Keresés eredménye

Elhunyt Burger Barna fotográfus

Hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Burger Barna fotográfus. Utolsó, 2014-ben megjelent Kékvándor című kötetében szubjektív módon mutatta be az Országos Kéktúrát.  

2017.02.21.

A Kék legszebb képeiből nyílt kiállítás

A Budapest Projekt Galériában állították ki Burger Barna Országos Kéktúra útvonalán készült képeit. A Kékvándor című tárlaton 30 tájképet és életképet tekinthetnek meg az érdeklődők.

2016.08.03.

Égi vándor - Kőrösi Zoltán emlékére

A Magyar Természetjáró Szövetség mély szomorúsággal fogadta a hírt, hogy Kőrösi Zoltán író, a Kékvándor című könyv szövegének gondozója, Burger Barna barátja és alkotótársa február ötödikén elhagyta a földi turistautakat.

2016.02.06.

Megjelent a Kékvándor - [VIDEÓVAL]

Burger Barna fotográfus most megjelent, Kékvándor című kötete minden tekintetben rendhagyónak mondható: szubjektív módon mutatja be az Országos Kéktúrát; útleírás, valamint fotóalbum egyben, és a sorok közül filozofikus gondolatok köszönnek vissza. A könyv bemutatóján a megismételhetetlen kalandról, az élmények formába öntéséről és Rockenbauer Pál örökségéről is szó esett.

2014.12.05.

Kéktúra a Belvárosban

3,5 millió lépés Magyarországon. Ez az Országos Kékkör (OKK), hazánk legismertebb és leghosszabb túraútvonala, amely a kék sávjelzésen, mintegy 2500 km-en vezeti körbe a vándort. Három nagy túrát egyesít: az Országos Kéktúrát (OKT), amely északon Írott-kőtől Hollóházáig tart, az Alföldi Kéktúrát (AK) Sátoraljaújhelytől Szekszárdig, valamint a Dél-dunántúli Kéktúrát (DDK) Szekszárdtól Írott-kőig.

2014.11.26.