Potyautassal a kéken

Gyerekekkel a kéken

Szöveg:
2022. május 31.

Kéktúrázás a Potyautasokkal Szendehely felé

Egy kellemesen meleg tavaszi napot sikerült kinéznünk a Nógrád-Szendehely kéktúraszakasz teljesítésére. Szerencsére itt a tömegközlekedés is adott volt, így nem kellett a sok autóval és sok emberrel logisztikázni, ami nagyban megkönnyítette a napot.

Egyszerűen csak leparkoltunk Szendehelyen, felszálltunk a buszra, amivel 15 perc alatt ott is voltunk Nógrádban, a túra kiindulási pontján. Igen ám, de az M0-on baleset volt reggel, így volt egy kis (nagy) izgalom, hogy elérjük-e a buszt, folyamatosan égett a forródrót az aznap velünk túrázó családok és közöttünk, de végül mindenki elérte a buszt – és várni sem kellett rá sokat, ami sok-sok aprótalpú bolhával az országút szélén azért nem utolsó szempont.

Nógrádban a várba nem mentünk fel, azt húsvétkor már megnéztük, és mivel csak pár hete volt, mindenki jó emlékszik is rá. A vasútállomásnál a társaságból volt, aki pecsételt még, így ott máris letelepedtünk egy rövid pihenőre. Nem győztük kergetni Hannát felváltva Gáborral, hogy nehogy kereket oldjon, vagy éppen a hattyúk után ugorjon a tóba. Aztán amikor mindenki evett, ivott, végre nekivágtunk a táv első harmadának.

Még egy kilométert sem mentünk, amikor egy magasles állta utunkat, és a gyerekek szerint, ha már ott áll, akkor meg is kell mászni. És mivel sok gyerek volt, ez sok időbe telt. Hanna aludt volna, így aztán mi kicsit hamarabb tovább indultunk, hogy a hátamon nyugi legyen neki. Nimród is jött velem, közben beszélgettünk. Kereszteztük a vasútvonalat, aztán elkezdődött a kitartó emelkedő, ami egészen a Lokó-pihenőig tartott. Hanna csak nem aludt el a hátamon, így amikor már közel volt a pihenő, letettem őt is, és ügyesen szedte a lábait felfelé a nem éppen könnyű terepen.

Amikor anno a kéktúrát csináltam, a Lokó-pihenő még nem volt meg, pecsételni sem kellett a környéken. Az a gyönyörű panoráma sem rémlik, ami a pihenőtől látszik, így igen pozitív meglepetés ért. Gyönyörű helyen telepedtünk le! Igen ám, de akkor még csak a túra egyharmadánál tartottunk, és már nagyon elment az idő. A gyerekek önfeledten játszottak, fára másztak, Hanna megint nem hagyott minket nyugodtan ülni, de a panoráma kárpótolt ezért is.

Innen hagytuk Hannát, hogy saját lábán induljon tovább, de hamar elfáradt, lelassult – mert ugye még nem aludt. Dórika is próbált saját lábon jönni, ő is csak most nyáron lesz 2 éves. Hogy ezúttal ki volt a lassabb, nem tudom, de nem nagyon haladtunk. A kavicsok, botok, fűszálak sokkal érdekesebbnek bizonyultak, mint menni.

Megelégeltük, a nagyobb gyerekek már jó elöl voltak, így Gábor hátára tettük Hannát, én pedig hátizsákra váltottam. Hogy ezzel mennyivel könnyebb túrázni! Egyrészt kb. feleannyi súly, mint Hanna és az övtáska együtt, másrészt nem ficánkol, nem hangos, nem kell neki énekelni és szórakoztatni. Félreértés ne essék, imádom, amikor a gyermekem a hátamra simulva túrázik velem, de az elmúlt 7 évben nem sokszor volt arra alkalmam, hogy kipróbáljam, milyen a hátamra simuló gyerek nélkül. Hát, úgy is jó!

Gábor háta valahogy jobb volt most Hannának. Magasabb, nagyobbakat lép, talán nyugodtabb is, mint én, így Hanna mély álomba zuhant. Közben leértünk Magyarkútra, ahol egy szép nagy játszótér fogadott minket. Az önjáró gyerekek azonnal el is foglalták, a felnőttek pedig beültek az étterembe, rendeltünk egy-egy levest vagy épp főételt, hogy feltöltsük a raktárakat. Amíg elkészült az étel, a gyerekek vígan játszottak, Gábor sétálgatott a még mindig alvó Hannával a hátán.

Ebéd után adtunk még egy kis időt – az immáron korábban alvókkal kiegészülve – a gyerekeknek a játszón, aztán összetereltük az aprónépet, és haladtunk tovább. Ekkor már nagyon szépek voltak a fények az erdőben, teljesen más, amikor már alacsonyan süt a nap, és aranyszínbe vonja a fák leveleit.

Útközben volt pár pocsolya, amiben bottal turkálva ebihalakat keresett a gyerekbanda, Csongor fogott egy lábatlan gyíkot, később egy gallyakból épített kunyhóban játszottak. Aztán elértük Szendehely határát, ahol még egy magaslest meg kellett mászni, utána pedig „találtunk” egy igazi játszóteret is, amit megint csak rohanva közelített meg a gyereksereg. Nem fáradtak el! Engedélyeztünk még egy fél óra játékot, közben nagyjából ránk is sötétedett. Hazafelé bementünk még egy benzinkútra hotdogozni, hogy itthon már ne kelljen a vacsorával foglalkozni, csak egy gyors zuhany és a szokásos kullancsátnézés következett.

És a statisztika: a távot 7 felnőtt, 13 gyerek teljesítette, GPS szerint 16,5 km-t tettünk meg és 392 m szintet másztunk eközben, és majdnem 9 órát töltöttünk a szabadban.

A határokat feszegettük a kéken a Potyautasokkal

A határokat feszegettük a kéken a Potyautasokkal

2022.05.16.

Eddig 18 km volt a legtöbb, amit egy nap alatt lejártunk a három Potyautassal. Most sikerült kicsit tovább feszíteni a húrt, és Téstől Bakonykútiig 23 km-t gyalogoltunk kis családommal a kéken, és nem érzem, hogy a határainkhoz értünk volna. Legalábbis az ovis-kisiskolás szekció egyáltalán nem…

→ Tovább