Egy évnyi kedvcsináló élmény

Sokan nem tudják, mi az a teljesítménytúrázás, és a fogalom hallatán egyfajta versenyre, egy kihívásokkal teli hosszú és erőt próbáló túratávra gondolnak egy nehéz terepen. Ezzel sokáig én is így voltam, de aki járt már ilyen rendezvényen, az tudja, hogy közel sem ennyire spártai műfajról van szó. 

Szerző:
Lánczi Péter
Fotó:
Lánczi Péter
2017. december 7.

Sokan nem tudják, mi az a teljesítménytúrázás, és a fogalom hallatán egyfajta versenyre, egy kihívásokkal teli hosszú és erőt próbáló túratávra gondolnak egy nehéz terepen. Ezzel sokáig én is így voltam, de aki járt már ilyen rendezvényen, az tudja, hogy közel sem ennyire spártai műfajról van szó. 

Sőt! Voltaképpen csak rólunk szól a dolog, és arról, mit akarunk belőle kihozni. Magam is csak pár éve fedeztem fel a természetjárásnak ezt a formáját, amiről korábban nem is hittem volna, hogy ennyi minden újat tartogat számomra. Gondoltam, adott távot adott időre teljesíteni egy meghatározott útvonalon, az csak sport lehet, és semmi képpen sem könnyed és felszabadult időtöltés. Azóta jó pár ilyen túrán részt vettem, és mint a legtöbb teljesítménytúrázó, már én sem tudok leállni. Hogy miért? A 2017-es túraélményeim közül válogatva szeretném nektek megmutatni, mi minden fér bele ebbe a változatos gyaloglós műfajba, ami nem csak a kihívásról tud szólni, annál sokkal többről is.

 

Hangyás-bérc

 

Az idei évet a Buék 20 és a Börzsöny kapuja túrákkal, valamint a Szekszárdi-dombság felfedezésével kezdtem meg, de a téli szezon legemlékezetesebb túrája mégsem a -20 fokos hideggel vagy a havas erőpróbájával vívta ki nálam az első helyet. A kötöttségek nélküli Fel a Csóványosra túrán olyan ragyogó pompával ajándékozott meg minket a természet, amit télen csak ritkán, és akkor is csak a felhők fölé felkapaszkodók tapasztalhatnak meg. A Börzsöny legmagasabb pontján azúrkék ég alatt tejfehér tenger közepén álltunk a csóványosi „világítótoronyban”, melyről a közeli hegyek csak kis szigeteknek tűntek a magával ragadó és sugárzó végtelenben. A kilátáson túl maga az út is annyi élményt és gyönyörűséget tartalmazott, hogy kedvesemmel egy örök és szinte álomnak ható emléket szereztünk.

 

Fehér pompa a Börzsönyben


A havas túrák februárban is folytatódtak a Kitaibel Pál-emléktúrával, mely az otthonnak számító Budai-hegyeken vezetett, illetve a Téli Margitával, ami nem mellesleg kiváló gyakorlótúra a kezdő maratoni távosoknak. Ebben a hónapban a legemlékezetesebb utam hazánk legkisebb hegységének, és egyben egyik legizgalmasabb földtörténeti vidékére vitt, amire pökhendiségem addig csöppnyi mérete miatt ügyet sem vetett. Kétségtelenül a Kőről-kőre túrasorozatnak köszönhetem, hogy a Velencei-hegység bámulatos kőképződményi nem maradtak előttem felfedezetlenül. Ha nincs ez a szervezés, magamtól lehet, el sem jövök erre a kicsi, de páratlan vidékre, melyet azóta teljesen más színben látok.

 

 

Mintha csak óriások rakták volna egymásra a Pandúr-köveket

 

A Kocka


Tavasszal is folytatódtak a felfedezések, az élmények és a kihívások gyűjtögetése, melyek hétről-hétre egymást érték. Egy túratársam noszogatására ismertem meg a Göcsejt, és egy régi vágyamat beteljesítve jutottam el a Karancs-Medves izgalmas vidékére, illetve a Magyarország legnyugatibb részére, a Vendvidék dimbes-dombos tájaira. Leghosszabb és a legextrémebb időjárásban vezető túrám is erre az évszakra esett, mint ahogy a számtalan élményt adó cserháti Andezit 30 túra is. Ez az időszak új túrahelyszínekben és kilométerekben egyaránt gazdag volt.

