Videón Nógrád megye fehér dámvadja

A „csodaszarvasnak” is nevezett hófehér állatot már több éve rendszeresen észlelik a környéken, azonban mozgóképet most láthatunk róla először.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Tarnóczi Fédra (kiemelt kép)
Forrás:
444.hu
2022. június 20.

A „csodaszarvasnak” is nevezett hófehér állatot már több éve rendszeresen észlelik a környéken, azonban mozgóképet most láthatunk róla először.

Korábban már mi is közöltünk fotókat a fehérben pompázó állatról: 2019-ben és 2020-ban, illetve idén februárban is szintén a közelben, Mátraverebély környékén sikerült lencsevégre kapni a legelésző szarvast, de ez alkalommal videót is láthatunk a nem mindennapi vadról, amit elsőként a 444 mutatott be.

A fehér szín hátterében az albinizmus, avagy az úgynevezett flavizmus állhat. Ez utóbbi pigmenthiányos állapotnál a szemek színe barna marad, míg albinizmus esetén a szemek pirosak, a köröm és orr előtti szőrtelen rész pedig rózsaszín. A dámszarvas állományban mindössze egy százalék eséllyel fordul elő ilyen rendellenesség. Kevésbé ismert tény, hogy a fehér mellett fekete színt okozó pigment mutáció is előfordulhat, ami az állatoknál sokkal gyakoribb, akár nyolc százalékban is előfordulhat.

A fehér állatokhoz egy népi babona, illetve vadászlegenda is kötődik, miszerint az, aki kilő egy fehér szarvast vagy egy őzet, az egy éven belül maga is meghal. Ide kattintva egy fehér szajkóról, illetve egy gyönyörű hófehér őzbakról is láthatsz felvételeket.

Cikkajánló