
Fontos változások a Kéktúrán
Módosult az Országon Kéktúra útvonala a Bakonyban, és új helyre került a siroki bélyegző.
Módosult az Országon Kéktúra útvonala a Bakonyban, és új helyre került a siroki bélyegző.
A Harry Potter előzményfilm címét kölcsönvéve, állatok helyett most következzen néhány különleges szikla, amelyek nemcsak szépek, de érdekes legendák is kapcsolódnak hozzájuk. Képzeletbeli utazás, sziklákkal és hozzájuk kapcsolódó túratippekkel, a dimbes-dombos Velencei-hegységtől a lélegzetelállító Szádelői-völgyig.
Az erdők mélyén látványos, az egykori vulkanizmusról tanúskodó sziklaképződményekkel találkozhatunk, a bércek tetejéről pedig pazar kilátásokban lehet részünk a szélrózsa minden irányában. A kevés települést felfűző mátrai kék ösvény bejárása közben betekintést nyerhetünk egy ősi, mára már kialudt vulkán „lelkivilágába” is.
Vártól várig tartó, nem megerőltető sétából áll ez a szakasz, közben szép sziklaképződményeket, aszfaltutat és sok-sok fiatal erdőt érintve.
→ TovábbFraknó, Léka, Siklós, Simontornya, Sümeg és Sirok vára. 2019-ben a Turista Magazin História rovatában kétségkívül a(z S-betűs) várak domináltak. Most elmesélem, melyikben mi volt a legizgalmasabb.
Mi mást is választhattunk volna mátrai tematikus számunk História rovatába, mint a siroki várat? Beharangozó.
Biztonsági okokból változott az útvonal. Az új szakaszon szemet gyönyörködtető látvány és két forrás vár.
A túrázók Sirok épített és természeti értékeit ismerhetik majd meg az új utat végigjárva, Verpelét és Sirok között pedig hamarosan kerékpárút lesz.
Öt-hat szarvas rendszeresen bejár a siroki óvoda udvarára, ahol megdézsmálják a tujákat, megrongálják a kerítéseket, és a település fáit sem kímélik. A helyiek többféleképpen próbáltak már védekezni ellenük, ezidáig sikertelenül. Most engedélyezték a belterületi vadászatot.
A hetedik részben a Kék menet csapata Magyarország egyik legnépszerűbb hegységét, a Mátrát veszi célba. Lesz várnézés, kilátótúra, néhány combos kaptató szép mátrai kilátásokkal fűszerezve.
Gyermekkorom egyik kedvenc mesekönyve volt a Hófehér hercegnő. Maria Ďuričkova a felvidéki hiedelemvilágból táplálkozó, hátborzongató történeteinek misztikus világáért a mai napig rajongok. Ám azt álmomban sem gondoltam volna, hogy Bükkszéken az egyik mese ördögfajzatának nyomára bukkanok.
Az Országos Kéktúra huszadik, huszonegyedik és huszonkettedik túrája a Mátrán vezet keresztül, több kistájcsoportot, illetve kistájat is érintve. A Zagyva völgyéből, Mátraverebélyről indulva a Nyugati-Mátra kistáján keresztül kapaszkodik fel a jelzett turistaút a Magas-Mátrába. Itt érinti a hegység két legmagasabb csúcsát, a Galya-tetőt és a Kékes-tetőt, majd a fűrészfogas Mátra-gerincen végighaladva Sirokra ereszkedik le, ahol belép a Bükklába kistájcsoport részét képező Tardonai-dombság területére, hogy aztán Szarvaskőnél érkezzen meg a Bükk délnyugati lábához.
Kétezernél is többen indultak neki a Mátrának ezen a szombaton. Ez új rekord! Farkasdi Edina és Zsebeházy István pedig új pályacsúccsal nyert 35 km-en!
Szeptember 30-án ünnepélyes keretek között adták át a felújított Siroki várat, mely 365 millió forintos EU projekt keretében újult meg.
Íme, tíz olyan hely, amelyet érdemes a bakancslistánkra venni, ha az Alföldön járunk.
Általában egy túrázó akkor érkezik meg az Alföld kék útjára, ha már egészen belemelegedett az országjárásba, megigézte a vándorlás szabadságérzete, és e mámorító élmény átéléséhez új terepet keres.
Petőfi Sándor nagy költő és nagy távgyalogló volt. Kora neves emberei közül talán senki se járta be úgy keresztbe-kasul Magyarországot, mint ő.