Európa-szerte ritka szarvas álganéjtúrót fedeztek fel Nógrádban

A bogár csak úgy bereppent a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tájegységvezetőjének kertjébe.

Szerző:
TM
Fotó:
Bükki Nemzeti Park Igazgatóság
2020. augusztus 27.

A bogár csak úgy bereppent a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tájegységvezetőjének kertjébe.

A nőstény szarvas álganéjtúrót a lakóház külső világítása vonzotta oda Harmos Krisztián kozárdi házához még július végén. Mint arról a nemzetipark-igazgatóság oldalán beszámol, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársának segítségét kérte abban, hogy kideríthesse, honnan érkezhetett a ritka példány.

„Az elkövetkező napokban közvetlenül sötétedés után, elemlámpával jártam be a környék jobb állapotú gyepjeit, és két helyszínen sikerrel jártam. A lámpa fényében, a fű fölött alacsonyan repülő szarvas álganéjtúrókat nem nehéz észrevenni és meghatározni. Megtalálásukat inkább az nehezíti, hogy nagyon rövid ideig, 15-30 percig rajzanak, így esténként csak egy-egy szűkebb területet tudunk átvizsgálni” – írja.

A faj egész Európában ritka. Föld alatti gombafajok egyedeire rakja a petéit, lárvái a gombában fejlődnek és bábozódnak, imágói áttelelnek, majd májustól augusztusig rajzanak. Szárazabb gyepekben, nyílt erdőkben fordul elő. Most kimutatott kozárdi élőhelyei felhagyott szőlők helyén, szarmata mészkövön kialakult félszáraz irtásrétek, amelyek a Kelet-cserháti Tájvédelmi Körzet területéhez tartoznak. Él itt termetes habszegfű, erdélyi virágszöcske, keleti rablópilla, hegyi törpeboglárka és pannongyík is.

Forrás: bnpi.hu/Harmos Krisztián

Cikkajánló