Szilvásvárad főutcáján reggel kilenc előtt nyoma sincs a nyárról ismerős tömegeknek: a különösen hideg reggelen az üres utcák mellett csak a füstölgő kémények jelzik az emberek jelenlétét. Nem nehéz itt észrevenni azt a színes, mintegy ötvenfős csoportot, akiket az előttük álló úr épp a hegyekben várható hóviszonyokra és a szükséges ruházat fontosságára emlékeztet - még épp időben érkeztem. A mai napon innen a hegyek túloldalán fekvő Felsőtárkányig, húsz kilométer vár ránk.

Indulásra készen a szilvásváradi Szalajka-völgy kapujába

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által gondozott túra híre már évek óta előkerül a leggyakrabban olvasott felületeimen, de idén végre nem csak olvasni sikerül majd róla. A Trasznbükki Átkelés elnevezésű eseményt a jelenlegi formájában tizedik alkalommal rendezik meg, de - ahogy majd rövidesen kiderül - az előzményei ennél régebbre nyúlnak.

Karszt és karsztvizek földjén

A Szikla-forrás tíz fokos karsztvize a fagyos reggelen az olvadás oázisa

A táv első néhány kilométere könnyű bemelegítéssel telik a Szalajka-völgy párás mélyében. A Szikla-forrásnál megállva az első előadás során testközelből láthatjuk, ahogy a hegy mélyéből, máig feltérképezetlen, zegzugos útja végén előbukkan az a víz, amely még hetekkel ezelőtt hullott a Bükk-fennsíkon. A föld mélyét megjárva a hőmérséklete télen is tíz fok körül marad - melegnek tehát nem nevezhető, de a fagyos völgyben így is hoz némi enyhülést.

A Szalajka-völgy végén, a Felső-tó partján kezdődik a túra igazán nehéz szakasza

A völgy végén túl kezdetét veszi a hatszáz métert lekűzdő emelkedő a Bükk-fennsík felé. A nagy mászás során a legfontosabb kiegészítők egyike a bakancs talpára erősített, acélfogas csúszásgátló: távolról is látható, ki az, aki ezzel, és aki enélkül érkezett.

Pihenő és előadás az Istállóskői-barlangnál

Az Istállóskői-barlanghoz érve ismét pihenő következhet, egyben a nap hátra lévő részére búcsú a civilizáció utolsó, több ezer éves nyomaitól. A barlang az átlagos látogató számára „csak” egy látványos üreg, a kutatók előtt azonban a Bükk hegység virágzó őskori civilizációjának egyik legfontosabb lelőhelye, amelynek agyagos padlójából a világ talán legrégebbi ember alkotta ékszerei kerültek elő. A feltárások során itt tucatnál is több, a tudomány számára addig ismeretlen állatfaj csontmaradványait fedezték fel - az olyan, „szokásos” leletek mellett, mint például a barlangi medve, a gyapjas mamut és a barlangi oroszlán csontjai, valamint az elejtésükhöz használatos fegyverek maradványai.

Farkasok nyomában

A fokozottan védet területre érve elfogynak az utak

A barlangon túl immár fokozottan védett területen járunk, utak hiányában a helyet jól ismerő vezetőink nyomában. A hótakaró kedvez az itt élő farkasok nyomainak megőrzéséhez, de ilyenekkel sajnos végül nem találkoztunk, pedig a túra előzetes bejárásán még láthatók voltak a ragadozók lépteinek helyei. Rövidesen ismét megállunk, hogy többet is megtudjunk a sok esetben ok nélkül félt nagyragadozók életéről. Ahogy kiderül, a kezdeti félelmek után mára az állattartók és vadászok nagy része is elfogadja a jelenlétüket, de a legfontosabb teendő még mindig a kutatás és a felvilágosítás, hiszen ezen a téren változatlanul sok a tennivaló.

Ebédidő a fennsíkon

A lassú hegymászás legfárasztóbb percei után végre megenyhül az emelkedő, és megérkezünk a Szilvási-kő oldalába. A hegység frissen felfedezett legmagasabb pontja 960 méterrel emelkedik a tengerszint fölé, de mindezt csak alig öt éve tudjuk biztosan: a zegzugos erdőkben a szögmérésen alapoló magasságmérés korlátai miatt évtizedekig a szomszédos Istállós-kőt tekintették a hegység tetejének, és csak a közelmúlt nagy pontosságú GPS-mérései tisztázták a pontos számokat. Az emelkedő végén a nemzeti park munkatársai terepjárókkal jöttek elénk némi klasszikus turistaelemózsiával, valamint készen arra, hogy elvigyék azokat, akik számára megterhelőnek tűnnek a hátralévő kilométerek.

