Túraajánlat

A Megyer-hegy pompás „tengerszeme” és sziklavilága

Hegyalja kihagyhatatlan gyöngyszeme tengerszemes panorámával, lenyűgöző sziklatájjal és kirándulásra csábító, változatos pagonyerdővel gyönyörködteti a természetjárókat, főleg most, a varázslatos őszi színpompa idején.

Szöveg és fotó:
2021. október 26.

Hegyalja kihagyhatatlan gyöngyszeme tengerszemes panorámával, lenyűgöző sziklatájjal és kirándulásra csábító, változatos pagonyerdővel gyönyörködteti a természetjárókat, főleg most, a varázslatos őszi színpompa idején.

Az ország északkeletei szegletében, Sárospatak határában nem akármilyen természeti kincs tárul elénk, melynek unikális látványát zempléni kiruccanásunk során – a novemberi nyomtatott Turista Magazint készítve – mi sem hagyhattuk ki. 2011-ben egy internetes szavazáson az ország legszebb természeti csodájának választott, és azóta kellően elhíresült Megyer-hegyi tengerszem voltaképpen egy felhagyott malomkőbánya, aminek pompás falai között felgyülemlett a csapadékvíz. Az így létrejött tó legmélyebb pontján 6,5 méter mély, a köré tornyosuló hatalmas sziklákkal pedig megunhatatlan látványt nyújt.

Tanösvényen sétálhatjuk körbe az évszázadok alatt létrejött tájsebet, ahol infótáblák regélnek az egykori bánya létrejöttéről, illetve az itt dolgozó munkások mindennapjairól. A pompás falakkal körbezárt víztükör minden irányból lenyűgöző képet mutat, de a legfantasztikusabb látkép talán az ösvény legmagasabb kilátópontjáról a tárul elénk. Ez egyben a legnépszerűbb szelfipont is, ahol könnyen messzi, egzotikus tájakra emlékeztető hátteret varázsolhatunk magunknak.

A 300 méter magas Megyer-hegy a földtörténeti harmadkor középső miocén vulkanikus riolittufa kúpja, tömegét döntően horzsaköves-kovás riolittufa és hidrokvarcit építi fel. A kovasavval átitatott kőzetet megszilárdulás után igen nagy keménység jellemzi, amelyet kristályos zárványai és üregei kiválóan alkalmassá tettek a malomkőgyártásra. Az emberek itt bányászták ki a gabonaőrlők és az érczúzók malomköveit egészen a 15. századtól. A bányászmunkások kisebb szállásfülkéket vájtak maguknak a bánya falába, melyek ma is láthatók. A malomkövek fejtését és kidolgozását több évszázadon át szinte ugyanolyan technikával, szerszámokkal és kézi munkával végezték.

A 19. század végén bekövetkezett termeléscsökkenés, majd az 1907-es bányabezárás előtt évente 300-400 malomkövet állítottak elő. A bányában felgyülemlett fenékvíz eltávolítására – a költséges vízkiemelést kiváltandó – az Óbánya délnyugati szegletében 1844-ben vízelvezető vágatot nyitottak, amit évről évre tovább mélyítettek. A mederben felgyülemlett jelenlegi víztömeg 4000 m³.

A tavat és környékét 1997-ben természetvédelmi területté nyilvánították, melynek teljes neve: Megyer-hegyi Tengerszem Természetvédelmi Terület. Célja a csapadékvíz felgyülemlésével kialakult tengerszem sajátos botanikai, zoológiai és földtani értékeinek megőrzése.

Az elmúlt évek egyik legnépszerűbb turistacélpontjává vált „tengerszem” a bátrabbaknak nem csupán látványt, hanem izgalmas kalandot is tartogat. Függőleges sziklafalain az ország negyedik via ferrata pályáját, valamint hagyományos mászófalat alakították ki, ami összesen 650 méter hosszú, több nehézségi fokozatú útvonalat foglal magába.

Körpanorámás kitekintés
Miután kigyönyörködtük magunkat a színkavalkádban úszó sziklatájban, pár méteres emelkedéssel felkapaszkodtunk a közeli kilátóba, amit rengeteg kőbaba vesz körül. Ez a néhány éve elterjedt divatőrület itt teljesen csúcsra lett járatva: alig van a kilátó környezetében szabad terület, ahol még ne raktak volna egymásra kisebb-nagyobb köveket. Hogy miért ne építsünk ilyen kőtornyokat a természetben, arról egy korábbi cikkünkben már írtunk.

