Így fotózd a természetet etikusan – Harmadik rész

Az előző részben körbejártuk a zavarás esetleges eseteit, beszéltünk fészekfotózásról, etetésről, lesezésről, cserkelésről, de arról is, hogy milyen tereprendezés, vagy megkreált környezet fér bele egy etikusan készült fotó esetén. Ha még nem olvastad volna, akkor ide kattintva pótolhatod.

Ne sürgesd a természetet!

Azt gondolhatnánk, hogy aki a természetet fotózza, soha nem vetemedne olyanra szándékosan, amellyel árthat. Pedig akadnak „érdekes kísérletek”. Távol álljon tőlünk, hogy tippeket adjunk, inkább legyenek ezek figyelmeztető példák, hogy soha eszünkbe se jusson így manipulálni a természetet.

Szilágyi Attila: Hallottam már olyat, hogy a kakukkfiókát kivették a fészekből a mellette lévő ágra, nádszálra és ott fotózták az etetést, mert az dekoratívabb volt. A kép pedig hihető is lehetett volna, hiszen a fióka ránézésre már olyan fejlettségi szinten volt, hogy akár kint is lehetett, azonban ebben az esetben volt hátra még pár napja, hogy elhagyja a fészket. A fotósnak valószínűleg nem volt ideje visszamenni, hogy akkor fotózza meg, amikor természetes módon történik a fészek elhagyása, viszont amit tett, az egyáltalán nem etikus megoldás.

A hüllők alapvetően gyors mozgásúak, és előfordult már olyan eset is, hogy gyíkokat hálóval megfogtak, majd lehűtötték azokat, és így tették ki a lelassított példányokat a fotósnak tetsző környezetbe. De rovarok, például szitakötők esetén is hallani lehet ilyen „megfagyasztós” technikákról, amely az etikátlanságon túl már a természetkárosítás kategóriája.

Szilágyi Attila: Bukott már le úgy fotós, hogy a gyík lehűlt testén kicsapódtak a páracseppek, ami a természetben nagyon ritkán fordulna elő. Zsűrizésnél sokszor nagyon nehéz megállapítani egy fotóról, hogy az pontosan hogyan készülhetett, hiszen csak a szép végeredményt látjuk.

Kétéltűek esetén gyakori probléma, hogy megfogják az állatot, mert ők viszont lassabbak, és átrakják egy szebben fotózható helyre. De ez amellett, hogy etikátlan, még veszélyezteti is az élőlényt, ugyanis a kezünkről olyan mikroorganizmusok kerülhetnek a békára, gőtére, szalamandrára, amely megbetegítheti őket, a kialakult gombás fertőzésben pedig el is pusztulhatnak.

Bár a tudás megszerzése elengedhetetlen, Koncz-Bisztricz Tamás szerint a tanuláson kívül szükség van egyfajta érzékre is, hogy mi az, amit lehet, és mit nem. Az imént felsorolt példákban a fotósoknak valószínű megvolt a tudása, csak épp az említett erkölcsi alapja nem ahhoz, hogy etikus természetfotókat készítsenek.

Utólagos mókolások

A manipulációk nem érnek véget a kattintással. A digitális technika korában az utómunka egyrészt egy elengedhetetlen dolog, másrészt ezzel is nagyot lehet hibázni. A képhez utólag hozzátenni, vagy elvenni nem etikus egy természetfotó esetén. A lencsére került koszok miatti apró foltok eltávolítása viszont még a pályázatok esetén is megengedett.

Ehhez persze olykor olyan módon is korrigálnunk kell a nyers képet, amely talán túlzásnak tűnhet, de ha a végeredmény hiteles, akkor jól dolgoztunk. Tomi szerint a szaturálással, azaz a színek élénkítésével kell nagyon vigyázni, mert bár ő is szereti a színeket, de érezni kell, amikor az már sok, és a valóságtól jócskán elszakadt látványt kapunk.

Koncz-Bisztricz Tamás: A természetfotósnak nagy felelőssége van abban is, hogy mennyire szerkeszti át a képet, mert egy túlzásba vitt fotó után nagy elvárások alakulhatnak ki az emberekben a természet iránt. Legjobb példa erre a szentjánosbogarak esete, gyakran láthatunk olyan róluk készült képet, amikor az erdőben sok zöld csíkot húzva repkednek. De a valóságban ez sosem néz ki így, és amikor elmennek, hogy élőbe megnézzék őket, csalódni fognak.

