A Csaronda-patak árteréből kiemelkedő kis dombon áll hazánk egyik legkülönlegesebb középkori eredetű falusi temploma. Kívülről is mutatós a fehér falú csarodai istenháza, amelynek faerkélyes, karcsú tornya tűhegyesen tör az égnek. Ám ha belépünk, az ott látottak garantáltan mosolyt csalnak az arcunkra, oly békés és kedves a templombelső hangulata.
Az ország északkeleti szegletében, a Felső-Tisza-vidéken, a Beregi-Tiszaháton bújik meg egy tündéri kis község, név szerint Csaroda, amelynek egyre többen a csodájára járnak. Ez a csoda pedig nem más, mint a 13. században épült, késő román stílusú református templom.

A csarodai refomátus templom az Árpád-kori falusi templomépítészetünk remeke, amely szinte sértetlenül őrizte meg eredeti állapotát

Az építmény karcsú, égbe törő tornya és zsindelyes gúlasisakja már messziről kitűnik a tájból, ám ami igazán egyedülállóvá teszi a műemlék templomot, az a belső tere és díszítése. A falakon színes freskókat találunk, melyek szenteket ábrázolnak, de nem a megszokott módon.
Ezeket a szenteket ugyanis nem mogorva, szigorú ábrázattal, hanem mosolygó arccal festette meg a korabeli művész, ami pedig elég rendhagyó a bizánci szentek középkori ábrázolásában.
Csaroda templomát ezért a mosolygó szentek templomának is becézik.

A templom belsejét középkori alakos és késő reneszánsz virágmintás falfestmények borítják

A templom északi faláról mosolygó szemmel és szájjal tekint le ránk Szent János, Péter, Pál és az orvosszentek, Kozma és Damján. Ahogy egyre tovább nézzük ezeket szelíd orcájú alakokat, mi magunk is mosolyogni kezdünk, nem is annyira a falfestmények naivságán, hanem mert annyira őszinték és kedvesek, illenek ebbe a különleges belső térbe.
A szenteken kívül a templomot látványos virág- és növényi motívumok is díszítik. Berendezése, a fa szószék, a kazettás mennyezet, a karzat és a padok, mind a 18. századból valók. Ha a következő utazásodat tervezed, és szeretnél egy mosolyt fakasztó templomba belépni, ne hagyd ki Csarodát a listádból!
Cím: Csaroda, Kossuth Lajos utca 4.
Megközelítés:
Tömegközlekedéssel
A Vásárosnamény felől érkező helyközi buszjáratról a Csaroda, barabási elágazás megállónál kell leszállni. A buszról leszállva a körforgalomban déli irányba térjünk a József Attila utcára, majd tartsunk jobbra a Kossuth utcán a templomig (összesen körülbelül 500 métert kell sétálni).
Autóval
Legfontosabb közúti megközelítési útvonala a 41-es főút, amely áthalad a község központján. Parkolni a templom környékén a KRESZ szabályai szerint lehet.
Nyitvatartás:
Minden nap: 10.00 – 18.00
Érdemes azonban előre jelezni a látogatási szándékot telefonon. Bővebb információt a község honlapján találsz.