MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya
2018.09.15. 08:00,   Szöveg: Veres Zsolt,   Fotó: Veres Zsolt, Gulyás Attila, Horváth Béla

Geokéktúra a Cserehátban és az Aggteleki-karszton

Az Országos Kéktúra 133 km-es, Boldogkőváralja és Putnok közötti szakasza változatos földtani felépítésű és domborzatú kistájakon halad keresztül. A Zempléni-hegység és a Bükk közötti kéktúraösvények számos geológiai érdekességet rejtenek, amelyek mellett nem érdemes szó nélkül elmennünk. Sorozatunk folytatásában ezek közül mutatunk be egy válogatást a Cserehát és az Aggteleki-karszt vidékeiről. 

A Hernád és a Sajó közötti terület legidősebb földtani képződményei Irota és Rakacaszend térségében, a Szendrői-rögvidéken bukkannak elő a felszínen Ezek a metamorf (átalakult) kőzetek (pl. kristályos mészkő, márvány, fillit) a földtörténeti óidő (paleozoikum) szilur és karbon időszaka között képződtek, kb. 400–300 millió évvel ezelőtt.

 

Fotó: Gulyás Attila

Csereháti táj

 

A Szalonnai-hegység és az Aggteleki-karszt döntő tömegét viszont már fiatalabb, a földtörténeti középidőből (mezozoikum) származó, döntően triász időszaki (kb. 250–200 millió éves) üledékes kőzetek (pl. homokkő, márga, mészkő, dolomit) építik fel. A jól oldódó triász mészköveken alakult ki az a csodás felszíni (víznyelők, dolinák) és felszín alatti (barlangok, zsombolyok) karsztos formakincs is, amely oly jellegzetes képet ad a Bódvaszilas és Aggtelek közötti tájnak.

 

A terület legfiatalabb földtani képződményei a Cserehát és a Putnoki-dombság lankáin, valamint az aktív vízfolyások völgyeiben találhatók különféle kavicsos, homokos és agyagos képződmények formájában. Ezek már a terület földtörténetének utolsó 10 millió évét képviselik, a miocéntől napjainkig.

 

Rakacaszend, márványfeltárások

 

Az Országos Kéktúra útvonala Boldogkőváralja térségében hagyja el a Zempléni-hegység „sátoros” vulkáni hegyeit, majd a Hernád-völgy keresztezése után, Encsnél lép a Cserehát területére.

 

A Cserehátban teljesen más kép fogad minket, mint amit eddig megszokhattunk: szántókkal, legelőkkel és kisebb erdőkkel tarkított alacsony dombsorok, amelyek között a patakvölgyekben apró törpefalvak ülnek meg. Merészen kiemelkedő csúcsokra, látványos sziklaalakzatokra ne számítsunk, hisz a dombságot alkotó üledékek ezt nem teszik lehetővé. A terület földtani felépítésében döntően a miocén földtörténeti kor végén itt hullámzó Pannon-tó, majd az azt feltöltő folyók kavicsos, homokos és agyagos üledékei vesznek részt. Ennek nem túl kellemes velejárója az a „vendégmarasztaló sár”, amely eső után komolyan akadályozza a kék ösvényt járó vándorokat céljuk elérésében.

 

Fotó: Veres Zsolt

Sárdagasztás valahol a Cserehátban 

 

A Cserehát északnyugati részén, Irota és Rakacaszend térségében viszont már olyan kőzetek bukkannak a felszínre, amelyek magyarországi szinten is igen idősnek számítanak. Több száz millió évvel ezelőtt a területet hordozó, a mai helyétől több ezer kilométerre lévő lemeztöredéket változó mélységű tengervíz borította be, amelynek különböző részein rakódtak le azok az üledékek, amelyek metamorfizált változatai ma a Rakacaszend környéki dombok anyagát alkotják. Egykoron (kb. 350–300 millió éve, a karbon időszakban) mésziszapként rakódott le az az üledék, amely később mészkővé válva, majd márvánnyá metamorfizálódva létrehozta a „rakacai márványként” ismert dekoratív díszítőkövet. A kékesszürke és fehér sávos márványt több helyen bányászták a környéken, többek között a névadó település, Rakaca térségében is. A 20. század második felében annyira közkedvelt díszítőkő volt, hogy még a moszkvai KGST-palota építésére is jutott belőle.

