Tudástár

​A kékestetői csúcskő titka

Valószínűleg ez a legtöbbet fotózott és az egyik legismertebb kő Magyarországon, a története mégis homályba vész.

Szöveg:
2021. október 1.

Valószínűleg ez a legtöbbet fotózott és az egyik legismertebb kő Magyarországon, a története mégis homályba vész.

Az ország legmagasabb pontján található piros, fehér, zöld színekben pompázó kő melletti pózolás hosszú évtizedek óta nemzeti sportnak számít nálunk, ami tökéletesen érthető, hiszen ennél jobban nem lehet dokumentálni a sikeres „csúcstámadást”. Mi sem tettük másképp, amikor legutóbb a Kékesen jártunk a családdal, kivártuk a sorunkat, majd a gyerekek felmásztak az amúgy frissen mázoltnak tűnő kőre.

A képek elkészítésen után megkérdezték, hogy miért ez a kő jelöli a legmagasabb pontot, hogy került ide, tényleg meteorit-e, esetleg arany van a festék alatt, vagy egy gigászi drágakővel van dolgunk. A hirtelen meglódult gyerekfantáziálást szerettem volna rideg tényekkel lehűteni, ezért gyorsan a talapzatra csavarozott táblát kezdtem böngészni, de nem lettem okosabb Szabó Gyula, volt gyöngyösi polgármester által szignózott szép gondolatoktól, mely szerint:

Kékestető csatlakozik ahhoz a több száz jelentős, és szép gondolatébresztő helyhez, amelyet az egész világon a béke és a népek barátságának szentelnek.
Kékestető: Magyarország legmagasabb pontja
Béke: a legnagyobb emberi teljesítmény
Az ember igazi célja a béke. A béke táplálja őt. Külső és belső életét.

A tábla jobb felső sarkában látható logónak köszönhetően nem kellett sokat gugliznom, hogy kiderüljön: az 1997-ben elhelyezett felirat egy „békefutásnak” állít emléket, egészen pontosan a Sri Chinmoy által életre hívott nemzetközi kezdeményezésnek. Ez idáig oké, de a kő már 1997 előtt is ott volt a Kékesen, még én is ücsörögtem rajta a kilencvenes évek elején az osztálytársaimmal.

Sajnos nem tudtam meggyőző válaszokkal leszerelni a srácokat, ezért inkább a tévétorony felé tereltem őket, hátha leszakadnak a témáról. Ez szerencsére be is jött, köszönhetően a közelben lévő néhány bódéból álló zsibvásárnak, ahol egyből fából készült fokosokat, kardokat és egyéb egészségre potenciálisan nagyon ártalmas dolgokat szerettek volna maguknak megvetetni.

Kardokat ugyan nem vettünk, de a gyerekek elérték, hogy felpiszkálják a kíváncsiságomat. Legnagyobb meglepetésemre semmit sem találtam a csúcskő történetéről, pedig alaposan feltúrtam az internet idevágó bugyrait. Végül analóg megoldáshoz fordultam és megkérdeztem a Turista Magazint is kiadó Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) tiszteletbeli elnökét, az idén 96 éves Thuróczy Lajost. Ő egy két lábon járó lexikon, és ha valamit nem tud a hazai természetjárásról, az gyakorlatilag nem is létezik.

Sajnos Lajos bácsi sem emlékezett, hogy pontosan kik és mikor rakták oda azt a bizonyos követ, ezért az MTSZ szakmai csapatához fordultam, ahol szintén meglehetősen járatosak az ilyesmi témákban, de ők sem tudtak felvilágosítást adni. Egyre titokzatosabb lett a dolog, pláne, hogy a szakmai csapat igazgatója, Stramszky Juci kolléganőm még hozzátette: „egyszer mi is nekifutottunk, hogy kiderítsük, ki tette oda, és kié hivatalosan a csúcskő, mert egy kéktúrás bélyegződobozt szerettünk volna mellé tenni, de nem jártunk sikerrel, az a kő hivatalosan nem is létezik.”

Elkeseredésemben ismét a neten kezdtem keresgélni, mert rájöttem, hogy a Fortepanon még nem csekkoltam a követ, és legnagyobb örömömre három képen is felbukkant a „kékestető” kulcsszóra. Az egyiken 1960-ban látható, amint két fiatalember ácsorog mellette, és jól kivehető a mögötte lévő síház. A második szintén 1960-as, és ugyancsak két fiatalember pózol rajta. A harmadik kép már 1962-ben készült ugyanott és egy vidám társaság látható, ami viszont mindhárom képen közös, hogy nem a mostani talapzaton van a csúcskő, hanem egy sokkal kezdetlegesebbnek tűnő megoldáson.

Itt egy picit elakadtam, ezért megkerestem a területileg illetékes Egererdő Zrt-t, azon belül is a Mátrafüredi Erdészet erdészetvezetőjét, Dudás Bélát, hátha tud valamit a dologról. Érdemi információt ő sem adott a kőről, egy tuti tippet viszont igen: kérdezzem meg Dala Lászlót, „aki több évtizedet dolgozott a mátrai turizmus ügyében”. Az említett úr munkásságát megtaláltam a neten, és ezen felbuzdulva hívtam fel, azzal az elhatározással, ha ő sem tudja, feladom a kutatást. Szerencsém volt. És nem csak azért, mert az első hívásommal elértem Dala urat, hanem azért is, mert egyből tudta a kő történetét, amit készségesen meg is osztott velem.

„Azt a követ még az 1956-os események után néhány évvel állította egy kezdetleges talapzatra és festette nemzeti színűre Géczi István – a később alapított - Kékesi Sas Síklub egyik edzője és néhány társa.”

Miután megköszöntem az információt, ismét nyomozni kezdtem, és azt sikerült kiderítenem Géczi Istvánról, hogy az 1967-ben alakult Kékesi Sas Sísport Klub egyik alapító tagja és edzője volt, méghozzá nem is akármilyen, mert országos bajnokokat sikerült kinevelniük.

A történet tehát a következőképpen áll össze a múlt homályából: a hegytetőn heverő andezit kövekből készítettek egy kis kupacot, majd ennek a tetejére került a ma is ismert csúcskő. Az egyébként továbbra sem tiszta, hogy a mostani talapzat mikor készült, ezért ha erről valakinek van infója, kérem írja meg! Annak viszont sikerült utánajárnom, hogy mitől tűnt frissen mázoltnak: idén júniusban kenték le utoljára.

A „titokzatos jótevőt” Terjék Ferencnek hívják, és azon túl, hogy minden évben lefesti a követ, a Kékes Kutató-Mentő Alapítvány mentésvezetőjeként tevékenykedik. Miután elértem telefonon, ő is megerősítette a csúcskő Géczi István-féle „eredettörténetét”, majd elárulta, hogy puszta jó szándékból, saját költségén újítja meg a festést évek óta, idén júniusban kerített rá sort. Ez egyébként nem is olyan hiábavaló fáradozás, hiszen a „gazdátlan kő” festésének állapota gyorsan romlik a nagy igénybevételtől, aki a kékesen jár, az jó eséllyel, ráül, vagy megfogja.

Ennél jobb happy endet nem is lehetett volna összehozni, kiderült a csúcskő története, és arra is fény derült, hogy egy lelkes önkéntes gondoskodik róla.


Cikkajánló