A tiszántúli puszták egyik jellegzetes évelő virágos növénye, amely nyáron képes lilára festeni az egész horizontot. Gyönyörű látványt nyújt a magyarsóvirág-mező.
A növény tömeges előfordulása esetén valóságos lila szőnyegként borítja be a szikes pusztát. Számos népies neve ismert hazánkban, mint például a vasvirág, a lelleg, a sziksaláta, a jegesvirág, vagy a szikikáposzta – olvasható a Körös–Maros Nemzeti Park Igazgatóság honlapján.
A sóvirág nemzetség régóta termesztésben lévő növény, már az ókori görögök is használták gyógynövényként vérzéscsillapításra. Szibériában cserzőanyagot állítottak elő gyökeréből. Számos kerti sóvirágfaj létezik, szárazvirág-kötészetben használják őket.
A magyar sóvirág (Limonium gmelinii) nem védett növény, de természetvédelmi területen, mint minden más növényt, úgy ezt sem szabad leszedni.
Sótűrő növényünk gyökere mélyre hatoló, szára többszörösen elágazó, levelei a talaj felszínén körkörösen terülnek el, kizárólag tőállóak, tojásdad-lándzsásak, ép szélűek. A vastag bőrnemű levelei a párologtatás csökkentésével érik el azt, hogy kisebb legyen a növény vízvesztesége, a szikes pusztákon a nyári aszályos időszakban is üdék a levelei. Virágzata többszörösen összetett, a csészelevelek halványlilák, az öttagú virágok lilák vagy kékek.
Legnagyobb hazai állományai a Tiszántúlon találhatók, de a Duna-Tisza közének szikesein, a Nyírségben és a Mezőföldön is előfordulnak. A Dél-Tiszántúl ürmös szikes pusztáin szinte mindenhol él, több helyen még az árvízvédelmi töltések oldalában is találkozhatunk vele.