 

Fotó: Veres Zsolt

A Rakacaszend melletti Kopasz-hegy oldalának egykori márványbányája

 

Ma már nem működnek a kőbányák, de benövényesedő maradványaikban remekül tanulmányozhatjuk a szép mintázatú márványféléket. Egy ilyen kiváló feltárás a Rakacaszendtől délre, a Kopasz-hegy nyugati lejtőjén található felhagyott kőfejtő, amely pár száz méteres kitérővel érhető el az OKT útvonaláról, a Vermek dombja irányából. A lelkesebb geokéktúrázók felkereshetik a márvány további feltárásait a Rakacaszend és a Meszes közötti országút mentén, de beépítve is láthatjuk a kőzetet a környékbeli települések épületeiben (pl. Rakacaszend Árpád-kori templomának falában).

 

Bódvarákó, Esztramos

 

Az OKT útvonala Rakacaszend és Tornabarakony után a Szalonnai-hegységnek nevezett kistáj erdős gerince felé veszi az irányt. Itt már a mélybe süllyednek a korábban említett ősi kőzetek és a „hatalmat” a különféle, döntően triász időszaki mészkövek és dolomitok veszik át. Nem véletlen tehát, hogy több helyen találkozhatunk az egykori mészégető kemencék (vagy itteni néven: milék) maradványaival, hisz csak a megfelelő minőségű mészkövek voltak felhasználhatók ezen ősi mesterség űzéséhez. A bonyolult szerkezeti felépítésű hegység kőzettípusai még a martonyi középkori pálos kolostorrom falait vizsgálva is kiválóan tanulmányozhatók.

 

Fotó: Veres Zsolt

A Martonyi felett levő pálos kolostorrom maradványai 

 

A Szalonnai-hegység gerincén átkelve, komoly ereszkedés után érkezünk Bódvarákóra, amely után hamarosan elérjük a Rákóczi-barlang bejáratát és egyben a kőbányászat által megcsonkított sasbércet, az Esztramost is. A bonyolult szerkezetű hegy fő tömegét egy enyhén átkristályosodott triász mészkő alkotja, amelyet a geológusok Steinalmi Mészkő Formációnak neveznek. Alapanyaga egy trópusi lagúnában rakódott le, amely később a földkéregben uralkodó nagyobb nyomás és hőmérséklet hatására kissé metamorfizálódott. A számtalan barlangot rejtő Esztramos az elmúlt közel kétszáz évben az emberi tájátalakító tevékenység áldozata lett. A 19. század első felében indult meg a hegyet felépítő mészkőben található vasérc-indikációk kitermelése, majd a 20. század közepén a mészkőbányászat is. Mindkét ásványi nyersanyag alapvetően a borsodi nehézipart szolgálta, amely mára már az enyészeté. Az iparszerű bányászat során a hegy eredeti magassága helyenként közel 80 méterrel csökkent, s közben több tucat barlang is megsemmisülhetett. Nem véletlen tehát, hogy messziről egy „szuvas fog” képét mutatja az Esztramos.

 

Fotó: Gulyás Attila

Az Esztramos-hegy

 

A bányászat ma már a múlté, s az Esztramos az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság egyik féltve őrzött kincse, a benne található barlangokkal együtt. Ezek közül a Rákóczi (1. számú)-barlang látogatható csak, amely csodás borsóköveivel és tiszta, mély vizű tavaival a nemzeti park méltán egyedülálló természeti csodája. A többi barlang (pl. Földvári Aladár-barlang), az egykori tárók és maga a csúcsi nagy kőfejtő is csak külön vezetővel és engedéllyel látogathatók. A fenti kőbányában rendkívül szép kifejlődésű kalcitásványok tanulmányozhatók, nem is beszélve a Bódva-völgy felé nyíló felejthetetlen kilátásról.

 

Fotó: Gulyás Attila

Az Esztramosban lévő Rákóczi-barlang 

 

Jósvafő, Tohonya-szurdok és Jósva-forrás

 

A kék ösvény az Esztramos megcsonkolt tömbjét elhagyva átkel a Bódva folyón, majd befut Bódvaszilasra, ahonnan már az Alsó-hegy és az Aggteleki-karszt triász időszaki mészköveit fogjuk taposni. Bódvaszilasról meredek kaptatóval érkezünk meg az Alsó-hegy platójára, amelyen szinte érik egymást a víznyelők, a dolinák (vagy gömöri tájnyelven: töbrök) és a zsombolyok sötéten ásító bejáratai. Hosszú, egész napos vándorlásunk során elhaladunk a középkori Szádvár romjai alatt (érdemes ide felmászni), a Horthy Miklós parancsára lerombolt Derenk község maradványai mellett, és Szelcepuszta érintésével érkezünk meg a Jósvafő környéki karsztfennsíkokhoz. A kék jelzés a dolinákkal és víznyelőkkel „lyuggatott” Kuriszlán-fennsíkról egy mély völgybe ereszkedik le Jósvafőtől északra, amelyben a Tohonya-patak folydogál.

