

Szöveg és fotók: Nábrádi Judit

Abaligeti kirándulás a Potyautasokkal

Abaligeti kirándulás a Potyautasokkal

2020.09.08.

Minden évben ott szoktunk lenni a Fishing on Orfűn, idén is megvolt a bérlet, a hetvehelyi szállás. A fesztivál végül elmaradt, a szállásunk viszont megmaradt. Barátokkal terveztük a hosszú hétvégét, és a fiúk meg is beszélték velük, hogy fesztivál nélkül is lemennek, szeretjük a környéket. Közben megszületett Hanna baba is, így nagyon nagy dilemmában voltam, hogy merjünk-e csatlakozni a fiúkhoz, vagy jobb lenne itthon maradni. Végül az utolsó pillanatban úgy döntöttünk, megyünk.

→ Tovább
Hanna első túrája a Remete-szurdokban

Hanna első túrája a Remete-szurdokban

2020.08.26.

Már-már hagyomány nálunk, hogy egy újabb „potyautas” érkezésekor, amint lehet, elvisszük a pindurkát, és megsétáltatjuk a Kéken. Nem volt ez másként Hanna érkezése után sem, hiszen 3 hetesen látogattunk el először az erdőbe, nem lehet elég korán kezdeni!

→ Tovább