Hosszúlépés

Élmények az országon innen és túl - a Turista Magazin szerkesztőségi blogja

Szöveg és fotó:
2022. január 7.

Sárisápi dűlőjárás a tél pompás pasztellszíneivel

Sárisáp egykoron a szén- és kaolinbányászatáról volt ismert, de mára már a gerecsei táj dimbes-dombos békéje és természeti értékei váltak fő jellemzőivé. Egyedi hangulatának megismeréséhez van egy remek túratippünk, ami a környék helytörténetéhez is közelebb visz.

Tematikus túráim során a Keleti-Gerecse hullámzó dombvidékét járom, ahol kevés kirándulóval találkozni, és ahol úton-útfélen a környéket meghatározó bányászat emlékeibe botlunk. Errefelé sem turistautakat, sem kiemelt látnivalókat nem jelölnek a térképek és útikalauzok, holott ha jobban körbenézünk e páratlan hangulatú környéken, igenis bőven találunk természetjáró élményt. Ez a szépen berendezett terepasztalra emlékeztető vidék elsősorban bringázásra csábítja az embert, de gyalogszerrel is érdemes bebarangolni, felkapaszkodni egyik-másik sziklatarajára, felfedezni szelíden hullámzó földhátait, amelyek messzi tájak hangulatát idézik, panorámája pedig lenyűgöző. Ha nem akarunk bajlódni a túratervezéssel, akkor a felfedezéshez mindenképp a bányászkörök túramozgalom ingyenesen letölthető útvonalait ajánlom, amelyek közül én legutóbb a XX-as akna-kört jártam le, ami Sárisáp környékét mutatja be.

Nem első alkalommal járok Sárisápon és környékén, de ez a település dűlőföldjein kanyargó bányászkör egy teljesen új perspektívát, illetve ismeretlen tájrészleteket tárt fel előttem. Mindemellett az évszak és az időjárás is hozzátett az összélményhez, amire bevallom, az indulást megelőzően kevésbé számítottam, gondolván, ez az út inkább csak egy egyszerű rövid séta lesz, a tematikus túrasorozat egy kipipálandó darabja kevés új impulzussal vagy látnivalóval. Szerencsére nem így lett, mutatom is, hogy miért.

A község központjában található bányászemlékműtől indul a körtúra. A rengeteg áldozatot felsoroló emlékkő hátoldalán található QR-kód beolvasásával vette kezdetét a „bányászexpedíció”, ami ez alkalommal is mutatós jelvényt ígért, ami egyébként rögtön a túra végén át is vehető. Gondolatban ekkor még persze nem itt jártam, kényelmes léptekkel a település nyugati határában húzódó Szentjános-dűlő felé vettem az irányt, miközben az Únyi-patak szomszédságában egy kis hídra és egy újabb emlékműre lettem figyelmes.

A Zungó emlékmű

Sárisáp igencsak megszenvedte a II. világháborút, de a háború még jóval a harcok után áldozatokat szedett. Sokan sebesültek meg a hátramaradt aknák, bombák felrobbanása során, a legszörnyűbb tragédia pedig 1953. június 17-én rázta meg a falut. Az esőzésektől megáradt patakban - a Zungónál - eltűnt egy kisfiú. A szomorú hírre a falu apraja-nagyja a keresésére sietett: ekkor robbant fel egy háborús akna, ami kilenc ember életét követelte.

Miközben a Szentjános-dűlőre emelkedtem a Gerecse keleti tájára oly jellemző mészkő- vagy dolomitsziklák helyett egy rövid szakaszon lösztornyok kísérték az utamat. Kisvártatva a dűlő oldalából kilátás nyílt a magam mögött hagyott Sárisápra és a háttérben magasodó Nagy-Gete jellegzetes hegyvonulatára, de a megkapó látvány teljessége igazán csak a dombhát tetején bontakozott ki. Innen több irányban szemlélődhetünk, s bár kezdetben a tőlünk keletre húzódó hegyek vonzzák a tekintetet, számomra mégis izgalmasabb látványt nyújtott a nyugati irányba elterülő lankás szántók boronált rendezettsége.

Téli színkavalkád fehérek nélkül
Mintha egy másik világ kezdődne az Ürge-völgy túloldalán, melyben a letisztult szabályosság már-már tényleg egy nagy gonddal megkomponált terepasztalra emlékeztet. Ráadásul ottjártamkor a látványt az égbolt fellegeinek egyre fokozódó színei még kontrasztosabbá varázsolták, igazi csendéletet festve a téli táj fakónak hitt terepi vásznára.

Mindezzel szemben engem a GPS egy merőben más hangulatot árasztó tájrészletbe vezetett. Ágas-bogas, fás csalitosban követtem a pasztellszínekben pompázó dombgerincet, aminek harmonikus színvilágát csupán itt-ott törte meg egy fatörzs sötét kontúrja, vagy pöttyözött meg pirosakkal a galagonya vagy csipkebogyó elszórtan felbukkanó foltjai. A színhatást itt is felerősítette a folyamatosan változó fényerő, mivel ekkor még szeszélyesen játszott a szél a felhőkkel.

Mielőtt az útvonal visszairányított volna Sárisáp felé, a Szentjános-dűlő legmagasabb pontjának közelében (172 méter) egy fára erősítve találtam rá az igazolókódra. Egy szekérúton enyhe lejtésben, rálátással a környékre, szántóföldet mellőzve értem vissza a településre, ahol a következő pont a túra névadója, a XX-as akna volt.