Fények a sötétben

TM: Egyre több olyan képet láthatunk, amelyeken mesterséges fényeket, illetve vakut használnak a fotósok. De vajon ez mennyire etikus?

Szilágyi Attila: A különböző fényforrások használatát növényfotózásnál abszolút támogatom. Például a fényszegény környezetben élő erdei növényfajoknál dekoratívabb végeredményt érhetünk el. Az állatoknál pedig ez megint egy fajfüggő kérdés. Vannak mesterséges fényeket jól toleráló fajok, amik a vakuvillanást például a természetben is előforduló villámcsapásként érzékelhetik. De náluk is lehet egyedi különbség, lehet olyan köztük, amelyiket viszont nagyon zavarhat. Egyébként nem vagyok híve, hogy éjszaka telibe vakuzzunk egy élőlényt, mert lehet, hogy zavarás tekintetében az csak egy pillanat, de számomra ez már nem a természetesség velejárója.

TM: Mit tegyen, ha valaki mégis éjszaka szeretné megörökíteni a kiszemelt egyedet, lehet ezt etikusan?

Szilágyi Attila: Ha ilyet szeretnénk, akkor fokozatosan kell hozzászoktatni az állatot.

Ezt az állatok többségénél különösebb zavarás nélkül el lehet végezni. A baglyok például ki is használják az éjszakai fényeket, hiszen sokszor mesterségesen megvilágított állattelepeken vadásznak, a patkányok, egerek kijönnek a fényre, és így könnyebben el tudják kapni őket.

TM: Van olyan faj, amivel ezt a szoktatást nem lehet elvégezni?

Szilágyi Attila: Nehéz erre egzakt választ adni. A denevérek számára például - mivel teljesen máshogy látnak-, a nagyon erős villanófény sok esetben pár percig dezorientációt okozhat. De a már említett fokozatos módszerrel őket is hozzá lehet szoktatni.

Nem is a folyamatos fény ilyenkor a legnagyobb gond, hanem a jelenlétünk és a fény hatására megemelkedő hőmérséklet, amely könnyen kihozhatja a denevért téli álmából. Mindenképpen kérjük szakember segítségét, és az ő kíséretével, iránymutatásával próbálkozzunk csak denevérfotózással.

TM: Vannak olyan éjszakai fajok, mint mondjuk az éjszakai lepkék, amiket nem is lehetne másképp megmutatni, csak ha valamilyen mesterséges fényt használunk. Náluk mire kell figyelni?

Szilágyi Attila: Erre se lehet általános szabályt mondani. A lepkék a villanásszerű fényekre különösebben nem reagálnak, a folyamatos fény viszont már problémát vet fel náluk a fototaxis jelensége miatt. Ha sok fényforrást használunk, akkor hozzájárulunk a fényszennyezés meglétéhez is, és ma már tudjuk, hogy vannak olyan fajok, ahol a két ivar között a fényre való érzékenység is más, és a fénnyel esetleg elkülöníthetjük a két ivart szaporodási időszakban. A hímek a lámpafényre mennek, a nőstények meg ott ülnek a fűzfán és várják őket, és hiába eregetik a feromonokat, a hímek nem mennek oda.

Repülő fotósok

Nem hagyhatjuk ki a drónokat sem, hiszen ez az egyik legvitatottabb eszköz a természetfotózásban. A szabályozásokra most nem térünk ki, tegyük fel, hogy minden engedélye megvan a fotósnak. A tájképekkel se foglalkozunk, hiszen drón esetén tipikusan az állatok zavarása szokott lenni a feltételezett probléma.

TM: Lehet etikusan állatszereplős természetfotót készíteni drónnal?

