Több mint száz partifecske költőhelyét mentették meg

Partifecskék és gyurgyalagok nevelték fel az utódaikat a sikeresen megóvott homokfalban.

Szerző:
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság/Laczik Dénes
Fotó:
Laczik Dénes / DDNPI
Adobe Stock
2019. szeptember 9.

Partifecskék és gyurgyalagok nevelték fel az utódaikat a sikeresen megóvott homokfalban.

Három évig a partifecskék birodalma volt a Pécstől délre, a harkányi út mellett maradt homokdepónia, amit az M60-as autópálya építése után hagytak ott. Ezután a magára hagyott homokkupacot benőtte a növényzet, így pár évig nem volt költés, majd ez év elején ismét elkezdték hordatni onnan a homokot a városban folyó csatornafelújítási munkálatok miatt - írja a Duna-Dráva Nemzeti Park a Facebook-oldalán.

 

 

A friss falfelületet azonnal el is foglalták a tavasszal visszaérkező partifecskék, pedig már jó pár éve nem jártak a területen. Bár a munkagépekkel a fészkeket nem bántották, alulról mertek homokot, így a fal leomlott. Ekkor egyeztetett a nemzetpark-igazgatóság és a természetvédelmi hatóság a munkát végzőkkel, hogy a másik oldalról szállítsák el az anyagot, ahol nem telepedtek meg a madarak. A partifecskék egyébként nagyon alkalmazkodónak bizonyultak: a fal leomlása után az üres falszakaszon két napon belül ugyanannyi fészeküreget alakítottak ki, mint amennyi az omlás előtt volt látható.

 

 


Az intézkedés sikeres volt, idén körülbelül 120 partifecske, és 2 pár gyurgyalag nevelt utódokat a területen. Előbbi védett (természetvédelmi értéke 50 000 Ft), itthon mindössze 15-50 ezer pár fészkel belőle, és az állománya sajnos csökken. A gyurgyalag pedig fokozottan védett (természetvédelmi értéke 100 000 Ft), a hazai populáció 17 000 - 24 000 párra tehető.

 

 

Kapcsolódó cikkeink:

Megmenekültek a mernyeszentmiklósi partifecskék

Újra itt vannak a gyurgyalagok és a partifecskék

Civilek fogtak össze a fecskékért

Mit tehetünk, ha a madarakat bolygatják?

Cikkajánló