 

Fotó: Horváth Béla

A Szádvár romjai Szögliget felett

 

Fotó: Veres Zsolt

Az egykori Derenk község maradványai

 

A Tohonya-forrásból eredő vízfolyás az elmúlt pár millió évben fűrészelte bele magát a kemény triász (kb. 230 millió éves, ún. wettersteini) mészkőbe, amely folyamatot a terület lassú emelkedése és a kőzeteket átszelő törésvonalak is segítették. A hűvös és párás, szurdokerdővel „kibélelt”, kőfülkékkel tarkított, meredek falú völgyben a patak helyenként kis mésztufalépcsőkön bukik alá, amelyek a vízben oldott mészanyag kicsapódásával jöttek létre. Rövid séta után elhaladunk a Kossuth-barlang és a belőle kifolyó Nagy-Tohonya-forrás mellett, és beérkezünk Jósvafőre. A település nyugati részén áthaladva, pár perc alatt a Tengerszemnek nevezett tó partján, a Jósva-forrásnál találhatjuk magunkat.

 

Fotó: Horváth Béla, Veres Zsolt

A Jósvafő melletti Tohonya-szurdok (balra) és a Jósvafő-forrás (jobbra)

 

A Jósva-patak völgyfőjében (Törőfej-völgy) eredő Jósva-forrás a Baradla barlang ún. Alsó-barlangjaiból ered, s hazánk legnagyobb hozamú, hideg vizű karsztforrása. A triász mészkőből kiáramló, s a Baradla barlangot megcsapoló karsztforrás átlagos vízhozama 11 ezer liter/perc, de ez árvízkor akár 500 ezer liter/perc is lehet. A nagy mennyiségű oldott mészanyagot tartalmazó víz a barlangból kiérve, a megváltozott nyomás- és hőmérsékletviszonyok, valamint a növényzet szén-dioxid-elvonó tevékenysége miatt oldott karbonáttartalmát kicsapva mésztufagátakat épít fel. A Jósva-forrás vizét felduzzasztva hozták létre 1938 és 1940 között a Tengerszemet. Innen pár perces sétára található a Baradla barlang jósvafői kijárata, ahol kicsit megpihenhetünk a fárasztó vándorlásunk után.

 

Fotó: Horváth Béla

A jósvafői Tengerszem 

 

Aggtelek, Aggteleki-tó és ördögszántás

 

Jósvafő után az OKT útvonala a Baradla barlang feletti karsztosodott, jól oldódó triász mészkövekből álló, dolinákkal és borókásokkal tarkított térszíneken halad tovább. Aggtelektől északra, kiérve a Mész-völgyből, érdemes egy pár száz méteres kitérőt tenni a sárga jelzés mentén dél felé, hisz egyedülálló földtudományi értékeket kereshetünk fel.

 

Aggtelek település és a Tó-hegy „ördög szántotta” nyugati oldala között egy kis tavacska vize csillog, amely az Aggteleki-tó névre hallgat. Kevesen gondolnák, hogy Magyarország egyetlen állandó vizű, víznyelőben kialakult tavával van dolgunk. A régen Káposztáskerti-tónak is nevezett állóvíz helyén egy aktív víznyelő működött, amely a Baradla barlang Törökmecset-ágába vezette le a felszíni vizeket. A környező lejtőkről érkező agyagos hordalék miatt viszont „eldugult”, s helyén egy tó jött létre. A kicsiny, lefolyástalan tavacskát már többször kellett kotorni, mivel kis mélysége miatt gyorsan a feltöltődés áldozata lesz.

 

Fotó: Veres Zsolt

Az Aggteleki-tó

 

A tótól keletre magasodó Tó-hegy oldala is különleges földtani és felszínalaktani érték, hisz hazánk egyik legnagyobb és legtípusosabb karrmezője, népnyelven „ördögszántása” kereshető itt fel. A terület felépítésében a triász időszak közepének trópusi lagúnáiban lerakódott Wettersteini Mészkő Formáció kőzetei vesznek részt, amelyeket a talajon átszivárgó és szénsavassá váló csapadékvizek kiválóan, szinte maradék nélkül oldanak. A csupasz, hófehéren vakító mészkősziklákkal borított hegyoldal azonban nem volt mindig ilyen: korábban erdő borította.

