
Szarvasbőgés-hallgató vonatozás a Bükkben
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. szeptember 29-én és 30-án ismét megrendezi hagyományos szarvasbőgés-hallgató vonatozását a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton.

Kirándulóhelyek, amelyek ősszel a legelbűvölőbbek – Hétvégi programajánló
Olyan erdei túraútvonalakat és helyszíneket gyűjtöttünk össze szeptember negyedik hétvégéjére, ahol ősszel még szebb az út, mint más évszakokban.

Gyönyörű kora őszi arcát mutatja a természet – Hétvégi programajánló
Semmi sem fogható ahhoz, mint ősszel a természetet járni. Olyan hazai túraútvonalakat és erdei helyszíneket gyűjtöttünk össze szeptember harmadik hétvégéjére, ahol egy séta felér egy meditációs terápiával.

Túrázás nőként egyedül
A Jane Goodall Intézet és Till Anilla közös workshopot rendez, amelynek témája: hogyan túrázz egyedül nőként. Erről Anilla sokat tud mesélni, hisz nemrég 72 nap alatt teljesítette a 2550 km hosszú Országos Kékkört. Az esemény bevételével egy kirándulás megszervezését támogatják, amelynek meghívottjai nevelőszülőkhöz került gyerekek lesznek.

Változatos programok várnak a natúrparkok őszi hétvégéin
Közel 100 kerékpáros és vízitúra, erdei koncertek, lovaglás, gyermek- és ifjúsági programok, illetve kulináris élmények várják a kikapcsolódást kereső családokat.

Evezős városnézés a Vizek Városában
Idén ősszel harmadik alkalommal rendezik meg Győr rendhagyó városnéző vízitúráját, a Győri Vízicsillag nevű rendezvényt.

Virágpompa és csodás kora őszi erdőtúrák – Hétvégi programajánló
Már nincs hőség, de vacogni sem kell, ilyenkor a legjobb kirándulni. Összegyűjtöttünk pár olyan hazai túraösvényt és szabadtéri programot szeptember második hétvégéjére, ahol a kora őszi erdő és táj látványával nem lehet betelni.

Kvízhét a Turista Magazin oldalán, játssz és nyerj!
Hogy egy kis lendületet adjunk az iskolakezdéshez, nyereményjátékkal egybekötött kvízdömping érkezik az oldalra szeptember 1-től. Íme, a részletek.

Túrahelyek, ahol varázslatos a nyárutó – Hétvégi programajánló
Tegye fel a kezét, aki egyetért azzal, hogy a túrázást nem lehet megunni! Szeptember első hétvégéjére ajánlunk néhány szuper kirándulóhelyet és erdei programot, amelyet kár lenne kihagyni.

Gyönyörű erdei túrák, amelyekkel emlékezetesen búcsúztathatod a nyarat – Hétvégi programajánló
Olyan hazai túraösvényeket és szabadtéri programokat ajánlunk augusztus utolsó hétvégéjére, ahol nemcsak az impozáns panorámapontok és a vadregényes erdei utak miatt bitang jó kirándulni, de a nyár végi természet szépségeiben is elmerülhetsz.

Indulnak a szarvasbőgéstúrák a Gemenci-erdőben
A Gemenc Zrt. idén is szervez szarvasbőgéshallgató-túrákat Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdejében. A kirándulásokon augusztus 25-től szeptember 19-ig hallgathatjuk meg a szerelmes gímbikák „koncertjét”.

Kilátópontok, ahonnan jól látszódik a tűzijáték
Szeretnéd az augusztusi 20-i tűzijátékot tömegmentes, ám mégis remek rálátást nyújtó helyszínről nézni? Mutatjuk, hova érdemes ellátogatnod a budai hegyekbe, ha jó helyről szeretnél tűzijátékot csodálni.

Malmok és a molnárok körül forognak a szentendrei Skanzen ünnepi programjai
Az augusztus 20-i ünnepi hétvégén a kézműves foglalkozások, a játékok, a mesék és próbatételek mind a malmokhoz és a molnárokhoz fog kapcsolódni a szentendrei Skanzenben.

Könnyű túrák csodaszép helyeken – Hétvégi programajánló
Olyan egyedi természeti látnivalókban gazdag kirándulóhelyeket és szabadtéri programokat ajánlunk augusztus harmadik hétvégéjére, amelyek egyszerűen bebarangolhatók, a melegebb napokon is ideális úti célok, és ahol nyáron még szebb az út, mint más évszakokban.

Szuper túrák gyerekkel, amelyekkel emlékezetessé teheted a nyári szünet utolsó heteit
Ha már véget értek a táborozások, és a nagyszülőknél töltött időt is kimaxoltátok, érdemes a gyerekeket kirándulásokkal lefoglalni. Méghozzá olyanokkal, amelyekre egész évben jó lesz visszagondolni. Összegyűjtöttünk néhány rövid és látványos túraösvényt, ahol az egész család jól érezheti magát, és nem csak nyáron, de bármelyik évszakban megéri felkeresni őket.

Különleges nyári vonatozás a Bükkben
Augusztus utolsó hétvégéjén különvonat közlekedik Mahócára, a Lillafüredi Állami Erdei Vasút menetrend szerinti vonatok által nem járt szárnyvonalán. Már csak ezért az élményért is megéri vonatozni a Bükk vadregényes tájain.

Hétvégén láthatod a legtöbb hullócsillagot
A Perseidák meteorraj augusztus 12/13 éjszaka éri el a maximumát. Szerencse, hogy sem telihold, sem felhős idő nem várható.

Ellenállhatatlan hazai kirándulóhelyek a természet kedvelőinek – Hétvégi programajánló
Ajánlunk néhány különleges szabadtéri programot augusztus második hétvégére, ahol csendes környezetben lazulhatsz és merülhetsz el a táj szépségében.