Interjú, Fotó

„A hegyvidéki fajok igazi keménylegények” – Interjú Gothárd Ferenc-Alpár erdélyi fotóssal és filmessel

Medve, siketfajd, hiúz, törpekuvik, vízirigó. Csak néhány faj Gothárd Ferenc-Alpár gyönyörű természetfotóinak és kisfilmjeinek szereplői közül. Az erdélyi vadon képes krónikásától megtudjuk, mi köze egy halőrnek a hegyekhez, milyen érzés találkozni egy hiúzzal, és kell-e tartanunk a medvéktől.

Fotó:
Gothárd Ferenc-Alpár
2021. május 25.

Medve, siketfajd, hiúz, törpekuvik, vízirigó. Csak néhány faj Gothárd Ferenc-Alpár gyönyörű természetfotóinak és kisfilmjeinek szereplői közül. Az erdélyi vadon képes krónikásától megtudjuk, mi köze egy halőrnek a hegyekhez, milyen érzés találkozni egy hiúzzal, és kell-e tartanunk a medvéktől.

Gothárd Ferenc-Alpár fotói és kisfilmjei valami megmagyarázhatatlan nyugalmat sugároznak, pedig sokszor olyan fajokat kap lencsevégre, hogy közben a felvevőgép túloldalán biztosan ezerrel kalapál a fotós szíve. Ferenc Székelyudvarhelyen született és nőtt fel, és a mai napig ott él. Felvételein a környékbeli hegyek és erdők lakóinak életébe leshetünk bele, oly módon, amely úgy tűnik, nemcsak az olyan egyszerű műkedvelőket nyűgözött le, mint én, hanem a szakmai zsűrit is. Ugyanis 2019-ben a gödöllői Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztiválon a Természetfilm-rövidfilm kategóriában 3. helyezést ért el Élet az erdélyi vadonban című kisfilmjével, amelyet az interjú végén most ti is megnézhettek. Ferenc a Nagy-Küküllő Vadász és Sporthorgász Egyesületnél dolgozik halőrként, merthogy semmit sem bíz a véletlenre, a természetfotózás mellett ugyanis a másik hobbija a horgászat és a halak, így olyan munkát keresett, amelyben szintén örömét leli.

Turista Magazin: Egy halőr általában folyókhoz, tavakhoz, vízhez közel dolgozik, a fotóid és videóid viszont zömmel a hegyekben, erdei környezetben, ottani állatokról készülnek. Honnan a terepismereted ezeken a vidékeken, esetleg a munkád kapcsán is kell járnod a hegyeket?

Gothárd Ferenc-Alpár: Igen, vízhez köt a munkám, de mivel a hegyekben vannak hegyi patakok (pisztrángos patakok), amelyekkel szintén dolgozom, így a hegyekben is sokat mozgok. A hegyvidékre gyerekkorom óta járok. Édesapám hegyimentőként dolgozott, és én szinte minden hétvégén a hegyekben voltam, de volt olyan is, hogy a nyári szünetet is teljes egészében a Hargitán töltöttem. A fenyvesek már gyerekkoromban elvarázsoltak, és több ritka faj is él itt, például törpekuvik, gatyáskuvik, háromujjú hőcsik, siketfajd, császármadár vagy a hiúz, amelyek miatt szintén visszajárok.

TM: Miért kezdtél el fotózni?

G.F.A.: Mivel egész gyerekkoromat az erdőn, mezőn, vízpartokon töltöttem, az volt a játszóterem. Minden fészket, odút ismertem, sok mindent láttam. Szerettem volna megmutatni ezeket a pillanatokat, és nem csak elmesélni. Először tizenéves koromban fogtam fényképezőgépet a kezembe, de azzal a géppel nem sok mindent lehetett kezdeni. Amikor már volt saját keresetem, vettem egy digitális (Fuji S5600) gépet, és nekivágtam a természetfotózásnak, vadfotózásnak, és igyekeztem tanulni. Aztán egy ideig abbahagytam, mert nem tudtam tartani a lépést anyagilag a technikai fejlődéssel. Majd lett egy DSLR gépem, amelyhez először még csak egy kit objektívem volt, így horgász témájú képeket kezdtem készíteni. 2017-ben sikerült vennem egy olcsóbb 70-300mm-es objektívet, és belevágtam a komolyabb vadfotózásba.

TM: És hogy jött a képbe a videózás?

G.F.A.: Hamar rájöttem, hogy ezzel az objektívvel nem fogom megváltani a világot, már ami a fotózást illeti, viszont a videókon nem érződtek annyira a lencse hiányosságai, ezért elkezdtem a videózással is próbálkozni. Aztán egy év múlva hozzájutottam egy komolyabb 150-600mm objektívhez, ettől kezdve már sikerült jobb fotókat is készítenem, és a videózás terén is sokat fejlődtem.

