Váratlan vendégek az odúban

A gyakorlati természetvédelem fontos eszközei a mesterséges madárodúk és költőládák, melyek több hazai madárfaj- például a kék vércse és a szalakóta- állományának megerősödésében is kulcsfontosságú szerepet játszottak. A kihelyezett odúkba azonban olykor nem várt látogatók is érkeznek.

Szöveg:
2019. november 21.

A gyakorlati természetvédelem fontos eszközei a mesterséges madárodúk és költőládák, melyek több hazai madárfaj- például a kék vércse és a szalakóta- állományának megerősödésében is kulcsfontosságú szerepet játszottak. A kihelyezett odúkba azonban olykor nem várt látogatók is érkeznek.

A napokban az MME Baranya megyei csoportjának tagjai épp őszi odútakarításra igyekeztek, mikor két mesterséges vércseodúban meglepő vendégekkel találkoztak. Az egyik odúból egy vadmacska pislogott rájuk álmosan, néhány fával arrébb pedig egy nyuszt szökellt ki az odúból.

Az énekesmadaraknak kirakott odúkban leggyakrabban pelék húzzák meg magukat, de olykor erdei siklók is beletekerednek. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság királyréti látogatóközpontjának udvarán, a bekamerázott madárodút tavasszal örvös légykapók foglalták el. Nyár elején azonban egy nagy pele is szemet vetett a kényelmes odúra.

„Röviddel az odúfoglalás után már két pele, párban húzta a lóbőrt, szétterülve vagy összebújva, egymás hegyén-hátán, hanyatt fekve, tátott szájjal, pirkadattól szürkületig”- meséli Potyó Imre a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa, akitől felvételeket is kaptunk a gombszemű odúfoglalókról.

A madárodúkban olykor táplálékraktárat is találni, amit vannak, akik szintén a pelékhez kötnek, annak ellenére is, hogy a pelék hosszú téli álmot alszanak, több hónapot is hibernációban töltenek a föld alatt. De akkor miért is van szükségük a raktárra? Elképzelhető, hogy ezek az odús raktárak az őszi zsírréteg felhalmozódásában, megerősítésében játszhatnak szerepet. Itt pihennek és esznek a kora őszi hónapokban, így kevesebbet kell kijárniuk.

Cikkajánló