Még a nemzeti parkosok is meglepődtek, hol költött a kis lile

Ezek a madarak nagyon kötődnek a vizes élőhelyekhez, most mégis egy szokatlan helyet választottak a költésre.

Szerző:
TM
Fotó:
Adobe Stock
2020. június 18.

Ezek a madarak nagyon kötődnek a vizes élőhelyekhez, most mégis egy szokatlan helyet választottak a költésre.

A Körös-Maros Nemzeti Park Dévaványai-Ecsegi puszták részterülete mellett már második alkalommal fordult elő, hogy a lilék egy lapostetős épület tetejét nézték ki maguknak a költésre. A madárfaj általában szikes tavak, trágyatikkasztó telepek mellett, vagy folyópartokon, homokzátonyokon költ, időnként azonban egészen különös helyet is választhat – ismertette a nemzetipark-igazgatóság a honlapján.

Néhány évvel ezelőtt egy lilepár a dévaványai strandfürdő lapostetős épületének tetején fészkelt, ami azért volt érdekes, mert a fiókák gyakorlatilag a strandolók között nőttek fel, és teljesen szelídek voltak.

Most Kenderesszigeten talált meg egy lapostetőt egy lilepár. Az épület az egykori állami gazdaság étkezdéje volt. „A régóta használaton kívüli épület tetején a gyöngykavicsos közegben itt-ott már a növényzet is kihajtott és a gyakori esőktől vízlencsék keletkeztek. A környezet tehát kezdett hasonlítani a kis lilék eredeti fészkelőhelyéhez, a mikroklíma megfelelőnek bizonyult” – írja a nemzetipark-igazgatóság. A kis liléket a fákat gallyazó munkások fedezték fel.

A napokban vették észre, hogy az épület előtti úton a lilepár vezetgette az egyik fiókáját, amiből arra következtettek, hogy a fiatal madarakat a szüleik most próbálják a közeli halastavakhoz terelgetni.

Forrás: kmnp.hu

Cikkajánló