 

A Szanda-hegy és a Várhegy Ordaspuszta irányából


A tarka tavaszi pompában tett cserháti geotúránk annyi látványosságot tartogatott, hogy az két túrára is elég lett volna. Az orgonasípokra emlékeztető andezitoszlopok és a kőömlések látványa mellett két olyan helyre is ellátogattunk, melyek a kedvenceim közé tartoznak. Korábbi útjaim során a Szandavár panorámája és a becskei sztúpa életre szóló élményekkel gazdagítottak, ezért visszatérni ezekre a helyszínekre mindig örömteli. Főleg úgy, hogy ezúttal Katával is megoszthattam ezeknek a helyeknek a szépségét és varázsát.

 

 

Kilátás a Szandavár romjairól a Mátra irányába

 

Ezek az andezitoszlopok világviszonylatban is kuriózumnak számítanak


Nincs is annál kényelmesebb, mint amikor egy ismeretlen tájat szervezett túra keretében fedezhetünk fel. Az április végi Karancs-Medves teljesítménytúra számomra egy ilyen esemény volt, amely a testmozgás mellett egy fantasztikus, természeti és történelmi látnivalókban egyaránt gazdag vidéket tárt fel előttem. Ekkor lett kedvencem a Salgó valamint Somoskő vára, és gyakorlatilag az egész környék, leszámítva az iparnak teljesen alárendelt Salgótarján összképét.

 

 

 Kilátás a Karancs tetejéről

 

 Somoskő vára


A Téry Ödön 50 túrát az időjárás és az erőnlétem tette felejthetetlenné. Mások talán ezen a monszunként lecsapó viharos napon inkább átfordulnak a másik oldalukra az ágyban, vagy a TV-t kapcsolgatják a kanapéról, miközben az ablakon kinézve arra gondolnak: A kutya sem menne ki ilyen ítéletidőben. Én nem csak, hogy kint voltam, de még élveztem is a természet elemeit, melyek meditatív állapotban hajtottak a célig életem legjobbját futva, mindezt úgy, hogy még el sem fáradtam.

 

Ítéletidőben a Nagy-szénáson a Téry Ödön túrán


Igazi erőpróbát a Vérkőr 77 km-es távja jelentette, ami nem is a hosszúsága, mint inkább a Vértes kemény dózerútjai és a gyengélkedő egészségem miatt volt kihívás. Szerencsére egy olyan túratárs jött velem, aki rutinos hosszútávmenő volt, így az általa diktált tempó és a társalgás viszonylagos kényelmében értem célba, sikeresen teljesítve eddigi leghosszabb túratávomat.

 

A Vérkört ramaty állapotban sikerült teljesítenem. Többször is pihennem kellett.


Májusban 65 km-en keresztül túráztunk a Börzsöny szívébe, mely a számomra legkedvesebb hegységnek legkedveltebb részeire vezetett. A Börzsöny - mint hazánk legnagyobb lakatlan zöldterülete - nekem szabadságot jelentő menedék, ahol a bércein és völgyeiben ez idáig megtett sok száz kilométer csak fokozták bennem az iránta érzett rajongásomat és kíváncsiságomat. A szelíden csordogáló Ipoly ölelésében számomra minden kincs. Legyen az természeti látnivaló, izgalmas történelmi emlék, a vadregényes táj mindig rejt valami felfedeznivalót, valami örömötelit.

 

 

Nagy-Hideg-hegy oldalában

 

 

 Kilátás a 933 méter magas Csóványosról

 

 Vadregényes Fekete-völgy


A nyári hőségben kevésbé szeretek teljesítménytúrázni, de ilyenkor is akadnak kihagyhatatlan szervezések, melyek vagy tematikájuk, vagy pusztán csak nevük miatt vonzóak. A Kőről-kőre a Gerecsében és Sisa Pistáról elnevezett túra is ilyen volt. Utóbbi az utolsó nógrádi betyár volt, akinek egykori rejtekhelyeit ez idő tájt kutattam a Börzsönyben, ezért semmi képpen sem akartam kihagyni.

