Székelyföld legjobb hótalpas terepe

A bombasztikus cím a Hagymás-hegységre utal, s mint látni fogjuk, itt valóban minden adott egy kiváló téli túrához. Ugyanakkor a hegy nem játék, különösen télen nem, és különösen nem a Kárpátokban.

Szöveg és fotó:
2022. január 29.

A bombasztikus cím a Hagymás-hegységre utal, s mint látni fogjuk, itt valóban minden adott egy kiváló téli túrához. Ugyanakkor a hegy nem játék, különösen télen nem, és különösen nem a Kárpátokban.

Nézzük sorjában! A Hagymás-hegység (Munții Hășmaș) mindenekelőtt azért kiváló választás, ha valami komolyabb téli túrát szervezünk, mert a Gyergyószentmiklóst a Gyilkos-tóval összekötő országúton található, így könnyedén elérhető Pongrác-tetőtől (1255 m) kezdhetjük a túrát, a szint jelentős részét letudva ezzel. Nem kis könnyebbség ez téli viszonyok közepette! A terep ugyanakkor valóban hótalpas: sok nyílt részen, szép réteken, havas hegytetőkön hullámzunk a főcsúcs, a Nagy-Hagymás irányába. Erdőben szinte nem is járunk, bokaforgató lejtőkön egyáltalán nem haladunk. A gerincút tiszta időben jól követhető és teljesen lavinamentes.

Nagyon fontos fegyvertény, hogy a Pongrác-tetőtől egy erősebb napi járóföldre találjuk Székelyföld nagyon kevés menedékházának egyikét, a 2011-ben felújított, nagyon hangulatos Egyes-kői menedékházat. Az idáig tartó táv azonban téli körülmények közepette nem szerény (17,5 km, és a „hullámvasutazásból” is összejön a nap végére 770 méter emelkedés és 550 méter ereszkedés), a túrát ezért inkább a hosszabb, kora tavaszi napokra célszerű időzíteni. Az út kétharmadánál, Fehér-mezőn azonban egy kis, négyszemélyes bivak kunyhót is találunk, szóval egy komolyabb hálózsákkal akár két kényelmes szakaszra is bonthatjuk az első napi, hosszabb menetet.

S ha ez nem lenne elég: Székelyföld ismert hegyeitől eltérően, a Hagymás-hegységben nem „csupán” a fenyvesek rengetegében és a hegyi kaszálókban gyönyörködhetünk, de hatalmas, látványos sziklaalakzatok és letörések kísérik utunkat. Egyes-kőt elhagyva ráadásul a Kárpát-medence egyik legautentikusabb tájához, a Gyimesekbe ereszkedhetünk le. További hozadéka a téli gerincjárásnak, hogy ilyenkor a pásztorkutyákkal sincs dolgunk. Cserébe megébredt medvék nyomait követhetjük kilométereken át…

Hol is járunk?

Székelyföld területének nagy részét a Kárpátok vulkáni övéhez kapcsolódó hegységek (Kelemen-havasok, Görgényi-havasok, Hargita, a Gyergyói- és Csíki-havasok) alkotják. Ha a kicsit távolabb eső történelmi Aranyosszék területével, azaz földrajzi értelemben az Erdélyi-szigethegységgel most nem foglalkozunk (ahol pedig európai mércével mérve is jelentős karsztjelenségeket csodálhatunk), a vulkánok szorításában mindössze két nagyobb karsztvidéket találunk Székelyföldön: a Hagymás-hegység környezetét a Gyergyói- és a Csíki-medence hátterében, valamint a Persányi-hegységet Háromszéken.

A változatos kőzettani felépítésű, középhegységi arculatú Persányi-hegység rejti Székelyföld egyik leglátványosabb és leglátogatottabb karsztvidékét, a 4 km hosszú Vargyas-szorost, ahol a patak négy barlangrendszert alakított ki a jégkorszak óta. A maga másfél kilométeres hosszúságával a szurdokvölgy legnagyobb és egyben legismertebb barlangja az Almási-barlang, vagy más néven Orbán Balázs-barlang, amely egyben Erdély első tudományosan felkutatott barlangja is (amely csak vezetővel és engedéllyel látogatható).

