Utolérhetetlen kilátás a Vörös-kőről
A Pilis keleti oldalán, a Dunakanyar partján elhelyezkedő Leányfalu fölött magasodik a Vörös-kő, ahonnan páratlan látvány tárul elénk. A település festői szépsége már nagy eleinket is megihlette. Nem véletlenül írta róla az egykori nyaralótulajdonos, Karinthy Ferenc (Karinthy Frigyes fia), hogy „az ismert világegyetem középpontja”.
A Vörös-kő, a Nyerges-hegy és a Duna háromszögében fekvő régi, kedvelt nyaralóhely Budapest felől a 11-es főúton közelíthető meg. Nemcsak Visegrád közelsége és meleg vizű termálfürdője, de környező, forrásokban gazdag hegyei miatt is érdemes errefelé túrázni.
A Pilistől földtanilag jelentősen eltérő Visegrádi-hegység vulkanikus szerkezetének köszönhetően gazdagabb vízrajzzal bír.
A felszínen lefolyó csapadék évezredek alatt mély völgyeket vájt a hegybe (Apátkúti-völgy, Rám-szakadék, Holdvilág-árok). A hegységkettősben összesen 170 forrás és felszíni vízfolyás található, melyből hármat érintettünk túránk során.

A Duna partjáról a piros jelzésen indultunk el az enyhén emelkedő Gyulai Pál utcán. Az árnyas gesztenyefasor alatt már a múlt században is bizonyosan sétálgattak egykori villatulajdonos nagyjaink. A török után elnéptelenedett faluba az 1800-as évek végén telepedtek le újra. Petőfi apósa, Szendrey Ignác, valamint Gyulai Pál is az elsők között voltak.

A település szélén álló házak után balra, az erdő felé kanyarodtunk. A Leányfalu épített és természeti értékeit bemutató tanösvény utolsó két állomásának ismertetőjét mi is olvashattuk. A nemzeti park határát jelző tábla mellett érdemes kitérőt tenni Gyulai Pál emlékoszlopához.

Húsz perces, kellemes erdei séta után a Vörös Meteor-forrásnál pihenhetünk. A természetvédelmi törvény értelmében ezek a feltörő vizek mind védettek. Vízminőségük rendszeres ellenőrzése ellenére a tájékoztató táblán az szerepel, hogy a víz csak saját felelősségre fogyasztható. Így a kulacsunkból ittunk, de a kellemes forrásvízzel felfrissítettük az arcunkat.

Pár méter után, egy tarvágás mentén jutottunk el az első fontosabb kereszteződéshez. Erőnket a Vörös-kőre tartalékolva megkezdtük a felkapaszkodást. Az emelkedő egyre durvul, de egy szerpentint követve szépen lassan leküzdhető.
A türelmetlenek a kanyargó ösvény kiegyenesítésére rövidebb kerülőutakat tapostak ki.
A „séta” felfelé a platóra elég egyhangú volt, csak egyetlen rézsikló kígyózott át előttünk. Az erdőjárásnak szép kilátás nélkül is lenne értelme, de azért a természet kegyes hozzánk, és egy-egy ilyen nehezebben elérhető csúcshoz többnyire csodálatos panorámát is társít.

Felfelé haladva már sejteni lehetett, hogy most is hasonló élmény vár ránk. Kimelegedve értünk a hegytető tisztására, ahol meglepően széles kilátásban lehetett részünk. A hosszan elnyúló Szentendrei-sziget mellett a Naszály tájsebe, Vác és mögötte a Cserhát vonulatai is kirajzolódtak. A felszabadulási emlékmű talapzatáról még jobb fotókat készítettünk.
A Természetbarátok Turista Egyesülete által emelt, mára kissé viharvert oszlop az „erdők felszabadulásának” emlékét őrzi. 1946-ban az addigi magánerdőket államosították, egyúttal megnyitva ezeket a látogatók előtt. Az emlékművön már nem vörös csillag, hanem vörös róka mosolyog ránk, jelezve az 521 métert.

Elfogyasztottuk az uzsonnánkat, és magunk mögött hagytuk a panorámateraszt. A Kis-Bükk-tető irányába indultunk el. A Vörös-kő mellett egy többszemélyes esőbeálló keltette fel a figyelmünket. Itt akár egy kisebb osztály is egyszerre bújhat meg eső esetén. A Vértes-mezőig sétáltunk el, majd visszafordulva a zöld sávon folytattuk utunkat. Kezdetben nehezen találtuk a járatlan, benőtt utat, de egy szélesebb erdészeti úton már követhető volt a tervezett irány.

A Német-széna, majd az Álló-rét voltak a következő állomások. A Berseg-hegy és a Nyerges-hegy közti nyereg tisztásán újabb emlékmű ad okot a lassításra. A környék erdeiben Landler Jenőhöz és más politikai szereplőkhöz kapcsolódó emlékhelyek is vannak. Ilyen például Latinka Sándor mártír táblája a Rekettyés-forrásnál.

A kirándulás utolsó szakaszát a piros kereszttel jelzett, könnyen járható úton tettük meg a nagyközségig. Útközben a víz vájta, mély árkok látványa változatossá tették az erdő képét. A következő forrás mellett is padok várják a kirándulókat. A Csaba-kútja felirat krétával vagy festékkel van a forrásműre firkantva, sajnos ismertetőtáblát itt nem találunk.

Rövidesen újra az első csomópontnál találtuk magunkat, ahol már a túra elején is felfigyeltünk a piros kör jelzésre. A hegység gazdag vízrajzának újabb képviselői tették hangulatossá az erdő mélyét. A Rekettyés-forrás és az időszakos tó körüljárását szúnyogfelhő kísérte. Az állandóan körülöttünk zümmögő, repülő vérszívók és apró társaik sem tudták csökkenteni a természetben töltött idő élvezeti értékét.

Visszaereszkedve a gesztenyés soron a Duna-parton totyogó, barátságos kacsák mellett ejtőzve vezettük le a „hegymászás” fáradalmait.

Leülök, hogy a lelkem is utolérjen, avagy ilyen volt az Everest Base Camp trekking
Az őrült jó kalandokat tartalmazó pakliból most az 5364 magasan fekvő Everest Base Camp (EBC) gyalogtúrát húztam. Tizenegy nap gyaloglás Nepálban, a hegyek országában, egészen Csomolungma, a Föld istenasszonya lábához, vagy ahogyan a nepáliak nevezik, Sagarmantha, a mennyország csúcsának kezdetéig.
→ Tovább
Tíz dolog, amit nem tudtál a cserkésztáborokról
Avagy: hogyan lehet rávenni egy csapat kamaszt, hogy 10 napot töltsön az erdőben áram és telefon nélkül?
→ Tovább
A Somló: egy hegy, ami több, mint egy hegy
Ami a Japánoknak a Fuji, a görögöknek az Olimposz, az nekem a Somló. Hiszem, hogy itt is istenek laknak. Ha nem is a felhőkben, talán nem is a ligetekben, de a hegy levében biztosan. Régóta vallom, hogy túráink során nemcsak a tájat, a benne lakó embereket kell megismerni, de az ottaniak étkét és italát is. Így kerülhet sor a borra.
→ Tovább