Víznyelő töbrök között a Bükk tetején

A Bükk-fennssíkon végleg magunk mögött hagytuk az alacsonyabb régiók tavaszi nyomait: 40 centiméter járatlan hó és mínusz 11 fokos hőmérséklet mellett haladtunk dél felé, és nem kis meglepetésre számos kirándulóval találkoztunk. Hiába, „nincs rossz idő, csak rosszul öltözött turista”, ezt ma mindenki a saját bőrén is tapasztalhatta: a jó minőségű ruházat által „jóvá tett” időben különleges élményben lehetett része a csapatnak.

Az Őr-kő csúcsáról feltűnik az úti cél, a távoli völgyben fekvő Felsőtárkány

A taxisblokádtól a Bükk tetejéig

Baráz Csaba, a túra állandó vezetője

Ahogy a fennsíkon végre letaposott, járt utakra találtunk, végre adódott néhány perc a túra vezetőjével is beszélgetni. Baráz Csaba számára a legkevésbé sem ismeretlen a környék, hiszen földrajztanári hivatása, és érdeklődése is ide köti, jelenleg pedig a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Természetismereti és Oktatási Osztályának vezetőjeként dolgozik.

A Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola diákjai a kilencvenes években, a dédesi várhegyen (fotó: Baráz Csaba)

A túra története a jelenlegihez hasonló formájában egészen 1990. októberig nyúlik vissza. Az ekkor zajló taxisblokád meglepetésként érte az ország nagy részét, az akadozó közlekedés miatt sokan távoli városokban rekedtek. Így jártak a Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola tanulói is, akik viszont hamarosan ígéretes alternatív hétvégi program lehetőséget kaptak földrajztanáruktól. A hegységet átszelő túra a társaság egy jelentős része számára meghatározó élménnyé vált, és a következő években újra és újra megismétlődhetett.

2013-ban Erőss Zsolt tiszteletbeli túravezetőként vett részt az átkelésen (fotó: Baráz Csaba)

A túrát 2009 óta rendezik meg a jelenlegi formájában, a táj számos szakértőjének közreműködésével. A vezetőn kívül természetvédelmi őrök is kísérik a mezőnyt, a nemzetipark-igazgatóság munkatársai pedig az útvonal több pontján is frissítővel várnak. Az eseménynek alkalmanként fővédnöke is van, közülük talán a legemlékezetesebb hat éve, Erőss Zsolt volt, aki nem sokkal később, az év tavaszán indult következő nyolcezresének megmászására, ahonnan végül nem tért vissza. A szomorú esemény óta a túra évről évre rá, és munkásságára is emlékezik.

Előadás az Őr-kő tövében

Visszatérve a jelenkori erdőkbe, az Őr-kő tövében különös, magányos sziklánál állunk meg. A függőlegesen rétegzett kőzet ismerős lehet a Bél-kő környékéről. Ha azonban jobban megnézzük a környező sziklákat, hamar feltűnik, hogy az itteni rétegeket csak kb. 45 fokig hajlították meg a természet erői. Ezt a legalább tíztonnás kőtömböt tehát valakik idehozták és felállították; hogy miért, az ma sem tisztázott pontosan. Erről, és a bükkaljai kőkultúra más érdekességeiről, köztük természetesen a kaptárkövekről szólt az itteni előadás.

Egy órával sötétedés előtt még mindig távolinak tűnik Felsőtárkány - innen szerencsére már gyorsan visznek majd a lejtők

Gyors látogatás az Esztáz-kői-barlangban

A szürkületből egyenesen az éjszakába léptünk az Esztáz-kői-barlangban. A járat könnyen bejárható szakasza meglehetősen rövid, de látványos, tekintélyes függőleges kiterjedésű csarnokban végződik. Az alaposan áthűlt fényképezőgép a barlang langyos és nedves levegőjében menthetetlenül bepárásodott, így a fotózáshoz nem maradt más, mint a zsebben tartott, meleg telefonlencse.

A Hideg-kúti-völgyben továbbra is bő három kilométerre a falutól, már sötétben haladtunk el a Napsugár pihenőzház mellett. Ismét letaposott, olvadó hóra érve már jóval gyorsabban fogytak a kilométerek. Kár, hogy az emberek nagy része a fejlámpával teljes fényerővel világít közvetlenül maga elé, elvéve az esélyt, hogy a szemük alkalmazkodjon a sötéthez.

A cél a felsőtárkányi Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpontban

A huszadik kilométer végén, a felsőtárkányi horgásztó partján már a túra végpontja, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpontja áll. Húsz kilométer után kissé még furcsa visszatérni a civilizációba, de a Szilvásváradhoz hasonlóan csendes faluban szerencsére fokozatosan lehet visszazökkenni. A szervezők nagy adag bablevessel, teával és egri borokkal várták a beérkezőket.

Megérkezés után a résztvevők Erőss Zsoltra emlékeztek

Szöveg és fotók:
Gulyás Attila

Kapcsolódó cikkeink:

Zakatolás a Bükk országútján

Szilvásvárad: romantikus túratipp őszre

Kincseket találunk alig negyedórára Szilvásváradtól