Hosszúlépés

Élmények az országon innen és túl - a Turista Magazin szerkesztőségi blogja

Szöveg és fotó:
2021. február 22.

Kémény-szikla, az egyik legszebb pilisi kilátóhely

Ritkán adódik olyan alkalom az utóbbi évek téli időszakában, hogy sziporkázó napfényben, enyhe időben és csillogó hóban kirándulhassunk. Amikor még a tél az úr a tájon, de már a tavasz illatát érezzük a levegőben. Az olvadás utáni sár viszont még nem rondít bele az erdei kirándulás élvezeti értékébe. Elcsíptük az idei tél talán legszebb napját a Pilis nyugati szélének legjobb kilátópontján.

Hihetetlen szerencsénk volt az idővel, a nap már reggel ezer ágra sütött, a mínuszok nem tomboltak, sőt, kellemesen hűs levegő fogadott a buszmegállóban. Lent a városban ugyan híre-hamva nem volt a hónak, de a Pilis erdős részei, 500 méter fölött, még tartogattak fehér ösvényeket. Sikerült elcsípni az egyik utolsó szép napot, mielőtt ismét visszatér a szürke, szottyos, latyakos tél.

A terv egy lakóhelyhez közeli, kompakt, aránylag egyszerűen megközelíthető és gyorsan bejárható, mégis érdekes, látványos helyszíneket is felvonultató túra volt. Adta magát a Pilis-nyereg és a környékbeli sziklák kilátópontjai, és mivel hétköznap vágtunk neki a pilisi kirándulásnak, a turistainváziótól nem igazán kellett tartanunk.

Körtúránk kiindulópontját, a Két-bükkfa-nyerget mind autóval, mind tömegközlekedéssel (H5-ös HÉV-vel Pomázig, onnan a dobogókői busszal a Kétbükkfanyereg megállóig) egyaránt könnyen megközelíthetjük. (A pihenőnél ingyenes parkoló van.) Budapest központjából mindkettővel bő egy óra alatt elérhető a pihenőhely.

Verőfényes délelőtt a Két-bükkfa-nyeregnél, ahogy beljebb megyünk a fák sűrűjébe, és haladunk felfelé az ösvényen, minden csupa fehérség körülöttünk.

Csodálatosan szép, hűvös, áttetsző az idő, az ég sötétkék, télies-kék. A hó a napsugarak rohamának köszönhetően olvadásnak indult, de még nem kásás, még keményen ropog a talpunk alatt.

Jó sétálni a fehér erdőben, madárrajok csiripelnek a fákon, hallani, ahogy szívet melengetően csöpög a hólé a csupasz ágakról. Közeledik a tavasz. Vagy legalábbis szeretnénk azt hinni.

A Hunfalvy úton, avagy a zöld kereszt jelzésen, lombjuk vesztett, gyönyörű, égig érő bükkösön keresztül érünk el a Pilis-nyereg ismert pihenőjéhez, ahonnan a szélrózsa minden irányában indulnak turistautak a környékre. Padok, asztalok, esőbeálló található itt, és egy II. világháborús emlékmű. Errefelé ugyanis a II. világháború végnapjaiban heves csatározások folytak. A Pilisszentlélek feletti erdőkben többek között 16 ukrán katona vesztette életét. Ennek emlékére az 50-es évek elején szovjet hősi emlékművet emeltek, melyet a rendszerváltás után ledöntöttek. Helyére 2009-ben állították a most látható obeliszket, immáron a háború összes áldozatának tiszteletére.

A pihenőtől a „Vörös úton” – mely egyben a zöld kereszt jelzés is – továbbsétálunk a zöld háromszög becsatlakozásáig, ahonnan egy rövid, meredek, szuszogtató emelkedő visz ki a Kémény-szikláig. (Az emelkedőket nem lehet megúszni, ha az ember fel szeretne érni egy szirt tetejére.) És a Kémény-szikla kibukkanási élménye valóban parádés.