A sziklaalakzatai miatt kifejezetten látványos Hagymás-hegység az egykor itt lévő tenger üledékeiből alakult ki, legmagasabb csúcsai (Nagy-Hagymás, 1792 méter; Egyes-kő, 1587 méter; Öcsém-tető, 1707 méter) több száz méteres látványos fallal emelkednek ki az alacsonyabb környezetből. A hegység további látványossága a mészkőből az erózió hatására kialakult, erősen karsztosodott bércek és különálló tornyok sorozata (pl. Kis-Cohárd, 1345 méter; Oltár-kő, 1148 méter), de a puha, üledékes kőzetbe tudta bevágni hihetetlenül látványos szorosát a Békás-patak is (Békás-szoros).

Kihívások

Ugyanakkor alaposan készüljünk fel a Hagymás-hegység téli bejárásra: bár a gerincút piros sáv jelzése jó (de azért ne a hazánkban megszokott jelzéssűrűségre számítsunk), sőt, irányjelző táblákkal is találkozhatunk néhol, a Kárpátok más részein megszokott, a gyakori ködben való tájékozódást nagyban segítő karókat itt nem találunk. Ködös időben tehát feltétlenül legyen nálunk GPS, hiszen a hegyet kevesen járják, egyáltalán nem biztos, hogy kitaposott nyomokat követhetünk, a tájékozódás erős ködben a hegyi réteken pedig nagy kihívás! És azt se feledjük, hogy a környék a Kárpát-medence leghidegebb része: Zoltán, a menedékház üzemeltetője mesélte, hogy szilveszterkor -30 fokban pezsgőztek, és bizony a második töltés már belefagyott az üvegbe. Egyszóval Székelyföldön járva nem csak a medve nem játék. A Gyergyószentmiklósi Dancurás Hegyimentők számát például gondosan mentsük el telefonunkba.

Egy tökéletes nap néha csak tökéletes percekből áll

Egy, a Gondűző Panzióban elköltött bőséges reggelit követően verőfényes napsütésben indulunk a hegyre. A tavasz lehelete már itt is érezhető: bár az öreg, csonttá fagyott hó még méretes, és az árnyékban csúnya mínuszok rejtőznek, a napnak kitett hegyoldalakban már a fű sárgállik, és a pintyek is a tavaszt hirdetik. Szekérúton indulunk el, s nemsokára a Pongrác-csúcs (1363 m) mögötti tágas réten vetkőzünk neki a melegnek. A hó még fagyott, nyomok itt még bőven vannak, de már érezni a havon, hogy nemsokára hótalpra is szükség lesz. Azon gondolkodom, mennyire ideális terep ez a rét egy sífutó központ kialakításához, hiszen a közeli hágóból egy viszonylag széles dózerúton jöttünk fel a tágas mezőre.

Továbbkanyargunk a jól követhető gerincen, immáron hótalppal. A Ló-havas (1626 m) alatt egy síző éppen kivehető nyomai mellé egy farkas falka friss nyomai társulnak a réten. Amúgy is olyan ez, mint egy nyomvadászat: ha nem a napsütötte tájban gyönyörködünk, kisebb-nagyobb állatok télen jól kivehető csapásait lessük folyton. De azért farkas ösvényen még sosem jártam...

A Ló-havas alatti mezőn viszonylag ép esztena várja a tavaszt és a vele érkező állatokat. Innentől a mesés nevű Csofronka (1607 m) jellegzetes és impozáns sziklacsúcsa irányába haladunk, a csúcs alatt futó erdei szintúton immáron egy medve friss nyomait követve jó hosszan.

A Csofronka úgy néz ki, mint a Hegyes-tű a Balatonnál, de a hasonlat csalóka, a Hagymás-hegység a Keleti-Kárpátok mészkőszirt övezetének talán legszebb része. Ide tartozik a Csofronka alatti tisztásról jól belátható és jól ismert Békás-szoros vad sziklavilága, de a tekintetünket egyre inkább hívogató Nagy-Hagymás és az előtte fekvő, meglehetősen elzárt Fehér-mező környékének mészkőbércei is.

