Grófok, lovak, pisztrángok – szilvásváradi történetek

Szilvásvárad és a Szalajka-völgy az ország egyik legnépszerűbb kirándulóhelye. A környéknek azonban nemcsak a jelene, de a múltja is bővelkedik érdekességekben. Következzen most néhány rövid történet a település elmúlt századaiból.

Szöveg és fotó:
2021. december 11.

Szilvásvárad és a Szalajka-völgy az ország egyik legnépszerűbb kirándulóhelye. A környéknek azonban nemcsak a jelene, de a múltja is bővelkedik érdekességekben. Következzen most néhány rövid történet a település elmúlt századaiból.

Szilvásvárad történetében három főúri család játszott szerepet. A környék első birtokosa a Horvátországból származó Keglevich grófi család volt, akik 1666-ban kapták meg hűbérbirtokként a waradi uradalmat.

Egy magyar nábob a Bükkben

Az 1800-as évek első felében a szilvási uradalom gazdája Keglevich Miklós gróf volt, aki bohém életének köszönhetően a korabeli bulvár állandó szereplője volt. Bárhol is járt, a hajnalig tartó nagy mulatozásokat semmi pénzért ki nem hagyta volna, akár Egerben, akár Pesten, akár épp Parádon volt, amely fürdőjének köszönhetően szintén a társasági élet egyik központja volt.

A szilvási gróf körül gyakoriak voltak a botrányok is, mert nagy kedvvel űzött tréfát másokból. „…Máskor arra kötöttek fogadást, hogy nyáridőben szánkón hajtanak be Egerbe. Kerül, amibe kerül, liszttel szórták fel az utat, s így nyerték meg a fogadást. Volt, amikor puskaport csempésztek a bográcsok alá, így tanították meg „repülni” a gulyáslevest. Amikor kihúzták Pyrker érsek hintója kereke tengelyének a csapszegét, az ország harmadik legnagyobb templomának építője egy sötét erdő közepén gurult az avarba” – írta Basa László nagykátai tanár, helytörténész egy tanulmányban.

Keglevich gróf regényes élete írókat is megihletett, Jókai Mór például róla mintázta Kárpáthy János figuráját az Egy magyar nábobban és Bálvándy gróf különc alakját az És mégis mozog a föld című regényben.

Templom a falu felett

A falu talán legismertebb épülete a Református kerektemplom, amely, mint egy mindent látó őrszem, úgy ül fent a dombtetőn, a falu kicsiny házai eltörpülnek mellette.

A négyoszlopos klasszicista templom a feltételezések szerint 1837-40 között Hild József tervei alapján épült, de érdekes, hogy mind a templom építési ideje, mind annak tervezője vitatott. Az biztos, hogy a templom építését gróf Keglevich Miklós, a falu akkori birtokosa támogatta anyagilag, aki katolikus hívőként az épülő templomot mégis a református egyháznak adományozta, mert Pyrker János László egri érsekkel konfliktusba keveredett, ezért azt is kikötötte, hogy csak akkor támogatja az építkezést, ha a templom homlokzatára felkerül a „Szégyenüljenek meg a faragott képeknek minden szolgái” szöveg.

Az érsek is hasonlóan viszonyult a grófhoz, állítólag megtiltotta, hogy politikai ellenfelét halála után a megye területén búcsúztassák. Ezért is történhetett az, hogy 1847-ben a grófot a család másik birtokának központjában, Nagykátán helyezték örök nyugalomra.

Jegyajándékként egy kastély

Nem messze a templomtól találjuk a falu másik ismert épületét, az Erdődy-Pallavicini-kastélyt, amely ma szállodaként működik.

Az uradalom első kastélyát gróf Keglevich Béla építette. 1894-től rövid ideig az Erdődy család birtokába került az uradalom, majd 1900-ban egy cseh lovag Wessely vásárolta meg a területet, majd 1914-től az új tulajdonos Pallavicini Alfonz Károly lett. Az őrgróf jegyajándéknak szánta a kastélyt kedvesének, Wenckheim Máriának. Ők építették át az épületet neobarokk stílusban, és a kastély közelében álló, ma is látható katolikus kápolna építése is hozzájuk kötődik.