 

Fotó: Veres Zsolt

Ördögszántás a Tó-hegy oldalában

 

Itt volt sokáig Aggtelek szőlőhegye, azonban az eredeti növényzet és a talaj megbolygatása után az eróziós folyamatok miatt a termőréteg lehordódott, s a korábban a talaj alatt oldódó mészkövek a felszínre kerültek. A lehordódó vályogos üledékeknek nagy szerepe volt az Aggteleki-tó helyén „működő” víznyelő eltömésében is. A tagolt mészkőfelszínen sétálva néhol karnyi vastagságú, szinte tökéletes kör keresztmetszetű oldásos üregeket fedezhetünk fel, amelyeket a korábban ott élő növények gyökérsavai oldottak ki (ún. gyökérkarrok). A tipikus karsztos térszín tanulmányozása után, ha időnk engedi, érdemes átsétálni az Aggteleket Jósvafővel összekötő műút túlsó oldalára is, ahol a Baradla egy ma is aktív víznyelőjét, a Zombor-lyukat kereshetjük fel.

 

Fotó: Veres Zsolt

Gyökérkarr

 

Kelemér, Nagy- és Kis-Mohos-tó

 

Az Aggteleki-tó és a Tó-hegy ördögszántásának megtekintése után – a kék jelzésre visszatérve – hamarosan a Baradla aggteleki bejárata feletti hatalmas sziklafal tetején találjuk magunkat. A Baradla-tetőnek nevezett csúcs oldalában is szép karrmezőt és gyökérkarrokat tanulmányozhatunk a kék ösvény mentén.

Aggtelek után az OKT a magyar–szlovák államhatáron halad, majd a Putnoki-dombság lankái felé veszi az irányt. Itt olyan érzésünk lehet ismét, mint amilyen a Cserehátban volt, hisz eltűnnek a triász mészkövek, a tipikus karsztos formakincs, és utunkat a Pannon-tó agyagos képződményein folytathatjuk, amelyek a rétegsorban mélyebben fekvő mészköveket fedik be (fedett karszt). Ez különösen esős időben nyújthat maradandó élményt.

 

Fotó: Veres Zsolt

A Putnoki-dombság

 

Az élő skanzen, Gömörszőlős, és a Tompa Mihály Emlékházról híres Kelemér után a kék sáv jelzés egy misztikus lápba, a Mohos-tavak területére csalogatja az óvatlan kéktúrázót. Az 1,8 hektáros Kis-Mohos és a 4 hektáros Nagy-Mohos medre a Piroska-hegy északnyugati részének megcsúszásával alakult ki, kb. 25–15 ezer évvel ezelőtt, a jégkorszak (pleisztocén) végén, a mainál hűvösebb és csapadékosabb éghajlaton. A lápok kialakulását, fennmaradását kőzettani, domborzati viszonyok és mikroklimatikus tényezők együttesen tették lehetővé.

 

Fotó: Gulyás Attila

A keleméri Nagy-Mohos-tó 

 

Az egykoron tiszta vizű tavacskák a kialakulásuk óta eltelt időszakban feltöltődtek, s a tófejlődés lápi szakaszába léptek. Az értékes tőzegmohaláp területén olyan növényi maradványfajok, reliktumok (pl. hüvelyes gyapjúsás, tarajos pajzsika, tőzegpáfrány) találhatók, amelyek a jégkorszak óta bekövetkezett klímaváltozásokat csak itt tudták átvészelni. A lápokon mélyített fúrások vizsgálatai (pl. pollenek, csigák) alapján a tó elláposodásának szakaszai időben és térben ismertté váltak, az azóta lezajlott klímaváltozásokkal egyetemben. A kis tőzegmohalápoktól már egyenes út visz le a Sajó mellett fekvő Putnokra, amely a 133 km-es vándorlásunk végpontja is egyben.

 

A cikk megjelent a Turista Magazin 2018. májusi számában.

 

A KORÁBBI MAGAZINOKAT ITT LEHET MEGRENDELNI.

 

Térkép: Bába Imre

Térkép: Bába Imre 

 

Kapcsolódó cikkeink:

Geokéktúra a Zempléni-hegységben

Jósvafő, a falu, amelynek lelke van

Hucul lovak nyomában a karsztvidéken

Szádvár csak rád vár

Az Esztramos barlangcsodái – a hegytető világa

Kéktúra: a Cserehát szelíd hullámain






HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2019. július
Czigány Dávid:
Tornyosuló
38. Gerecse 50
38. alkalommal rendezték meg a Gerecse 50 teljesítménytúrát 2019. április 27-én, közel 6500-an...