Még mindig van mitől félteni a hiúzokat

Egyre többet hallunk a hiúzok felbukkanásáról, így talán nem is gondolunk bele, mennyire törékeny a hazai állomány. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság most részletesen mesél a területén is felbukkanó macskaféléről, illetve a fajt fenyegető rengeteg veszélyről.

Szerző:
bnpi.hu
Fotó:
BNPI
123rf.com
2018. március 28.

Egyre többet hallunk a hiúzok felbukkanásáról, így talán nem is gondolunk bele, mennyire törékeny a hazai állomány. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság most részletesen mesél a területén is felbukkanó macskaféléről, illetve a fajt fenyegető rengeteg veszélyről.

Néhány hete mi is megírtuk, hogy a Nógrád megyei erdőkben kétszer is felbukkant egy hiúz, valószínűleg ugyanaz a példány. A kameracsapdával készült képeket egy vadász továbbította a nemzetipark-igazgatóságnak, melynek munkatársai ezután a helyszínen folytattak vizsgálatot. Bár erősen havazott, ennek ellenére több kilométeren keresztül sikerült rögzíteniük az állat nyomát. Az aktuális észlelések néhány kilométeres környezetéből, a megyehatár másik oldaláról - vadgazdálkodóktól és saját gyűjtésből - korábban is rendelkezésre álltak adatok a hiúz és a másik két nagyragadozónk jelenlétével kapcsolatban - számol be a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a honlapján. A területen a hiúzok egyre több élőhelyét ismerik, és igyekeznek minél többet megtudni róluk, amelyhez elengedhetetlenek a mozgásérzékelős kameracsapdák.

 

Fotó a nemzeti park archívumából

 

Amit a hiúzról tudni érdemes

 

A hiúz korábban Európa nagy részén jelen volt, visszaszorulását az összefüggő idős erdőterületek megszűnése, zavartsága, az élőhelyek feldarabolódása, illetve a nagyragadozók célirányos üldözése okozta. A hiúz nagyobb mértékben függ az zavartalan erdei élőhelyektől és a zsákmányállatok szűkebb körétől, mint a barnamedve és a farkas - szögezi le a nemzetipark-igazgatóság. Az állomány az 50-es években érte el a mélypontot, majd élőhelyeivel együtt védetté nyilvánították, és újra terjedni kezdett. Több európai országban, ahol természetes visszatelepedésére nem lehetett számítani, visszatelepítési programok is indultak.

 

Illusztráció


Földrajzi régiónkban a hiúz legfontosabb zsákmányállatának az őz, a muflon, a mezei nyúl, illetve a gímszarvas(borjú) számít, de erdei pockokat, egereket, énekesmadarakat, esetenként rovarokat is fogyaszt. A hiúz magányosan élő, territóriumot tartó állat. Mind a nőstény, mind a hím a fajra jellemző módon (mirigyváladékkal és vizelettel) jelöli ki területe határait, melyet a fajtársaival szemben véd. Az egyedek a territóriumaikat kisajátítják, azok között maximum csak részlegesen van átfedés.

 

Illusztráció


A párzási időszakon belül egy pár csak néhány napig mozog együtt, a kölykök viszont hosszabb ideig, a következő szaporodási időszakig követik a nőstényt. A táplálékszerzés, a párzás és az utódgondozás a saját territóriumnál lényegesen nagyobb területen, a mozgáskörzetben zajlik, amelyet az egyedek nem védenek, így azok kisebb-nagyobb mértékben átfedik egymást. Ennek nagysága az élőhely adottságaitól, illetve a táplálékellátottságtól függ, és tág határok között mozog, az európai irodalom 25-2500 km² közötti értékeket említ. Ebből következik, hogy egy adott területen csak nagyon kis egyedszámú hiúzjelenléttel számolhatunk.
A hiúz alapvetően éjszakai állat, nappali aktivitása leginkább a februári-márciusi párzási időszakra jellemző. Rejtett életmódja, óvatos viselkedése miatt emberrel való találkozása kifejezetten ritka esemény. Ha ez bekövetkezik, akkor sincs miért tartani ettől a 18-25 kg testtömeget elérő állattól, mert emberre nem támad.

 

Féltik a visszatérő populációt

 

A hiúz, akárcsak a többi őshonos nagyragadozó, az ökológiai rendszer szerves részét képezi. Csúcsragadozóként fontos szerepet tölt be a táplálékhálózatban, így hiánya nagy mértékben növeli a természeti rendszerek sérülékenységét. Európában a hiúz populációinak nagy része több ország területén él, ezért a faj védelmének alapját a populációk szintjére helyezik. Hazánkban a kárpáti, szlovákiai állománytól független életképes állomány vélhetően nem maradna fenn. Ebből következik, hogy a hiúz hazai természetvédelmi helyzete a Szlovákiával való együttműködés sikerességének függvénye.

 

Illusztráció


A természetes visszatelepülésre most a dél-szlovákiai és az észak-magyarországi közútfejlesztések jelentik a legnagyobb veszélyt, mert ez feldarabolja a hiúzok élőhelyét, illetve akadályozhatja a területhasználatukat. A problémára átjárók, illetve összefüggő erdős élőhelyi folyosók jelentenék a megoldást, enélkül kétséges, hogy fennmarad a hazánkban lévő részpopuláció. A turizmus, a külterületi lakott területek arányának növekedése, a terepi motoros sportok is fokozódó mértékben veszélyeztetik a hiúzokat, de az erdőgazdálkodás hatásai (az erdei élőhelyek homogenizálása, zavarása) sem hagyhatók figyelmen kívül. Mindezeken túl a visszatelepülő hiúzállomány hazai fennmaradását elsősorban az határozza meg, hogy az érintett lakosság együtt akar-e vele élni - írja a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. „Ha a vidéki népesség és a vadásztársadalom kártevőként, vetélytársként vagy trófeaként tekint a fajra, a jogszabályi oltalom ellenére is nehéz lesz megvédeni a nálunk megjelenő néhány egyedet.”


A hiúz fokozottan védett faj, azaz elejtése bűncselekménynek minősül, mégis az illegális lelövése az a közvetlen veszély, melynek elhárítására a legnagyobb hangsúlyt kell helyezni - mondják. A hiúzzal foglalkozó vadbiológusok szerint a faj gazdasági kártétele hazánkban elhanyagolható. Az északkelet-nógrádi térségben, ahol már évtizedek óta észlelnek hiúzt, a vadászok azt tapasztalják, hogy a nagyvadállomány egyedszámában semmilyen változás nem következett be az állat miatt.

 

 

Kapcsolódó cikkeink:

Ismét felbukkant a börzsönyi hiúz

Túra a börzsönyi hiúz nyomában

Hiúzok itthon és a határon túl

Összefogtak a hiúzokért

Köszöni, jól van a zempléni hiúz

Cikkajánló