Programok

Tanösvény extrákkal

A rég tervezett kiruccanás a Váci Ártéri Tanösvényre egy vissza a kezdőmezőre játékhoz hasonló szituációval indult, de végül sikerült végigsétálni a vadregényes pallósoron. Bár egy helyen kénytelen voltam négykézlábra ereszkedni, hogy leküzdjem az egyik kialakult akadályt.

Szöveg és fotó:
2020. július 18.

A rég tervezett kiruccanás a Váci Ártéri Tanösvényre egy vissza a kezdőmezőre játékhoz hasonló szituációval indult, de végül sikerült végigsétálni a vadregényes pallósoron. Bár egy helyen kénytelen voltam négykézlábra ereszkedni, hogy leküzdjem az egyik kialakult akadályt.

Régebben láthattatok nálunk egy kísérteties hangulatú képsorozatot a Duna menti tanösvényről, és kíváncsi voltam, hogy most vajon hogyan nézhet ki a képeken látott izgalmas hely. Pár hetes tologatás után végre vonatra szálltam a Nyugati pályaudvaron, illetve ugrottam, kétszer is, mivel majdnem lekéstem a kiszemelt járatot, és miután már felszálltam, nem voltam biztos, hogy jó jegyet vettem az automatából, ezért az öt percet késő vonatról lepattanva még gyors kalauzi segítséget kértem.

Miután megnyugodtam, hogy a Vácig szóló jegyem jó, lehuppantam egy kabinban, és nekiláttam falatozni a reggelimet. A vonat elkezdett gurulni, végre saját szememmel láthatom a mesebeli tájat. Korán örültem, ugyanis a mozdonyvezető köszöntőbeszédéből kiderült, a Varsóba tartó vonat egy baleset miatt kerülő úton megy, így Hegyeshalomig meg se áll. Nem csak én szerettem volna Vácra eljutni, ezért kicsit később megálltunk, így találtam magam Vác helyett Kőbánya felső vasútállomás kavicsos peronján huszadmagammal. Ekkor úgy éreztem magam, mint amikor kiskoromban egy dobókockás társasjátéknál már majdnem a célba érve egy rossz mezőre léptem, és egy villamosvasúton visszacsusszantam a rajthoz, és kezdhettem elölről az egészet. Ezúttal valahogy vissza kellett jutnom a Nyugati pályaudvarra egy újabb próbálkozásra. A visszautat ki-ki a maga módján tette meg, én egy kedves állatorvosnak készülő lánnyal és egy intenzíves dokival (bár ez már csak Vácon derült ki) tettem. Adri egy kis angol agárral, Detrével, papírszatyrában pedig egy még repülni nem tudó fecskével és egy beteg galambbal szeretett volna hazajutni, hogy otthon folytassa a madarak ápolását.

Újra vonaton ültünk, végre már egy jó járaton, így mindannyian megkönnyebbültünk, hogy most már végre irányban vagyunk. Több mint két óra csúszással Vácra érve elbúcsúztam útitársaimtól, és a Duna-part felé vettem az irányt.

A kompkikötőhöz érve dél felé indulva haladtam a tanösvény és a mellette lévő Ligeti-tó felé. A Duna mentén vezető bicikliút egyébként pont a tanösvény bejárata előtt megy el, de szemfülesnek kell lenni, ugyanis most semmilyen tábla nem jelezte azt. Ha a kerékpárutat követjük, akkor a tanösvényhez vezető kis ösvény a Gombás-patakon átívelő híd után nem sokkal jobbra található, egy esőbeálló előtt picivel.

Miután bevetettem magam a fák közé, pár lépés után megláttam a pallósor elejét, picit arrébb pedig egy fából faragott kapu fogadott „Ártéri Tanösvény” felirattal, végre megérkeztem.

A tanösvény elején elég száraznak tűnt minden, víznek nyoma sem volt, de a pallókra és az aljnövényzetre rárakódott kiszáradt iszap azt jelezte, nemrég ezt a területet is elárasztotta a Duna. És nem is kicsit, ugyanis június eleje-közepe felé egy elég nagy árhullám érkezett a Duna e szakaszára is.