A családnak nemcsak itt, de a Dél-Alföldön is volt birtoka. Pallavicini Alfonz Károly édesapja Pallavicini Sándor őrgróf volt, akinek nevét egy alföldi település, Sándorfalva is őrzi. Sándorfalvát Új-Algyőnek is nevezték, ugyanis az 1879-es nagy tiszai árvíz szinte teljesen elpusztította az ősi halászfalut, Algyőt. Pallavicini Sándor birtoka déli részén, ahová a folyó nem ér már el, felajánlott egy nagy földterületet, ahol közel hatszáz család kezdhetett új életet, számukra iskolát, templomot és községházát is építettek.

A szilvásváradi kastély 1944-ig a Pallavicini család tulajdonában maradt, a 2. világháborút követően államosították, s hosszú évekig SZOT üdülőként működött, ma pedig szállodaként üzemel.

Hogy kerültek a lipicai lovak a Bükkbe?

Szilvásvárad neve nemcsak a Szalajka-völggyel, de a lipicai lovakkal is szorosan összefonódott, a faluban számos olyan épületet találni, ami valamiképpen a lovakkal kapcsolatos, például a Lovasstadiont, a fedett lovardát vagy a kiállításoknak otthont adó Ménistálló. A járvány miatt persze most minden zárva tart itt is.

A lipicai lovak története a 16. század végén kezdődött. II. Károly osztrák főherceg szeretett volna egy olyan fajtát kitenyészteni, amely minden szempontból illik a császári családhoz, nemcsak kiváló mozgású, de a külseje is előkelő. A lipicai fajta spanyol, arab, berber és egy szlovén hegyi lófajta keresztezéséből született meg. Színe általában szürke, ami idősebb lovaknál már szinte fehér, de ritkán előfordul a fekete és a pej színváltozat is. A fajta különlegessége, hogy sötét szőrrel születik és jellegzetes színét csak 5-6 éves korára nyeri el.

A lipicai ménest a napóleoni háborúk idején kétszer is Magyarországra menekítették. A lovak először Mezőhegyesre kerültek, ahonnan a ménesnek csak egy részét vitték vissza Lipicára, a lovak egy részét itt tenyésztették tovább. Egy idő múlva azonban a dús füvű alföldi legelőkön a hegyi körülményekhez szokott lipicai ló elkezdett testesebb lenni, ezért a lovakat a Fogarasi-havasokba helyezték át.

A közelgő világháború miatt aztán a ménest Bábolnára helyezték át, majd a korábban már Mezőhegyesen tapasztalt problémák miatt az 50-es években ismét a hegyvidék felé vették az irányt. Ezúttal is a lipicaihoz hasonló környezetet kerestek, és legalkalmasabbnak helynek a Bükk-fennsíkot, azon belül is a Szilvásvárad feletti Csipkéskutat találták. A szilvásváradi ménesben leltek aztán otthonra a II. világháború során az egykori magánménesek, például a tatai Esterházy és a pusztaszeri Pallavicini uradalom lovai is. A szilvásváradi ménes jelenleg 260 körüli lovat számlál.

Tengerből az édesvizekbe

Ha Szilvásvárad, akkor természetesen a pisztráng sem maradhat ki. A sebes pisztráng eredetileg egy tengeri faj, amely csak szaporodás idején keresi fel az édesvizeket. A nálunk élő sebes pisztráng egy alfaj, amely teljesen áttért az édesvízi életmódra. Magyarországon őshonos, de kevés olyan vízfolyás van, ahol megtalálja a számára ideális életfeltételeket, ezek egyik a Szalajka-patak.

A pisztrángtenyésztés már az 1800-as évek elején elindult itt, amikor létrehozták a Szalajka-völgy tavait. A Szabadtéri Erdei Múzeumban látható egy tábla, amelyet a környék akkori ura, gróf Keglevich Miklós helyeztetett ki az egyik tónál, és ez áll rajta: „Tilalmas a halászat ebatta”, vagyis a pisztrángok már akkor is keresett eledelnek számítottak.

A pisztrángok egyébként az őszi és a téli hónapokban szaporodnak. Általában 4 évesen válnak ivaréretté. A nőstény a mederfenéken készített mélyedésbe rakja ikráit, amelyet a megtermékenyítés után sóderrel takar be.

A hazai pisztráng tenyészetekben elsősorban a sebes pisztráng észak-amerikai rokonát, a szivárványos pisztrángot nevelik, mert az kevésbé igényes a környezeti feltételekkel szemben és gyorsabban nő. Az Egyesült Államok csendes-óceáni partvidékén honos pisztrángfajt a 19. század végén hozták be Európába, és ma már szinte valamennyi európai országban tenyésztik.

A cikk először 2021 februárjában jelent meg.

Cikkajánló