A fotók és videók segítségével szeretném megmutatni a környéken élőknek, hogy mi minden él a közelükben, amiről nem is tudnak. Azoknak, akik meg távolabb élnek, azt, hogy miért érdemes idelátogatni, milyen állatokat láthatnak azok, akik csendben, és figyelmesen közelednek a természethez.

TM: A LUTRA-films nevet adtad magadnak. Viszont ha jól láttam, vidrákról még nem készítettél videót. Miért ezt választottad?

G.F.A.: Nem akartam a saját nevemmel semmilyen „nature photographer”-t vagy hasonlót, ezért kerestem egy nevet. Mivel egyformán szeretem a vízi és szárazföldi élőlényeket, és a vidra mindkét élőhelyhez köthető, így Fekete István nyomán a befutó a Lutra lett. (Az európai vidra latin neve Lutra lutra. – A szerk.) Amúgy meg szeretem is őket, igazán szórakoztató állatok. Még nem örökítettem meg egyet sem, mert eddig vagy nem volt gép nálam, amikor találkoztunk, vagy már fények nem voltak. De egyszer eljön majd ez a pillanat is.

TM: A videóid mind narráció nélküliek, amolyan hangulatvideók. Ez szándékos?

G.F.A.: Igen, elsősorban azért, mert nincs meg a felszerelés ahhoz, hogy narrálni tudjak.

TM: De szeretnél majd ilyeneket is?

G.F.A.: Igen, vannak terveim, és már nagyjából összeállt egy hosszabb 40-45 perces videó, amit mindenképpen narrációval szeretnék majd. Főként anyagi okok miatt nincsenek meg a megfelelő körülmények ahhoz, hogy rögzíteni tudjam a hangot, de idővel biztosan találok erre is megoldást.

TM: Egyre elterjedtebbek azok a videók, amelyekben természetfotósok mutatják be, hogyan is dolgoznak. Te is készítettél már ilyeneket, a törpekuvikosat nagyon szerettem, és a hiúzos is rendkívül izgalmas lett. Utóbbiban azt mondtad, több évet készültél ezekre a fotókra, és úgy tűnt, nagy vágyad volt, hogy megörökítsd. Tényleg ennyire nehéz hiúzt fotózni?

G.F.A.: Valóban elég nehéz lencsevégre kapni, és elsősorban azért, mert ritka. Másodsorban igen nagy a territóriuma, ahol nem igazán tűri meg más fajtársát, így enyhe túlzással azt is lehet mondani, hogy egy példányra kell „vadászni” egy terjedelmes területen. Valamint az sem elhanyagolható, hogy nagyon óvatos. Tényleg nagy vágyam volt, ugyanis több mint 10 évvel ezelőtt a véletlennek köszönhetően futottam össze egy példánnyal, és teljesen lenyűgözött. Három év kellett ahhoz, hogy hiúzt tudjak fényképezni. Ebből két év azzal telt, hogy jobban megismerjem a szokásait, közel tudjak kerülni hozzá. Az utóbbi egy év meg azzal, hogy végre ne kerüljük el egymást, ugyanis előfordult párszor, hogy feladtam a leshelyemet, elmentem, és nemsokára arra sétált a hiúz. De végre idén, kora tavasszal sikerült két példányt is megörökítenem.

A hiúzos fotók készítésének videóját ide kattintva nézhetitek meg, az alábbi videón pedig az, amikor Ferenc törpekuvikok után eredt az erdélyi vadonban, és még farkasok nyomára is bukkant:

TM: Ezekből a videókból az is kiderül, hogy nagyon jó nyomolvasó lehetsz. Ezt tanultad valahonnan, valakitől, vagy a sok évnyi terepi munka tapasztalata ez?

G.F.A.: A kezdő lépéseket édesapámtól tanultam, majd a mesekönyveket elég hamar vadász témájú könyvekre cseréltem, amelyekből szintén sokat okosodtam. A lőszerekről írt részeket átugrottam, de a nyomokról írt fejezeteket többször is átnyálaztam. (nevet) Ezt követte a terepen eltöltött idő, ami a mai napig nem ért véget, ugyanis mindig tanulok valamit.

TM: Nem tudok elmenni a medvék mellett, hisz ott felétek sokan vannak, és természetesen őket is fotóztad, videóztad már. Te hogy látod őket? Kell tartani, félni tőlük?

G.F.A.: Mindenképpen kell vigyázni velük, mert ha konfliktusra kerül a sor, nem lehet versenyre kelni a fizikai erőnlétükkel. A legtöbb esetben amint megérzik az ember jelenlétét, elszaladnak, mint bármely más állat. A probléma leggyakrabban akkor van, ha bocsos anyamedve közelébe kerülünk, vagy a párzási időszakban, amikor a hímek is ingerültebbek, mint általában. Az sem a legjobb ötlet, ha egy tetemtől próbáljuk elkergetni, amiből épp lakmározik vagy amit őriz. Újabban a lakott települések környékén is bóklásznak, és ezek a példányok már némelyest megszokták az embert, nem félnek annyira tőle, ezért okozhatnak gondot. Mindent összegezve, nem vadászik az emberre, normális esetben elszalad előle, de azért jobb tartani a kellő távolságot, hogy megelőzzük a bajt.