Szilágyi Attila: A drón egy zajt kibocsátó eszköz, és az emlősök, madarak kifejezetten érzékenyek az általa keltett frekvenciákra. Jellemzően nagylátószögű optikával vannak felszerelve, ezért meglehetősen közel kell kerülni az állathoz ahhoz, hogy értékelhető esztétikai nagyságú legyen a fotón. Ha az állat érzékeli a drónt, azt látni lehet az elkészült képen is, hogy ezután az természetesen viselkedik, vagy sem. Ha olyan helyen drónozunk élőlényeket, ahol számukra ez egy jött-ment zavarás jelent, felszegik a fejüket, abbahagyják a táplálkozást, majd visszatérnek hozzá, és közben nem kergetjük ki őket a világból, akkor ez egy járható út.

A madarak többsége védi a fészkek közvetlen környezetét, és akár rá is csaphatnak, így a drón és a madár is sérülhet. Nem jelenteném ki, hogy a drón etikátlan, és magam is használom. Kutattam már fel vele vaddisznókat, de láttam, hogy mikor zavarom őket, így el is jöttem. Őzeknél is előfordult, hogy valamelyiket zavartam, de zömmel nem, és madarak esetén is jórészt ez a tapasztalatom.

Attila hivatásából fakadóan rendszeresen használ drónt és készít fotókat, videókat. A hortobágyi daruvonulásnál is igyekszik megörökíteni a darvakat ezzel az eszközzel is. A darvak azonban rendkívül érzékenyek a zavarásra, így nagy tapasztalat kell az ilyen felvételekhez, amit most itt is láthattok:

Tehát a drónok esetén is szinte ugyanazokat a szabályokat kell betartani, mint a hagyományos fotózásnál, figyeljük az állatot, és ha láthatóan zavarjuk őket, akkor hagyjuk el a helyet. Fészkelő és pihenőhelyen pedig inkább ne drónozzunk.

TM: Mi a helyzet, ha a drón repülő madárcsapat közelébe kerül, esetleg pont a repülésüket szeretnénk felvenni?

Szilágyi Attila: Ez az egyik legkényesebb dolog, mert könnyen baj lehet belőle, és ebben az esetben nagyon fontos a tapasztalat. Klasszikus példa, hogy vadludak röpülő csapatát nem közelítem meg, mert bár megtámadni nem fogják a drónt, de véletlenül megcsaphatják. Az ilyen, tömegben előforduló fajok esetén az első sor még érzékeli a drónt, de a második már nem, és nekimegy. Az sem mindegy, hogy melyik napszakban fényképezünk. Akár drónozunk, akár sima fényképezőgéppel dolgozunk, ha kora reggel fotózunk tavon pihenő madarakat, és esetleg véletlenül megzavarjuk őket, az egy bocsánatos bűn, mert amúgy is elindultak volna. Este viszont, amikor már jönnek be éjszakázni, akkor ne zavarjuk őket!

Óhatatlanul is okozhatunk zavarást egy drónnal, ugyanakkor ha kellő körültekintéssel használjuk, akkor az élőlényeket természetes közegükben tudjuk ábrázolni.

Helyismeret és kommunikáció

Bár a fotózás zömmel egy magányos műfaj, a kellő információ megszerzéséhez muszáj beszélnünk emberekkel. Ha már kiderítettük, mit hol érdemes fotózni, akkor mindenképp tájékozódnunk kell a terület státuszáról, főleg, ha valamilyen komolyabb fotós projekten, netán egy les építésén, vagy odú kihelyezésén törjük a fejünket. Ki kell deríteni, hogy vajon védett, fokozottan védett, esetleg Natura 2000-es területről van-e szó, ezekben az esetekben érdemes az illetékes nemzeti parknál tájékozódni, mit lehet és mit nem ezeken a területeken.

De a védett területeknél is tovább kell informálódni, ugyanis minden esetben a hely tulajdonosának, vagy kezelőjének a hozzájárulása kell a fotózáshoz, amely sokszor nem a nemzeti park.

Szilágyi Attila: Sok nemzeti parkban a turistautakon szabadon be lehet menni, nem kell bejelentkezni hozzá. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság területe viszont azért speciális, mert nincsenek benne kijelölt turistautak, azonban vannak dűlőutak, ahova bárki bemehet, de nem térhet le az útról. Ha valaki visz egy hokedlit és leül álcahálóval az út szélén, az járható út. De arról letérni már csak engedéllyel lehet, aminek az az oka, hogy ezek gazdálkodási célra bérbe adott területek, és az ott gazdálkodó tevékenyégét megzavarni egy előre nem egyeztetett fotózással, nem helyes.