Sajnos a csúszás miatt már jócskán a déli napsütéses időben érkeztem, de még így is mesés hangulatot árasztott a pallókon bejárható ártéri terület. Igaz, az év elején készült baljós hangulatú hajnali képek helyett most egy vadregényes táj fogadott, a természet zabolátlan burjánzásba kezdett, és a folyó ereje is megtette átalakító hatását.

Az itt-ott hiányos pallón haladva egyre nagyobb mocsaras területekhez érkeztem, utamat szitakötők és különféle acsafélék kísérték, és persze szúnyogok.

Szerencsére felkészülten érkeztem, és az első tömeges támadás előtt befújtam magam szúnyogirtóval, ami nekem bevált a vérszívók ellen, bár sejtésem szerint most nem voltak annyian, mint máskor, vagy más napszakban. Minél beljebb kerültem a területen, annál kuszább a táj a sok megdőlt és kidőlt fától, és a megszikkadt iszap is egyre vastagabb a pallón, mégis a terület nem egy letarolt táj hangulatát kelti, hanem egy nagyon is eleven helyen járok. Még csak pár hét telt el az ár elvonulta óta, de már harsány zöldben pompázik minden, a frissen kinőtt növényeknek és a víz felszínét majdnem teljesen befedő békalencsének köszönhetően.

Apropó békák! Brekegést a déli melegben nagyon visszafogottan hallottam, és egyéb élőlények se mutatkoztak az említett repülő apróságokon kívül. Pedig számos madár is él ezen a helyen, de most valószínű pihentek inkább. Hiába, egy hajnali vagy esti időszakban biztos nagyobb az élet itt, de én nem bánom ezt a nyugodt, csendes hangulatot, csak a szél mozgatta növény susogását hallani.

A palló fölött átívelő egyik fa mögül egyszer csak egy nem várt akadály látványa tárult fel. A pallósor, mintha csak egy hullámvasút lenne, vagy másfél méter magasra emelkedett és be is dőlt. Megtorpanva álltam az torlasz előtt, és próbáltam rájönni, vajon mi történhetett. Balra tekintve egy hatalmas fa feküdt kidőlve, aminek a földből kiforduló gyökérzete tolta fel a falécekből álló utat. Mindenképp szerettem volna végigmenni a tanösvényen, így két lábról egy stabilabb négykézlábra ereszkedve másztam át rajta, mert nem szerettem volna a pallósor lejtős oldalán a mocsárba pottyanni.

Továbbhaladva ismét mászni kényszerültem, egy helyen ugyanis egy vaskos fa fentről dőlt az ösvény fölé, de egyáltalán nem bántam ezeket a plusz attrakciókat. Egyre bujább növényzetű helyeken át vezetett az út, az ár által letarolt faágak és kidőlt fák a pusztítás után újjáéledő természettel keveredett, sőt még virágot is sikerült fotóznom.

Az ösvény fokozatosan egy sűrű nádasba vezetett, hatalmas 4-5 méteres nádakkal. Egy ponton egy kis útelágazáshoz jutottam, ahol egy rajzos tábla mutatja be az itt élő élőlények néhány tagját, ebből megtudom, hogy az egyik a vörös légivadász, amiből most rengeteg repkedett itt. Az elágazás egyik ága egy kis pihenőben végződik, ahol a nádas ölelésében szusszanhatunk egyet.

A másik nádassal benőtt ágon továbbindulva egy kisebb dzsungelharc árán jutunk ki a tanösvény végi pihenőhöz, ahol egy kis mocsári tavacska fogad.

Csend és nyugalom árad ebből a kis eldugott helyből, és csak sokára vettem észre, hogy nem egyedül élvezem ezt a békés állapotot. Egy szunyókáló kacsa is lebegett itt a vízen, aki egy idő után azért felébredt, hogy megnézze ki érkezett a területére.

