Egerszalók mellett is medve kóborolt

A jól felismerhető lábnyomok alapján a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szerint egy kisebb termetű egyed járt a település határában.

Szerző:
TM
Fotó:
Adobe Stock (kiemelt kép - illusztráció)
2020. szeptember 16.

A jól felismerhető lábnyomok alapján a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szerint egy kisebb termetű egyed járt a település határában.

Ezt a nyomok mérete és lépéstávolsága alapján valószínűsítik. „A medve az akácosban húzódó földúton elcammogott a település határáig, átvágott egy méhészet mellett, de a méhkaptárakat nem bántotta, nem foglalkozott velük” – számol be róla a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a weboldalán. Az elmúlt hetekben több bejelentés is érkezett, hogy medvét láttak vagy annak nyomait vélték felfedezni Andornaktálya, Maklár, Egerbakta, Verpelét, Egerszólát és Egerszalók környékén, ám ezekben az esetekben a természetvédelmi őrszolgálat nem tudta teljes bizonyossággal megerősíteni a barna medve jelenlétét.

A nemzetipark-igazgatóság egyeztetett a település polgármesterével és a polgárőrséggel. Szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy a lakosság a következő hetekben a külterületen mindenképpen pórázon sétáltasson kutyát, de – ahogy fogalmaznak – „az lenne a legjobb, ha ezek a tevékenységek a település határain belül maradnának”. Ha ugyanis a kutya szaglászva felfedezi a medvét és megijed, visszarohan a gazdájához – a medvével együtt.

Fontosnak tartják még megemlíteni, hogy a barna medve nem szaporodik hazánkban, csak Szlovákia felől jönnek át kóborló példányok és általában pár nap után visszatérnek a Tátrába. Nógrád megyében is több medveészlelés fordult elő az utóbbi időben, erről itt írtunk. A Turista Magazin szeptemberi számában Bakó Botonddal, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság zoológiai szakreferensével készítettünk interjút, akivel többek között arról beszélgettünk, mi lehet annak az oka, hogy idén megszaporodtak a kóborló medvék az északi országrészben.

Hogy mit kell tenni, hogyan kell viselkedni, ha medvével találkozunk, azzal kapcsolatban érdemes elolvasni a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tanácsait, amelyeket ide kattintva lehet megtalálni.

Ha medvét vagy rá utaló nyomot észlelsz a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén, hívd a +36 30 861-3808 ügyeleti számot hívja.

Forrás: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság

Cikkajánló