A Csofronkától ereszkedni kezdünk, és hamarosan teljes pompájában rálátunk a hegységnek erre a legszebb, belső részére: a hegyi kaszálókkal és esztenákkal övezett sziklás hegyoldalakra. Olyan ez, mint valami rejtett világ messze magasan fent, amely téli álmát alussza. A Patkó-kő sziklája alatt sok karbantartott esztenaépület mellett pár romantikusan lepukkant darab jelzi a változó időket. A réteket erdőfoltok és magányosan álló fenyőóriások tarkítják, amelyek körül már olvadt a hó, látszik a „tavasz szoknyája”. Valóban lélegzetelállító hely, és itt találjuk egy kedves forrás mellett a négyszemélyes bivakházat is, amely a mi esetünkben ideális helyszíne az ebédnek.

Délutánra befelhősödik, és az idő egyre zordabb. A Fehér-mező előtti kicsiny hágóban részünk van a „delta feelingből” is: teljesen behúzott kapucniban fekszünk neki a havat fújó erős szélnek. Szerencsére aztán ismét kisüt a nap, és az olvadás ígérete lengi körbe a Fehér-mező esztenáit. Innen szép lankásan emelkedik az út a Nagy-Hagymás hátsó felén, hogy aztán a délnyugati oldalon található hatalmas sziklaleszakadás felé forduljon hirtelen.

A csikorgó havat fű váltja fel, és pár perc alatt a csúcson is vagyunk, ahol egy békésen legelésző, magukat nem nagyon zavartató zergecsordával osztozunk a látványban. A zerge amúgy nem őshonos itt, az 1970-es években telepítették be őket a környékre. Különös érzés március 15-én a csúcson állni, alattunk fél Székelyfölddel…

Az Egyes-kő felé tartva a hegyvonulat másik nagy sziklabérce, az Öcsém-tető (1707 m) uralja a tájat. Ennek aljában ebből az irányból alig kivehető az Egyes-kő kisebb, de közelről nagyon is látványos sziklatűje, amelynek aljában rejtőzik kiváló menedékházunk.

Egy meg nem valósult álom

Sajnos másnap reggel sűrű köd, szél és hófúvás vár bennünket. Nem nagyon akaródzik kimenni a házból, beszélgetni is nagyon jól esik a ház gondnokaival, Zoltánnal és Arankával, meg a hétvégét itt töltő - számunkra kicsit zajos - gyerekcsapatot vezető helyi tanárokkal.

Úgy döntünk végül, hogy zsák nélkül azért csak felmegyünk az Öcsém-tetőre, majd a háztól leereszkedünk Balánbányára. A tetőre gyorsan kiérünk, cserébe ott az orrunkig sem látunk, hótalpas nyomainkat percek alatt fújja be a szél. Pár percig gyönyörködünk a zúzmarás fenyők látványában, aztán visszaindulunk. Pedig szép túra lenne: a tető annyira lapos, hogy állítólag a háborúban kisebb gépekkel még le is szálltak itt. Ezen a nyílt, pompás kilátást nyújtó hegyháton ereszkednénk le a Terkő-nyeregig (1305 m), ahonnan vagy Balánbányára térhetünk le egy rövidebb úton, vagy ha több időnk van, akkor a Jávárdi-patakán Gyimesbe ereszkedhetünk le.

Elengedjük a témát, reméljük, gyorsan visszatérhetünk e csodás tájba. A házban még kávézunk egy jót, majd az egész túra legnehezebb szakasza következik: leereszkedés a meredek, de kijárt, ezért erősen jeges úton Balánbányára. Csúszásgátlónk nincs, a hótalpat meg már itt nem tudjuk használni az erősen köves úton. Marad a jó öreg gatyafék.... Lent a havazás aztán sajnos esőre vált, így bőrig ázva búcsúzunk a Nagy-Hagymás csodás magaslataitól.

A cikk először 2019-ben jelent meg. A Romániába való beutazás a járványügyi korlátozások miatt jelenleg feltételekhez kötött. A beutazás feltételeiről tájékozódj a konzuli szolgálat honlapján!

Cikkajánló