Sárisápon és környékén 1781 körül kezdődött a szénkutatás, az első széntelepet 1795-ben tárták fel (Anna és Vince táró). Az 1975-ig tartó bányászatnak három jelentős korszaka volt: az uradalmi bányászat, mely 1850-re elérte az évi 5000 tonnás termelést, lényegében oligocén korú szénből, majd 1860-tól a nagy bányatársaságok ideje, amikor a műszaki fejlődés már megengedte a mélyebben fekvő, eocén korú szén fejtését is (Esztergomi-Szászvári Kőszénbánya Rt., Salgótarjáni Kőszénbánya Rt.). A mélyszinti bányászatot megkeserítették az állandó vízbetörések, ennek ellenére az évi termelés meghaladta a 300 ezer tonnát. 1946-tól a bányákat államosították (Dorogi Szénbányászati Állami Vállalat), a rendszeres vízbetörések azonban megnehezítették a csúcsra járatást, a hozamok csökkentek, végül 1976-ban a sárisápi bányaüzemeket, köztük a XlX-es és XX-as aknát is végleg bezárták.

Az egykori XX-as akna szomszédságában beolvastam a túra igazolókódját, majd a sárga, szürke és barna különböző árnyalatainak egyvelegében másztam meg az Annavölgyi meddőhányót, amit egy korábbi bányászkör során már érintettem, de akkor az időjárás miatt mintha egy másik helyszínen jártam volna. Sőt, akkor úgy éreztem, mintha másik bolygón. Ez alkalommal viszont körbe is nézhettem a mesterségesen létrejött magaslatról, ahonnan főként nyugati irányban nyílik szelíden hullámzó panoráma.

Egy kis csolnoki kitérő
A meddőhányótól egy hosszabb szakasszal újfent más hangulatot árasztó tájrészletben vezet a túra, egy dombok közé zárt kis csolnoki településrészre, ahol 1974-ig üzemelt a XII-es akna. A télben zöldülő szántok és rozsdaszínű bozótos mezsgyéjén élveztem az erre az évszakra egyáltalán nem jellemző színpompát, miközben a dombhátat bejáró út kiváló rálátást engedett a közeli Nagy-Gete sziklaszirtes sziluettjére, a siklóernyősök között népszerű Kecske-hegy oldalára, a távolban húzódó Pilis, illetve a budai hegyek vonalaira. Úgy hívják ezt a részt, hogy a Falu fölött, és bár magasan nem érezhetjük magunk, mégis panorámában lehet részünk.

Hasonlóan a környék többi lezárt bányájának emlékművéhez a XII-es aknát jelölő kő sem árul el semmit az egykor itt zajló roppant munkáról. Akit érdekel a helytörténet, annak bizony fakultatív kutatásba kell kezdenie, mert a túramozgalom igazolópontja sem közöl sokat.

A Csolnokhoz tartozó, alig pár házból álló településrész változatos épületegyüttesei között sétálva tértem vissza a dombhátra, majd pár száz métert követően már a sárisápi sporttelepnél jártam. Azt gondoltam az utam vége felé, hogy ezen a kiránduláson már új terepi hangulat nem érhet, de az addig átélt változatosság miatt már meg sem lepődtem a sporttelepet követő löszfalak közé zárt mély út idegen tájat idéző légkörén.

Persze ez a rész sem tartott sokáig. Pár száz méter után végleg a falunak fordult az út, majd kisvártatva a temetőben – ahol a túra igazolópontja is van – megtekintettem a bányászsírokat. Sajnos a földalatti munka veszélyei gyakran követeltek emberéletet, az egyik ilyen tragédiának külön emléket is állítottak.

1947. január 20-án szörnyű tragédia rázta meg Sárisáp és Annavölgy lakosságát, a X-es aknában dolgozó bányamunkások családjait. 33-an vesztették életüket a bánya Zsigmondy-mezőn lévő vágatában keletkezett tűzben, illetve menekülés közben a sűrű füstben. A sárisápi temetőben örök nyugalomra helyezett bányászok emlékét ma is ápolják a helyiek, annak idején pedig az egész ország gyászolta a szerencsétlen munkásokat, akik közül többen még csupán tizenévesek voltak. A gyászszertartáson magasrangú politikusok mondtak beszédet, köztük maga Rákosi Mátyás is.

A túrakör ott fejeződött be, ahol elkezdődött, a művelődési ház előtt található bányászemlékműnél. A csupán 11 km-es táv rövidsége ellenére is roppant változatos és különösen megkapó környezetet mutatott be számomra, ami a téli kopárság ellenére is színpompás tájélményt adott, na meg persze egy fém jelvényt, amit a Dream bisztróban vehettem át. A tematikához járó tablón egyre csak gyűlnek a szép jelvényeim, de számomra a felfedezés élménye jelenti az igazi emléket.

Ha részletesen is elmélyednél a dorogi bányászat múltjában, szeretnél régi képeket nézni az annak idején itt folyó munkáról, illetve érdekel a helyszíneket több útvonalra felfűző jelvényszerző túramozgalom, akkor látogass el a banyaszkor.hu oldalra. Itt mindent megtalálsz, amivel új ismereteket és élményt szerezhetsz a Gerecse kevésbé ismert részén. A túramozgalom születéséről ide kattintva olvashatsz!

Kémény-szikla, az egyik legszebb pilisi kilátóhely

Kémény-szikla, az egyik legszebb pilisi kilátóhely

2022.01.22.

Ritkán adódik olyan alkalom az utóbbi évek téli időszakában, hogy sziporkázó napfényben, enyhe időben és csillogó hóban kirándulhassunk. Amikor még a tél az úr a tájon, de már a tavasz illatát érezzük a levegőben. Az olvadás utáni sár viszont még nem rondít bele az erdei kirándulás élvezeti értékébe. Egy ilyen gyönyörű napot sikerült elcsípni a Pilis nyugati szélének egyik legjobb kilátópontján.

→ Tovább