Nem védett területeknél is mindig a tulajdonost vagy kezelőt kell megkeresnünk. Erdei vadak fotózásánál pedig muszáj utánanéznünk, hogy van-e valamilyen vadászat miatti tilalom a kiszemelt helyen, ezért egyeztessük a területen illetékes vadásztársaság helyi emberével a fotózási szándékunkat. Erre már csak azért is érdemes figyelni, ugyanis aki álcahálóval, vagy rejtőöltözetben szándékozik fotózni egy ilyen helyen, az elég veszélyes lehet akkor, ha épp valamilyen vadászat is folyik ott.

Természetesen, ha csak kvázi egyszerű turistaként érkezünk valahova, és az adott területen nem tiltja semmi a belépést, akkor nem kell ilyen szigorúan előkészíteni a dolgokat. Viszont általában elmondható, hogy bármerre is járunk, jó, ha elindul egy párbeszéd a területet ismerő helyi emberekkel, mert azon kívül, hogy megtudhatjuk, ki a tulajdonos, vagy kezelő, akitől esetlegesen engedélyt kell kérnünk a fotózáshoz, további hasznos infókat is kaphatunk a hely élővilágáról, illetve tippeket egyéb fotóra érdemes növényekről, állatokról.

„Messze kell menni ahhoz, hogy megtudd, meddig mehetsz el”

Abban mindhárom megkérdezett fotós egyetértett, hogy egyszer mindenki el fog követni valamilyen hibát, de ezekből tanulni kell. Senki sem úgy született, hogy mindent tud, és mindenki elkezdte valahogy.

TM: Aki még nagyon az elején van és kevés a tudása, annak milyen tanácsot adnál? Mi az, amire feltétlenül figyeljen?

Szilágyi Attila: Mindenképpen csatlakozzon egy olyan tapasztaltabb kísérőhöz, fotóshoz, aki ezeken a lépcsőkön már átesett, és az ő hibáit nem feltétlenül kell újra elkövetni. Más hibájából tanulni mindig sokkal kifizetődőbb. Emellett szaporítsa az elméleti tudását is azzal, hogy szakkönyveket olvas az adott élőlényről. Alapvetően csinálni kell, és nem érdemes halogatni, hogy majd akkor nekiállok, ha meglesz ez az optika vagy az a gép. Ki kell járni, mert nem a technika csinálja a képet, hanem a fotós.

Az elméleti tudást is leginkább a gyakorlatban lehet megszerezni, a kellő számú ismétléssel, és a sok sikertelenséggel, mert ezekből is rengeteget tanulhatunk.

Ha beülünk egy lessátorba egy vízpartra, és adott esetben csupán közönséges fajok élettevékenységét figyeljük meg ilyen intim közelségből, azt semmiféle szakkönyv, vagy természetfilm nem tudja pótolni. Azok a hangok, azok a látványok, azok a viselkedések mind ott és akkor történnek meg, ez a legjobb tanítómester. De az idősebbektől, tapasztaltabbaktól tanulni sem szégyen, hiszen egykor ők is voltak kezdők. Ha van egy mentor, az gyorsítja a haladást ezen az úton.

TM: Biztosan előfordult már olyan, hogy inkább lemondtatok a fotóról, mert etikai szempontból nem lett volna helyes elkészíteni. Említenétek pár példát?

Koncz-Bisztricz Tamás: Agárkosborokat mentem fotózni egy helyre, amit már jól ismertem, és felfedeztem ott egy bíbictojást. Azonnal elhagytam a helyet. De hagytam már ott őzt is, mert nem volt túl fotogén a helyszín, és ilyen esetben is teljesen felesleges zavarni az állatot, etikusabb inkább onnan elmenni.

Szilágyi Attila: Természetesen nekem is sok ilyen volt, például beláttam, hogy túzokot nem tudnék zavarás nélkül megörökíteni itt a Hortobágyon, mert nem tudok olyan korán odamenni, hogy a madarak ne legyenek ott. De le tudtam mondani róla, mert van helyette sok más, amit fotózhatok.