Az érdekes elnevezésű, 2021-ben átadott Gyantászok útja tanösvény a Vendvidék szívében, Vas vármegyében, az Apátisvánfalva környéki erdőkben kanyarog. Mivel nem körtúra, ezért tetszőlegesen bármelyik végéről indíthatjuk. A község Fő útja mellett található szabadtéri tornapark mellől kezdtük meg a sétát, ahol egy nem túl feltűnő „Tanösvény” tábla mutatta az irányt.

Ám, ami igazán magával ragadó volt, hogy a millió színes falevél közül szinte hivalkodott a fenyvesek haragos zöldje, mintegy jelezvén, hogy hamarosan ő marad majd az erdő egyetlen színe. Az pedig csak hab volt a tortán, hogy a fákból lágy gyantaillat áradt.

A tanösvény 9 állomásán színes, informatív tájékoztató táblákról tudhatjuk meg, hogy mi jellemzi a vendvidéki erdők növény- és állatvilágát, mit jelent a szálalás, mit csinál az, aki gyantászik, és hogy mennyi mindent köszönhetünk az erdőknek.

Erdeifenyő, a gyantászok kedvence

Egyik vitathatatlan érdeme a tanösvénynek, hogy rövid, de szép erdei séta alatt szemléletesen mutat be egy mára már feledésbe merült szakmát és megélhetési forrást, a gyantászást. Aki eddig nem hallott volna róla, az is pár perc alatt képbe kerülhet ezzel az érdekes mesterséggel. Az ismertető táblákról kiderül, hogy hazánkban már a 19. század elején rengetegen gyantásztak az Őrségben és a Vendvidéken, hiszen itt megfelelő mennyiségben voltak idős, 50 év feletti fenyőerdők, amelyek nélkülözhetetlen alapanyagai a gyanta kinyerésének.

A gyantászok egy speciális eszközzel, a gyantászgyaluval csak minimálisan, 3 mm mélyen belevágtak a fába, ezzel előidézve a gyanta folyását.

A fenyőfán maradt nyomokat, vájatokat és a gyanta gyűjtéséhez használt cserépedényt az egyik állomáson meg is nézhetjük.

Egy fa csapolása tavasztól őszig tartott, amíg a nedvkeringés aktív a fában. Ez idő alatt a gyantászok hetente egyszer-kétszer visszatértek a fenyőkhöz, hogy begyűjtsék a felfogott gyantát, amit aztán festő anyagokhoz, szappanok, bőrápoló krémek, illatosító olajok vagy éppen rágógumi készítéséhez használtak.

A gyantászok a minél több gyanta kinyerése mellett azonban mindig nagy gondot fordítottak a fa életben tartására is. Fontos volt számukra, hogy a gyantászott fa egészségesen továbbfejlődjön, és később például épületfa válhasson belőle.

Kisparaszti szálaló erdőgazdálkodás

Azt is megtudhatjuk a kirándulás során, hogy ezen a vidéken az erdőtömbök régen több apró parcellából álltak össze, melyek egy-egy helyi család tulajdonában álltak. A családi parasztgazdaságok önállóan művelték erdeiket, ami nem jelentett mást, minthogy a parasztgazda, amikor kiment a saját erdejébe, mindig csak annyi fát termelt ki, amennyire épületfa vagy tűzifa céljából éppen szüksége volt. Azzal pedig, hogy kivágott egy fát, kvázi fényt engedett a zárt erdőrészletbe, ahol így meg tudott újulni az erdő – ez jelentette a szálalást. A kisparaszti szálaló erdőgazdálkodás eredményeképp változatos fajösszetételű, korú és szerkezetű erdők jöttek létre.

Mészkerülő erdeifenyvesek

A túra során arra is fény derül, hogy a Vendvidék legjellemzőbb erdőtársulásai a mészkerülő erdeifenyvesek.

Ezeken a területeken az alapkőzet többnyire agyagból és kavicsból áll, amelyeken sekély termőrétegű talajok találhatók. A váltógazdálkodás miatt az erdők egy részét kivágták, a területet szántóként hasznosították, majd felhagyták, ami idővel beerdősült. Ezt felégették, és ismét szántóként hasznosították. Ez a sajátos tájhasználat a talajok termőrétegét elvékonyította, a bőséges csapadék pedig kilúgozta, így egyre savanyúbbá vált, tápanyagtartalma csökkent. Emiatt a bükk, a tölgy és a gyertyán visszaszorultak, míg az erdeifenyő, a bibircses nyír és a rezgőnyár felszaporodtak.

A szélsőséges termőhelyi adottságoknak köszönhetően a fák magassága errefelé nem haladja meg a 20 métert. A cserjeszintben gyakori a közönséges boróka és az erdeifenyő újulata, de felfedezhetjük a védett henye boroszlánt, és gyakori a csarab és a fekete áfonya is. Jellemzőek még a különböző körtike fajok és a korpafűfélék.

A mintegy 2,5 km-es „gyantász” tanösvény útvonala csendes, tömegektől mentes, szép erdőben vezet, ahol még az őszi túraszezon közepén sem futottunk össze kirándulókkal. Mivel majdnem végig szintben megyünk, és könnyen járható az út, ezért minden korosztálynak jó szívvel ajánlható.

Ha az erdei séta után még szeretnénk némi időt eltölteni ebben a hangulatos vendvidéki faluban, akkor az apátistvánfalvai Határőr Emlékhely és Múzeumban érdemes elidőzni.