Hihetetlen szerencsénk volt az idővel, a nap már reggel ezer ágra sütött, a mínuszok nem tomboltak, sőt, kellemesen hűs levegő fogadott a buszmegállóban. Lent a városban ugyan híre-hamva nem volt a hónak, de a Pilis erdős részei, 500 méter fölött, még tartogattak fehér ösvényeket. Sikerült elcsípni az egyik utolsó szép napot, mielőtt ismét visszatér a szürke, szottyos, latyakos tél.

A Két-bükkfa-nyereg pihenőjénél pompás havas kép fogadott

1 / 19

Fotó: Joó Annamária

Kapcsolódó cikkek

Élménytúra a Csévi-szirtek körül

Tovább

Frissítő séta a Pilisben - Két-bükkfa-nyereg - Dobogókő

Tovább

A terv egy lakóhelyhez közeli, kompakt, aránylag egyszerűen megközelíthető és gyorsan bejárható, mégis érdekes, látványos helyszíneket is felvonultató túra volt. Adta magát a Pilis-nyereg és a környékbeli sziklák kilátópontjai, és mivel hétköznap vágtunk neki a pilisi kirándulásnak, a turistainváziótól nem igazán kellett tartanunk.

A bükkfát viszonylag könnyen felismerhetjük világosszürke, sima kérgéről és karcsú, egyenes alakjáról

3 / 19

Fotó: Joó Annamária

Körtúránk kiindulópontját, a Két-bükkfa-nyerget mind autóval, mind tömegközlekedéssel (H5-ös HÉV-vel Pomázig, onnan a dobogókői busszal a Kétbükkfanyereg megállóig) egyaránt könnyen megközelíthetjük. (A pihenőnél ingyenes parkoló van.) Budapest központjából mindkettővel bő egy óra alatt elérhető a pihenőhely.

Verőfényes délelőtt a Két-bükkfa-nyeregnél, ahogy beljebb megyünk a fák sűrűjébe, és haladunk felfelé az ösvényen, minden csupa fehérség körülöttünk.

Jó sétálni a fehér erdőben, madárrajok csiripelnek a fákon, hallani, ahogy szívet melengetően csöpög a hólé a csupasz ágakról. Közeledik a tavasz. Vagy legalábbis szeretnénk azt hinni.

II. vlágháborús obeliszk a Pilis-nyereg pihenőjénél

7 / 19

Fotó: Joó Annamária

A Hunfalvy úton, avagy a zöld kereszt jelzésen, lombjuk vesztett, gyönyörű, égig érő bükkösön keresztül érünk el a Pilis-nyereg ismert pihenőjéhez, ahonnan a szélrózsa minden irányában indulnak turistautak a környékre. Padok, asztalok, esőbeálló található itt, és egy II. világháborús emlékmű. Errefelé ugyanis a II. világháború végnapjaiban heves csatározások folytak. A Pilisszentlélek feletti erdőkben többek között 16 ukrán katona vesztette életét. Ennek emlékére az 50-es évek elején szovjet hősi emlékművet emeltek, melyet a rendszerváltás után ledöntöttek. Helyére 2009-ben állították a most látható obeliszket, immáron a háború összes áldozatának tiszteletére.

A pihenőtől a „Vörös úton” – mely egyben a zöld kereszt jelzés is – továbbsétálunk a zöld háromszög becsatlakozásáig, ahonnan egy rövid, meredek, szuszogtató emelkedő visz ki a Kémény-szikláig. (Az emelkedőket nem lehet megúszni, ha az ember fel szeretne érni egy szirt tetejére.) És a Kémény-szikla kibukkanási élménye valóban parádés.

A Kémény-szikláról a Magosi-hegyre, Kesztölc és Dorog házaira láthatunk, a távolban a Nagy-Gete csúcsa is kirajzolódik

10 / 19

Fotó: Joó Annamária

Ahogy a sziklapad tetejéről elénk tárul a tágas tér, és a lábunk előtt nyújtózik – mint egy terepasztal – a táj, mezőkkel, dimbekkel-dombokkal tarkítva, néhol egy-egy település takaros makettházainak látképével, a távolban a Duna kanyargó, kék csíkjával, az egész együtt a nyugalom, az egyensúly, és a szemlélőben a békés harmónia érzetét kelti.

Ehelyett azonban némi nézelődés után visszaindultunk a zöld háromszögön a szomszédból hívogató Klastrom-szirtek irányába. Ám a zöld keresztre csatlakozva, rá kellett döbbennünk, hogy az eddigi szép, havas, majd sziklás, száraz ösvényünk, az ereszkedést követően kezdett átváltani erősen cuppogós, csúszós sárdagonyába, amit most valahogy kihagytunk volna. Így egy gyors újratervezés után a Vörös úti leágazásnál inkább a piros kereszten folytattuk utunkat a Nagy-, illetve a Kis-Szoplák felé. (Bízva, hátha az kevésbé lesz sárdagasztós „szoplák”.)

A piros kereszt jelzés egyszer csak egy látványos, névtelen völgybe vezet

12 / 19

Fotó: Joó Annamária

És itt jött a túra másik attrakciója, egy izgalmas, meredekebb rész, ahol egy nevenincs, látványos, havas völgyszorosból kapaszkodtunk felfelé. A fák csupasz ágai feketén váltak ki az ég makulátlanul kék hátteréből.

A haladást az ösvény meredeksége és néhol a havas, fagyott talaj csúszóssága mellett az egymásra dőlt fatörzsek kusza halmaza is nehezítette. A kisebb-nagyobb kőtömbök egyre sűrűbbek lettek a kanyonban. Trükközni kellett, hogy hova lépjünk. Sokszor nem volt egyértelmű, merre vezet a turistaút, és az előrejutás sem mindig volt egyszerű, cserébe viszont roppant kalandos. De semmi para, nyugtattam magam, eltévedni képtelenség, mert a völgyből kijutni úgyis csak végén tudunk.

Ahogy haladunk a völgyben a perem felé, egyre meredekebb az út, és kalandosabb az előrejutás

14 / 19

Fotó: Joó Annamária

Ahogy kiértünk a völgyből, egy közel 3,2 km-es viszonylag unalmas, széles, aszfaltozott út következett, amely végül visszavezetett a Két-bükkfa-nyereghez. A műúthoz közeli erdős vidéken már visszavonulóban volt a hó. Nedvesen, szürkén, latyakosan kapaszkodott a táj azon részébe, amit még az uralma alatt tartott.

A közel 7,5 km-es túra jó szívvel ajánlható mindenkinek, aki egy könnyű kirándulásra vágyik változatos terepen, szép kilátásokkal. Gyerekes családok is bevállalhatják, bár a kisebbekre a Kémény-szikla környékén, a meredek sziklaletörések mentén, mivel nincs korlát, ajánlott fokozottan figyelni, illetve nem árt az óvatosság sem. Egy ilyen kellemes, rövid körtúra pont az, amire ilyenkor télen szükségünk van ahhoz, hogy ne felejtsük el a természetben együtt töltött idő örömét.

A cikk 2021 februárjában jelent meg először.