 

 

A Hugó-villa a Kámor oldalában Sisa egyik rejtekhelye volt

  

 A Kőről-kőre a Gerecsében útvonala a Jankovich-barlangot is érintette 


Nyáron talán az éjszakai túra jelenthet megoldást a hőség ellen. Az idén utoljára megrendezett Zebegényi éjszaka 25 túra igazi csillagfényes felüdülés volt a nyár közepi kánikulában. A jó társaság és a célban elfogyasztott sörök csak fokozták a sötétben barangolós túra hangulatát.

 

 

Egy túraélmény mindig más és más. Még akkor is, ha ugyanazt a tájat már százszor is bejártuk. Az élményt az időjárás, az évszakok és a társaság adják, melyek még egy jól ismert terepen is megunhatatlanná teszik a természetjárást. Október 15-én a feltételek tökéletes összhangban csalogattak minket az őszi természetbe, pontosabban Fel a hegyes tetőre. A szikrázó napsütésben pompázó színkavalkádos táj, a balzsamos levegővel és varázslatos panorámával egyik legrövidebb - alig pár kilométeres - túránk volt, de élményben az egyik leggazdagabb.

 

 Julianus-kilátó a Hegyes-tetőn


Nem csupán a tavasz, az október is tartogatott extrém időjárású túrát, mely körülmény ezúttal sem tarthatott vissza a természettől. A Mátrában az ősz minden arcát megmutatta nekünk, sőt, kicsit a télit is. Orkánerejű szél és jégeső kísért minket a Mátra-bércen, amit én a kabátom menedékéből élvezem, hiszen számomra a szél zúgása, az eső kopogása és a viharvert táj szépségénél nyugtatóbb nincsen.

 

Magyarország legnagyobb szintkülönbségű természetes zuhataga a mátrai Ilona-vízesés


Ha az ember egész évben túrázik, akkor előbb-utóbb egy kupába is belevág. Esetemben idén ez a Dél-Börzsöny kupa volt, aminek utolsó etapját egy rövid, kálváriás tematikájú séta zárt. Mégsem ez az aranyserleget elhozó, kényelmes kis túra maradt meg bennem a legjobban, hanem egy rendhagyó városi aszfaltos talpkoptatás, amin korábban még nem jártam.


Budapest XI. kerületének megkerülése több felfedezést is tartogatott. Egyrészről nem hittem volna, hogy valaha is belevágok egy járdákon vezető városi teljesítménytúrába, másrészről, hogy ennyire élvezni is fogom. Ez nagyrészt annak volt betudható, hogy kerületi lakosként olyan részeit fedezhettem fel az otthonomnak, melyről korábban nem is tudtam, hogy ehhez a városrészhez tartoznak.

 

Betonrengeteg ösvényein


Remélem, idei útjaimból mazsolázva sikerült némi képet és hangulatot adnom azon természetjárók számára, akik még csak kacérkodnak a teljesítménytúrázással. Azok az erdőjárók, akik kipróbálják ezt a műfajt, bizonyosan új dimenzióban fogják látni a természetjárást, ami egyszerre lehet kihívásteli sport, kényelmes kikapcsolódás, vagy felfedezőút, ahol a szervezők biztosítják nekünk a programot, és esetenként még az ellátást is. A túranaptárból mindenki kiválaszthatja magának a neki tetsző tematikát és nehézséget, illetve a távot, csupán csak be kell neveznünk, amit legtöbbször a helyszínen is megtehetünk. Vigyázat! A teljesítménytúrázás függőséget is okozhat. A kilométerek, turistaereklyék és tájak gyűjtögetése egy életre szóló természetjáróvá teheti az embert.

 

Kapcsolódó cikkeink:
Szent Margit nyomában
Nosztra 30
Fagyott tavak
Dél-börzsönyi kilátások

Cikkajánló