Ahogy a sziklapad tetejéről elénk tárul a tágas tér, és a lábunk előtt nyújtózik – mint egy terepasztal – a táj, mezőkkel, dimbekkel-dombokkal tarkítva, néhol egy-egy település takaros makettházainak látképével, a távolban a Duna kanyargó, kék csíkjával, az egész együtt a nyugalom, az egyensúly, és a szemlélőben a békés harmónia érzetét kelti.

A legszívesebben leültem volna a sziklára (de ehhez az 5 fok, azért még hideg volt), és ott maradtam volna pár órát, élvezni a teret, a látványt és a napsütést.

Ehelyett azonban némi nézelődés után visszaindultunk a zöld háromszögön a szomszédból hívogató Klastrom-szirtek irányába. Ám a zöld keresztre csatlakozva, rá kellett döbbennünk, hogy az eddigi szép, havas, majd sziklás, száraz ösvényünk, az ereszkedést követően kezdett átváltani erősen cuppogós, csúszós sárdagonyába, amit most valahogy kihagytunk volna. Így egy gyors újratervezés után a Vörös úti leágazásnál inkább a piros kereszten folytattuk utunkat a Nagy-, illetve a Kis-Szoplák felé. (Bízva, hátha az kevésbé lesz sárdagasztós „szoplák”.)

És itt jött a túra másik attrakciója, egy izgalmas, meredekebb rész, ahol egy nevenincs, látványos, havas völgyszorosból kapaszkodtunk felfelé. A fák csupasz ágai feketén váltak ki az ég makulátlanul kék hátteréből.

Vékony hóréteg borította a kidőlt fatörzseket, és jeges hókupacok ültek a mohás kődarabok tetején, a nap pedig vitézül, szinte vígan ragyogott a kanyon pereme felett.

A haladást az ösvény meredeksége és néhol a havas, fagyott talaj csúszóssága mellett az egymásra dőlt fatörzsek kusza halmaza is nehezítette. A kisebb-nagyobb kőtömbök egyre sűrűbbek lettek a kanyonban. Trükközni kellett, hogy hova lépjünk. Sokszor nem volt egyértelmű, merre vezet a turistaút, és az előrejutás sem mindig volt egyszerű, cserébe viszont roppant kalandos. De semmi para, nyugtattam magam, eltévedni képtelenség, mert a völgyből kijutni úgyis csak végén tudunk.

Ahogy kiértünk a völgyből, egy közel 3,2 km-es viszonylag unalmas, széles, aszfaltozott út következett, amely végül visszavezetett a Két-bükkfa-nyereghez. A műúthoz közeli erdős vidéken már visszavonulóban volt a hó. Nedvesen, szürkén, latyakosan kapaszkodott a táj azon részébe, amit még az uralma alatt tartott.

A közel 7,5 km-es túra jó szívvel ajánlható mindenkinek, aki egy könnyű kirándulásra vágyik változatos terepen, szép kilátásokkal. Gyerekes családok is bevállalhatják, bár a kisebbekre a Kémény-szikla környékén, a meredek sziklaletörések mentén, mivel nincs korlát, ajánlott fokozottan figyelni, illetve nem árt az óvatosság sem. Egy ilyen kellemes, rövid körtúra pont az, amire az embernek a kijárási korlátozással súlyosbított járványhelyzetben szüksége van ahhoz, hogy ne felejtse el a természetben együtt töltött idő örömét.

Körtúra a Bükk nyugati kapujában

Körtúra a Bükk nyugati kapujában

2021.02.01.

Felsőtárkány közelében – bármerre is induljunk – jobbnál jobb túraútvonalakat találunk. Én ezúttal egy félnapos körtúrát tettem, amely nemcsak a látnivalók miatt volt változatos, de az időjárási körülmények is azzá tették, hisz hóból, sárból, borúból és derűből egyaránt kijutott.

→ Tovább