Nagy kánikulában nem lehetne itt sokáig elidőzni, és egy rövidebb szusszanás után én is visszafelé vettem az irányt. Az ösvényen csak két párral és egy idősebb hölggyel találkoztam, utóbbival a feltorlódott pallórésznél, ahol ő már inkább nem kelt át. A közelben lakik, és elmondása szerint áprilisban még szépen végig lehetett sétálni az ösvényen. Sajnos az áradás okozta rongálás miatt most egy ideig kisgyerekekkel érkezőknek és idősebbeknek is lerövidül az útja a pallósoron, de remélem, hogy hamarosan rendbe tudják majd hozni.

A tanösvényt egyébként a Göncöl Alapítvány szokta karban tartani önkéntesek segítségével, azonban egy ilyen ártéri területen természetes a folyamatos változás, és az, hogy semmit sem lehet örökre rendbe hozni. A júniusi áradás most úgy tűnik, sokkal nagyobb feladatokat ad majd nekik, remélem lesz rá mód kijavítani ezt a részt. Ha valaki ennek ellenére szeretne kilátogatni ide, mindenképp úgy sétáljon végig rajta, hogy a nagy nézelődés közben azért figyeljen a lába elé is, ugyanis a palló több helyen is hiányos, és itt-ott mozognak. Teljesen érthető okokból van kint a tanösvény elején, hogy mindenki csak saját felelősségre látogathatja.

Nem bántam meg, hogy ellátogattam ide, még ha kissé nehezen is indult. A visszafele úton összeszedett néhány műanyagpalackkal és italos dobozzal érkeztem vissza a bejárathoz, sajnos itt is akad ilyen, de közel sem annyi, mint más város közeli kirándulóhelyeken. A bicikliúthoz visszatérve még elsétáltam a közelben lévő Ligeti-tóhoz. A rendezett horgásztó körül szintén érdemes körbesétálni, vagy megpihenni mellette, a nyugodt tó felszínén és partján pedig rengeteg kacsát is láthatunk.

FRISSÍTÉS! Ez a cikk egy évvel ezelőtt, 2019 júliusában készült, a képek a tanösvény akkori állapotait mutatják. Helyieknél utánaérdeklődtem, hogy vajon most mi a helyzet ott. Sajnos a pallósor most is rossz állapotban van, sőt, tovább romlott, a tanösvény elején például elég nagy részen le van szakadva, dőlve, a növényzet még több helyen benőtte, de ez ebben az időszakban természetes is. Kalandvágyók megpróbálhatják végigjárni, de most még inkább igaz az, ami a tanösvény elején figyelmeztetésként ki van írva, hogy csak saját felelősségre látogatható. És ez hatványozottan megfontolandó a gyerekekkel érkezőknek. Nekik ilyen állapotban nem is ajánljuk. Jó volna, ha valamiképp rendbe tudnák hozni a pallósort, mert igazán különleges ez a hely, elképesztő növény- és állatvilággal, egyre több fajta madárral. De a gond az, hogy sajnos ahogy eddig, valószínűleg most sincs és lesz több pénze a Göncöl Alapítványnak, hogy érdemben nagyobb felújítást eszközöljenek rajta. Jó hír viszont, hogy elkezdődött valamiféle civil mozgolódás is a tanösvényért, és lehet ez lesz a megoldás arra, hogy legalább a balesetveszélyes állapotokat elhárítsák, hiszen kár lenne ezért a nagyon értékes és ritka helyért, ha már egyszer létrehozták. Reméljük e cikk is segíthet ebben, ha látják milyen izgalmas és valóban ritkaságnak számító helyről van szó, talán lesz aki szán erre anyagiakat is.

Hasznos információk

Mivel a Váci Ártéri Tanösvény területe állandóan változik, érdemes tájékozódni a Göncöl Alapítványnál az ösvény állapotáról, főleg nagy esőzések és áradások ideje alatt és után. Az alapítványtól szakvezetés is kérhető a weboldalukon található telefonszámon.

A Göncöl Alapítvány weboldala: www.goncol.hu
Szakvezetés pedig itt kérhető: +36 20/ 772-7970


Cikkajánló