TM: Mennyi időt töltesz kint terepen fotózással, videózással?

G.F.A.: Vannak időszakok, amikor egymást követő napokon reggel vagy estefele több órát is kint vagyok, ilyen például a szarvasbőgés, de ritkán az is előfordul, hogy 2-3 napot egyfolytában, például amikor a siketfajdok dürgése van. És vannak olyan időszakok, amikor egyáltalán nincs időm, akár heteken keresztül. Igazából sosem számoltam, hogy mennyit vagyok kint. Igyekszem a lehető legtöbbet a természetben lenni, amikor csak az időm engedi.

TM: Úgy tudom, van családod. Számomra ez mindig kérdés, hogyan lehet összeegyeztetni a munkát, a családot és ezt a nagyon időigényes hobbit. Neked ezt hogyan sikerül?

G.F.A.: A munkámból adódóan eleve terepen vagyok a legtöbbet, ilyenkor is elég gyakran velem van a gép, és ha közben valamivel találkozom, akkor kihasználom az alkalmat. Vagy hazafele menet szakítok rá pár órát. Egyébként próbálom úgy csinálni, hogy mindenre jusson idő, ez néha sikerül is. (nevet) Szerencsére a feleségem elég megértő. (nevet)

TM: A siketfajdok különleges udvarlásáról, a dürgésről egy egész hosszú kisfilmet készítettél. Ez a fácánféle Magyarországon a Soproni- és Kőszegi-hegységben, valamint az Őrség vidékén élt kis példányszámban, de mára már eltűnt. Ellenben „sima” fácánunk sok van. Felétek mennyire gyakori a siketfajd? Védelemre szorul? És miért szántál ekkora figyelmet ennek a madárnak?

G.F.A.: A hegyvidéken lehet találkozni velük, ha szerencsés az ember. Amúgy igen figyelmes madár, és hamar elrepül, ha észreveszi az embert. Az állománya stabil azokon a részeken, ahol én járok utánuk, azonban nem mondható el róla, hogy gyarapodott volna az állományuk, annak ellenére, hogy már évek óta tilos a vadászata. Ha ezt figyelembe vesszük, akkor mindenképpen védelemre szorul. Amúgy itt is több a fácán, mint a fajd. (nevet) Azért készítettem egy ilyen hosszú filmet róluk, mert szeretem őket. Szépek, és tiszteletre méltó, hogy a legkeményebb téli időszakban is képesek túlélni a hegyekben. Talán ezért is szeretem a hegyvidéki fajokat, mert igazi „keménylegények”.

Íme, egy kis ízelítő a siketfajdok dürgéséről szóló kisfilmből, a teljes verziót pedig ide kattintva nézhetitek meg.

TM: Mit jelent számodra kint lenni a természetben?

G.F.A.: Ott érzem igazán jól magam. Sosem szerettem a bezártságot, a tömeget. A friss levegőn, a természetben megkapok szinte mindent, amire szükségem van: egészséges környezetet, megnyugvást, kihívást, és amikor sikerül egy-egy jobb pillanatot elkapnom, vagy valami ritkaságot megörökítenem, akkor sikerélményt is.

TM: Mi az, amit még nagyon szeretnél megörökíteni?

G.F.A.: Amiket eddig fotóztam, vagy videóztam, azokat újra és újra. Természetesen van azért pár olyan faj, amit még szívesen megörökítenék, például a farkasokról is szeretnék rendes felvételeket, mert eddig csak emlékfotók születtek. De a gatyáskuvik, vagy a hajnalmadár is a listán van, és a zergéket is tervezem meglátogatni már egy ideje. Azonban ez a lista szinte végtelen, mert mindig akad valami, ami felkelti a figyelmemet.

TM: Mik a következő filmes terveid?

G.F.A.: A siketfajdokról szeretnék majd egy rövidebb 5-6 perces videót is készíteni, kevés légi felvétellel, sáfrányokkal, és a leglátványosabb kakasos videókkal, amivel neveznék is majd egy pályázatra. A vízirigókról is gyűjtöm az anyagokat, egy, a fajt és élőhelyét bemutató rövid videóhoz, de ugyanúgy a törpekuvikról és az uráli bagolyról is szeretnék hasonlót. Valamint a korábban említett terjedelmesebb, narrálással ellátott film végére is jó lenne pontot tenni, amely a Hargita-környéki fajokat mutatná be. És természetesen a fotózás körülményeit bemutató videókból is igyekszem újabbakat közzétenni.

Gothárd Ferenc-Alpár további kisfilmjeit videócsatornáján, ide kattintva nézhetitek meg.

Ha pedig a fotóit is szeretnétek látni, akkor kövesétek őt Facebook-oldalán, ide kattintva.

Most pedig nézzétek meg az erdélyi vadont bemutató díjnyertes filmjét! Jó szórakozást!

Cikkajánló