A 18 méter magas messzelátó egy igazi monstrum. A falécekkel burkolt, de lényegében fémszerkezetű, tágas kilátó tetejéről 360 fokos panoráma nyílik a minket körbe vevő hatalmas erdőtájra és a Zemplén pompás hegyvonulataira. Tekintetünket leginkább a keleti irányban húzódó Sátoros-hegyek meredek kúpjai vonzzák, de észak felé fordulva is nevezetes hegycsúcsokat pillanthatunk meg. Rálátunk innen továbbá a Bodrogközre, az Alföld végtelennek ható síkjára, és a Keleti-Kárpátok vonulatára is.

A Király-hegyet se hagyjuk ki!
A parkolótól ezidáig alig gyalogoltunk egy kilométert, de már így is egy egész túrára való élményt éltünk át. Ezzel még viszont közel sem ért véget a kirándulásunk, hiszen telhetetlen felfedezőként nem akartuk kihagyni a környéket behálózó tanösvények többi érdekes helyszínét sem. A piros T jelzést követve a Malomkő tanösvény fő attrakciója felé vettük az irányt, ahol egy újabb sziklafalas bányaudvar várt bennünket. Kényelmes, pagonyerdőben vezető szekérúton értük el a 312 méter magas Király-hegy kőgörgeteges oldalát, illetve vadregényes sziklakatlanját, majd egycsapásra egy kalandtúrába csöppentünk.

A Király-hegy zegzugos és sűrűn benőtt bányaudvarában nehezen követhető az ösvény, de ettől csak még izgalmasabb a látványos környezet felfedezése!

A 19. században elterjedt gőzmalmok már a Megyer-hegyinél kopásállóbb, úgynevezett francia malomkövet igényeltek. Az 1850-es években ezért geológusok kutatták a környéket, és rátaláltak a Király-hegy és a Bot-kő új, nagy kovatartalmú, és ebből adódóan megfelelő keménységű kőzetére. A tökéletes minőségű kovatartalmú kőzet (kovafaj) Európa-szerte híressé tette a sárospataki kovamalomgyárat, illetve bányáit. A kőfejtés során a meghagyott gyenge minőségű tufát és a túl kemény hidrokvarcitot a bányaudvarban halmozták fel, ezért olyan zegzugos a terep. Télen, nagy hidegben helyenként kigőzölgések észlelhetők, melyet a mély törésvonalakon feláramló meleg víz okoz. A jelenség a téli, hóval fedett tájban a leglátványosabb.

Bár a térkép szerint a Király-hegy panorámás tetejére felvezet a tanösvény, jelzéseket mi csupán a hegyoldalba vájt bányaudvarban láttunk. Ez persze nem akadályozott meg minket abban, hogy felhágjunk a hegytetőre, amire egyébként több ösvény is felvezet. Először nyugati irányba, Hercegkút és Makkoshotyka felé tekinthettünk ki a bányászat által létrejött, óriási sziklafal tetejéről, amiért már önmagában megéri ide felmászni, de az igazi csúcsélmény még hátra volt.

A csúcs lakója
A tölgyerdős sziklapárkánytól néhány lépésnyire fel is értünk a mindössze 321 méter magas sziklacsúcsra, ahol az előttünk kinyíló térben nem várt látvány fogadott minket. Az innen nyíló panoráma a Bodrogközre, a Tokaji-hegyre és a Zemplén környező csúcsaira nyílik, mi mégsem ezzel a megkapó látvánnyal voltunk elfoglalva, hanem a csúcs sziklás oldalában meglepetésszerűen ott termő fehér jószággal.

Mit keres itt egy a kecske? – kérdeztük egymástól, miközben derülten bámultuk az állatot, aki szemmel láthatólag megilletődött az otthonában zargató idegenektől. Eleinte csak bizonytalanul méregetett minket a meredek sziklapárkány biztonságából, majd szépen lassan úrrá lett rajta a kíváncsiság és fokozatosan felmászott hozzánk a csúcsra. Nem sokkal később már a simogatást is engedte az elcsatangolt jószág, aki szemmel láthatóan kiválóan érezte itt magát, és aki ki tudja, mióta él idefent magányosan. A kecskebogyók mennyiségéből úgy véltük, már egy jó ideje szökésben lehetett.

A Király-hegyi élményeket követően újból kényelmes szekérúton gyalogoltunk vissza a kiindulópontunkat jelentő Ciróka pihenőparkhoz, miután az erdőből kiérve a környék hatalmas szőlőföldjei mellett haladtunk el. A kör, amit megtettünk, alig volt 5 kilométer, így nem fáradtunk el, ellenben a látottak egy roppant tartalmas kirándulás élményét adták.


Cikkajánló