Keresés eredménye

Szendergőktől a hétalvókig – variációk a téli álomra

A téli álomnak számos formája van, merthogy nem minden téli álomra vonuló emlős zuhan hónapokig tartó tetszhalott állapotba. Egyesek időről-időre kijárnak a szabadba, vagy be az éléskamrába, mások vadásznak is kicsit, sőt olyan is van, aki téli álom közben hozza világra kicsinyeit.

2023.12.21.

Mókus-e a mogyorós pele?

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa húsvét előtt kapta a telefonhívást, hogy kismókust találtak valahol. Nem sokkal később azonban kiderült, hogy egészen másról van szó.

2023.04.19.

Váratlan vendégek az odúban

A gyakorlati természetvédelem fontos eszközei a mesterséges madárodúk és költőládák, melyek több hazai madárfaj- például a kék vércse és a szalakóta- állományának megerősödésében is kulcsfontosságú szerepet játszottak. A kihelyezett odúkba azonban olykor nem várt látogatók is érkeznek.

2019.11.21.

Állati jó programok országszerte

Az Állatok Világnapját 1931 óta ünnepeljük október 4-én, az állatok védőszentjének, Assisi Szent Ferencnek az emléknapján. Ezen a napon országszerte érdekes programok várják az állatbarátokat. Ezek közül ajánlunk néhányat.

2019.10.03.

Panna jól van, már a farka is szép lompos

Egy árván maradt pelét nevelgetnek a Budakeszi Vadaspark gondozói, aki a nemrégiben indult óvodapedagógiai program keretében segíteni fog megtanítani a kicsiknek a felelős állattartás szabályait.

2017.10.09.