Szirmot bontott hazánk egyik legveszélyeztetettebb növényritkasága

Méghozzá három helyszínen is a Körös-Maros Nemzeti Park területén. A volgamenti hérics volt az első olyan növény, amit a termőhelyével együtt védettnek nyilvánítottak Magyarországon.

Szerző:
TM
Fotó:
Lengyel György
2020. március 4.

Méghozzá három helyszínen is a Körös-Maros Nemzeti Park területén. A volgamenti hérics volt az első olyan növény, amit a termőhelyével együtt védettnek nyilvánítottak Magyarországon.

A Csorvási löszgyepen, a Tatársánci ősgyepen Orosháza mellett és az Ecsegfalva határában fekvő Ördögsáncon találhatóak volgamenti hérics populációk – olvasható a Körös-Maros Nemzeti Park weboldalán. Ezek közül az első természetes állomány – csaknem tízezer tővel –, a másik kettő telepített.

A volgamenti héricset 1935-ben, a Dél-Tiszántúlon találták meg Magyarországon. A növény fokozottan védett, természetvédelmi értéke 250 000 Ft. Igazi tavaszhírnöknek számít. A növény azért is érdekes, mert sokszor a bimbója töri át a talajt, és a felszín felett már virágozni is kezd, a hajtásai később nyúlnak meg.

Még csak a virágzás elején járunk, a maximum az időjárástól függően március végén, április elején lesz. A nemzetipark-igazgatóság munkatársai február 25-én Csorváson 122, a Tatársáncon pedig 4 virágzó tövet találtak, március 2-án ez a szám 264-re emelkedett Csorváson, a Tatársáncon 10-re, Ördögsáncon pedig 13-ra.

Forrás: kmnp.hu

Cikkajánló