
Somogyi tájak madártávlatból
Így csak a madarak láthatják hazánk egyik legszebb vidékét.
Így csak a madarak láthatják hazánk egyik legszebb vidékét.
Egyik kedvenc tornyunk, a Julianus-kilátó novemberi körpanorámájában ennek a felvételnek köszönhetően akár ebben a pillanatban is gyönyörködhetsz.
A címből egyből ki lehet találni, hogy drónvideóról van szó, ami ezúttal a Börzsöny egyik legnépszerűbb kilátójáról készült.
Sajnos a cím nem túlzás: a drón megijesztette és addig kergette a zergét, amíg az le nem zuhant egy szikláról és össze nem zúzta magát.
Újabb hazai várat örökített meg a levegőből Bujtás Zoltán, a hagyományos fotók mellett ezúttal is készített 360 fokos gömbpanorámaképet is, amit most meg is mutatunk nektek.
Eddig így csak madarak láthatták a Pilis-tetőn álló Boldog Özséb-kilátót.
Ópusztaszeri bagoly és a kiskunsági szikes tavakról készült kisfilm kápráztatta el a dubaji verseny zsűrijét. Kércz Tibor harmadik, Daróczi Csaba negyedik helyezett lett a HIPA nemzetközi fotó- és videópályázaton.
Ötvös Sándor még december végén készítette ezeket a nem szokványos felvételeket a két folyó keveredéséről.
Ljasuk Dimitry október végén 10 napot töltött a Hortobágyon, és olyan felvételekkel tért haza, amelyek egészen rendhagyó módon mutatják be az ottani élővilágot, és főként a darvakat.
Nem elég csak felrepülni, letekinteni és kattintani ahhoz, hogy jó kép szülessen. Szükség van ehhez egy jó szemű fotósra is, aki meglátja a tökéletes kompozíciót, a különleges formákat, kontrasztokat, színhatásokat és hangulatokat a szeme elé táruló különleges világban.
Már több mint 6000 darut számoltak össze a Fertő térségében. Most te is megnézheted őket.
A Duna mellett élő Kaszás Gergő is hol kíváncsian, hol aggódva figyelte az idei szárazság miatt apadó folyót. Fotós lévén elhatározta, hogy dokumentálni fogja a mostani helyzetet, és egy fotósorozatba örökítette meg a leapadt Dunát.
Izgalom, küzdelem, dráma és cukiság keveredik a medvés videóban, ami felrobbantotta a netet. Első pillantásra nem gondolnánk, milyen szomorú is a valóság a felvétellel kapcsolatban.
Hangulatos felvétel készült kedd hajnalban a ködbe burkolózó Megyeri hídról, aminek csak a pilonjai lógtak ki a vattacukorból.
Ha megnézed ezt a drónvideót, garantáltan azonnal kedved támad útra kelni. Madárperspektívából a Közép-Dunántúl legérdekesebb látványosságai az Esztergomi bazilikától kezdve a Bokodi-tavon keresztül a Bory-várig és még tovább.
Egészen pontosan a vár felett lebegve nézhetünk körbe az őszi Börzsönyben a következő gömbpanoráma-fotó segítségével.
Elérheti a százezer főt a drónhasználók köre Magyarországon, de közülük elenyésző számban lehetnek azok, akik szabályosan, eseti légtérrel is rendelkeznek. Ez azért problémás, mert annak hiányában a drón által okozott károkat sem téríti a biztosító. Röviden a legfontosabb tudnivalók a felelős és biztonságos drónhasználatról.
Gyönyörű formák és színek, sosem látott alakzatok rajzolódnak ki a föld felszínén, ha a levegőből szemléljük. Sokszor Rorschach-tesztnek is beillő mintázatokat láthatunk. Így néznek ki hazánk egyébként is csodaszép tájai a magasból.
Idén is útjára indult a hazai nemzeti parkokat népszerűsítő természetfotó-pályázat, a Varázslatos Magyarország.
Igazán látványos légi felvételt készített egyik olvasónk. Egy drónnal videózta le a téli köntösbe bújt Börzsönyt. Az Inóci kőbányákat, a Magas-Taxot, a Nagy-Hideg-hegyet és a Csóványost is láthatjuk, leginkább madártávlatból.
Íme, tíz olyan hely, amelyet érdemes a bakancslistánkra venni, ha az Alföldön járunk.
Általában egy túrázó akkor érkezik meg az Alföld kék útjára, ha már egészen belemelegedett az országjárásba, megigézte a vándorlás szabadságérzete, és e mámorító élmény átéléséhez új terepet keres.
Petőfi Sándor nagy költő és nagy távgyalogló volt. Kora neves emberei közül talán senki se járta be úgy keresztbe-kasul Magyarországot, mint ő.