Ezeket a szuper várakat mind meghódítottuk idén

Az évet külföldön kezdtük, legalábbis ami a História rovatot illeti: az ausztriai Fraknóba látogatott el Tóth Judit kolléganőm, ahol több rendhagyó dolgot is felfedezett, kezdve azzal, hogy a kapuban egy kitömött nílusi krokodil fogadta őt. A várbeli csodakamráról is mindenképpen érdemes szót ejteni, pláne, hogy ez az egyetlen Európában, ami ma is eredeti formájában látható.

Én is Judit cikkéből tudtam meg, mi az a csodakamra: igazából a múzeumok elődje. A gazdagok ugyanis minden olyan dolgot összegyűjtöttek ide, amit érdekesnek találtak. A fraknói várban többek között gnúlábakból készült ivókupákat vehetünk szemügyre – valljuk be, ilyesmit azért nem mindenki tart otthon. Aki nem hallott még róla, biztos meglepődik rajta, hogy

Ennek egészen abszurd a magyarázata: mivel akkortájt nagy divat volt kitalált ősöket beemelni a családfába, az Esterházyak valószínűleg úgy gondolták, menő lenne az akkor még nem vámpírként, hanem nagy törökverőként ismert Vlad Tepes vérvonalát magukénak tudni. Februári számunkat ide kattintva találod.

Mindenféle szándékosság nélkül ugyanúgy Ausztriában zártuk az évet a História rovat esetében, ahogy kezdtük, méghozzá Léka várában. Ez szintén nincs túl messze a határtól, és Drakulát valamiért itt is nagyon csípik, pedig tudtommal semmilyen kötődése nincs a hellyel.

A halloween-i időszakban játsszák azt a vámpírról elnevezett színdarabot a várban, ami azért érdekes, mert az épület több helyszínén játszódik, és a közönségnek a színészekkel együtt mozognia kell egyik helyről a másikra. A lékai vár arról is híres, hogy itt nyaral Közép-Európa legnagyobb csonkafülűdenevér-kolóniája: 700 nőstény szokott beköltözni az épület padlására, ahol a kicsinyeiket világra hozzák és nevelgetik néhány hónapon keresztül. A másik, ami a várban – szerintem – a legérdekesebb, az a titkos kamra, ahol rejtélyes templomos szertartások zajlottak. A termet csak egy 20. századi felújítás során fedezték fel. December-januári számunk ide kattintva érhető el.

A siklósi várban maratoni (és extralelkes) vezetést kaptunk. Szó mi szó, itt aztán tényleg van látnivaló, és annak, aki rajong a lovagkorért, kötelező úti cél.

Magyar Lilla Diána pedig azért volt nagyon klassz tárlatvezető, mert nemcsak a történelmi tényekre tért ki, de olyan emberi történeteket is mesélt, mint például amikor néhány éve meglátogatta őket az a férfi, akinek az édesapja ott volt hadifogoly, és a kápolnában imádkozott a túlélésért, de a Benyovszkyakról, a siklósi vár utolsó tulajdonosairól is megosztott velünk egy-két sztorit. Többek között az idős Pali bácsiról, aki nemrég tiszteletét tette a várban, és sajátos tárlatvezetést tartott, amikor elmesélte, mi hogyan festett ott az ő gyerekkorában. A 90 éves úr végezetül még azt is mondta nekik, hogy ha bármi kérdésük van, nyugodtan keressék őt Skype-on. A márciusi számunkban találod a hosszú cikket.

Ami Simontornya várával kapcsolatban elsőre beugrik, az az, hogy lelkesedésben itt sem lenne hiány, viszont finoman szólva rengeteg kiaknázatlan lehetőség rejlik még az épületben. Sajnos elég gyászos állapotban van. Utoljára 75-ben újították fel, így az a fajta érdekes szemléletmód tükröződik rajta, amivel ma már többnyire nehezen tudunk azonosulni (a félbevágott jellegre és a visszaépítés jól elkülönülő és málladozó vörös tégláira gondolok).

Az épület a Nemzeti Várprogramba nem került be, az önkormányzat tartja fenn, a belépők pedig csak a működés költségeit fedezik úgy-ahogy. Mindezt csak azért mondom el, mert a vár jobb sorsra lenne érdemes, pedig érdekességekben itt sincs hiány. Már alapból az különleges, hogy ugyanazon a falon egyszerre négy évszázad nyomait lehet látni, de amiatt is tök jó, hogy itt a vár tulajdonképpen szorosan a település része. Áprilisi számunk História rovatában beszámoltunk a vár összes érdekességéről.

Fotós kollégám, Gulyás Attila vette be nyár végén Sümeg várát (kicsit irigykedtem is rá), amiről azt írta:

A hangulathoz bizonyára az is sokat hozzáad, hogy a kor trendi interaktív tárlatai helyett itt minden igazi a tyúkudvartól kezdve a hajítógépig. A körpanoráma se semmi, a magasabb bástyákról látni a Tapolcai-medence tanúhegyeit, a Keszthelyi-hegységet, a Tátika erdős vulkáni kúpját, tiszta időben a Ság hegyet, illetve Hegyesd várhegyét. A teljes cikket a szeptemberi Turista Magazinban lehet olvasni.

Az egyik személyes kedvencem idén a siroki vár, jobban mondva várrom volt, amit ugyan egész hamar végig lehet járni, ha az érdemi látnivalókban gondolkodunk, ha viszont a kilátás és a környék is érdekel minket, akkor egy-kettőre összehozhatunk magunknak egy fél-egynapos programot.

Szubjektív, hogy kinek mi, nekem a legérdekesebbek itt a sziklafolyosók voltak, amik miatt a siroki várat Magyarország egyetlen barlangváraként is szokták emlegetni. Az üregeket persze emberi kezek vájták ki, és élelmiszert meg harcászati eszközöket tároltak benne. A siroki várról írt beszámolónkat az októberi számunkban találod.